Posted by
Posted in

Levedlem most…

Levedlem most, mint bőrét a kígyó testemre szorult, kínzó sorsomat. Új életet alkotok és megható, szeretettel teli szép napokat!

Posted by
Posted in

Mai világ margójára

Temetetlen holtak, merényletek, ez a világ már roppanó csődtömeg, a nevedben gyilkolnak, csinálnak rossz dolgokat. Isten! Ezt vajon miért hagyod? Vérrel váltjuk meg majd a holnapot? A lenyúlás, hazugság “szent” dolog, összerogyni látszik a szép holnapod, áldás van a fegyveren mindig más és más az ellen, de mivel állítsuk meg a vér patakot? A vér nagyon […]

Posted by
Posted in

Nélküled

Az állomáson, még kacéran visszaint, az emlék, mely oly friss, oly remek. A vonat hosszú füttye mi visszahív, a valóságba, de már csak nélküled.

Posted by
Posted in

Tényleg?

Tényleg? Csak a mátrix segít nekünk, hogy leéljük oly sokszor silány életünk? Agyunk által épített világ a létünk? Mindez illúzió? Melyben csak szenvedünk? Itt minden valóság csupán csak képzelet? Idegpályáinkon villódzó elektromos jelek, az élet, miben hiszünk, csak egy drótköteg, mit tarkódhoz kapcsol a végtelen hited? De ki mozgat szálakat és ki konfigurál? Klaviatúránkon, vajon ki játszik tovább? […]

Posted by
Posted in

Vajon, meddig hazudsz még…

Vajon, meddig hazudsz még, álnok élet? Csalóka hittel mérgezed minden napom. Miért nem hiszed, hogy tőled sem félek, miért gondolod, hogy úgyis feladom? Mézes hajókötél, mit rángatsz csak előttem, hisz a madzag neked már semmire se jó? Szerinted a puskaporom már mind ellőttem, csak a sír marad már, melyben testem a lakó. Nem hiszem el, […]

Posted by
Posted in

Mit mesél egy sárguló régi kép?

Egy sárguló, foszlott szélű, régi kép, De mit mond neked, miről mesél? Régi, fejkendős, középkorú menyecske, Arcán nincs mosoly, inkább öregecske, Komoly, sokat tapasztalt, érett asszony, Az élet nem engedte, hogy mosolyt fakasszon, Szája keskeny, látszik, hogy kemény nő, Kezét a térdén összekulcsolva pihentető, A szeme, csak a szeme, mi vágyakozó, Megcsillan benne az életet […]

Posted by
Posted in

Farsang…

Farsang az életünk minden napja, álarcot visel apraja és nagyja, mert mást beszél és bizony mást cselekszik, álarca mögé nevetni elbújik. Rózsaszín szemüveg és bohóc sipka, hajlott a gerinc, földet súrolja. Tapsol a jó nép, táncot járnak lábak, farsang is élteti az álarcokat. Csendben botorkálok a nagy zsivajban, kalóz, dáma, bolond itt mindegyik van. Szerepet […]

Posted by
Posted in

Már tudom…

(tükörvers) már tudom: minden az enyém mikor átölel végre a fény hiába tágulnak rám az íriszek ha hiszek, csak magamban hiszek ha hiszek, csak magamban hiszek hiába tágulnak rám az íriszek, mikor átölel végre a fény már tudom: minden az enyém…

Posted by
Posted in

Fájó csend…

(II. Magyar Hadsereg 1943. január) Fájó a csend, de vádló a gondolat ott túl a síkon, hol annyi ottmaradt élete virága szűnt meg a létnek árnyak küzdik le ma a messzeséget néha még látta a hómezőket érezte az átható rémületet a bajtárs kínját kit golyó talált el a fagyott ló húsát, mi volt az étel […]

Posted by
Posted in

akarunk-e felnőni egyszer…

“Hogy felnőjjünk ahhoz több kell! Nem nő az ember egymaga” (Kiss Dénes: Mindért!) akarunk-e felnőni egyszer s elűzni a lázas tegnapot emberi szó nem irtó vegyszer lesöpörni a kétes látszatot összefogás e kicsi hazában nem vádol tapos másokat párbeszéd és mosoly a mában letépni “színes” álarcokat akarunk-e felnőni egyszer széppé tenni a kétes holnapot csodát […]