Szférák zenéje és csend a mában észreveszed-e a hallgatásban? Csendre figyelsz csak vagy zene ér el hazug az ablak amin kinézel? Törtető álmok árnyképe hódít páros magányod lépésre csábít. Zilált agyadba’ szálas az érzés tört álmaidba nincs visszatérés. Létmagod torzul silány a sarja csak a pénz játszik szerepet rajta. Halódó világ koszorút rája nem lesz […]
Vágyódó, vad képek, hiú remények álmaimban gyakran visszatérnek. Gyónni szeretném, mit is akarok, oly szép az élet, ha álmodni tudok. Miért e különös hangulat, az érzés, újra visszatérő álom, reménykedés, talán egyszer majd minden jóra fordul, álom helyett a valóság ajtaja csikordul. Nem lesz többet lidérces a gondolat, a húr kitart vagy pattanva elszakad, de […]
Ahol a fény az égig ér, Emlékeid őrzöd még, Egy boldog pillanat, Melyen átsuhan a gondolat. Ahol a fény az égig ér, Te vagy csak a remény, Egy sárgult képen át, Nézed, ami elmúlt már. Ahol a fény az égig ér, A bánatod felejtenéd, Egy gyermek nevetése, Visszacseng a múltból még. Ahol […]
Édesanyám csókja, érzem, ahogy adja, illata takarta, életem sebét. Óvott fúvó széltől, ködbe sem engedett – Csókolnám kezét. Hajamba túrt kuszán, átölelt jó anyám. Az ajkával puhán, egy csókot lehelt súgva homlokomra, a szemét lehunyva – emberré nevelt. Örömét ma látom, könnye harmatában, kezét megsimítom. Ó, már hogy remeg. Életem kísérte, édesanyám csókja – a […]
Szellőtánc a hajadban, tükör fénye a tóban. Árvalányhaj, árvalányhaj a szólam. Gyöngyvirág a szívedben, fehérség a lelkedben. Virágkehely, virágkehely a fényben. Ringó csípőm járása szívemnek a várása, karjaimban halk gondolat hárfása. Ringó csípőm járása részeg vágy a látása, karjaidban forró szelek zúgása.
Edit Szabó : Balatoni ősz Kikötőben a hajó az árnyéka aranyló, lemenőben fénylő Nap veri vissza sugarat. Móló mellett kerítés, part mentén a feledés, aranybarna levelek lehullva megperdülnek. A ragyogás csillogó, tükröződik a hajón, őszi napok vidámak felelnek még a nyárnak. Őszidejű nyugalom, búcsúzik a Balaton, pára ül majd a tájra, megváltozik világa. Bőcs,2017.09.24.
Mint mesterien festett csendélet igazi színkavalkád most a táj. Festette: Derkovits ecsetje helyett az ősz. Hirtelen, néhány délután. Mint Vivaldi gyönyörű zenéje az ősz dallama oly szépen szól gerlék hangja, levél zizzenése a szél süvít, vagy lágyan dalol. Ködbe burkolózik reggel a kert majd leveti mint a koszos ruhát s a nap bágyadtan, erőtlenül de […]
Csodás dolog a kutatás, mint mikor az ember kutat ás. A kút mélysége lassan mélyül, de (tudás)szomját oltja végül.
(tükörvers) Eretnek lelkű, de ember vagyok néha rám tapadnak fényes csillagok s a fény…olykor… átvilágít testemen ha figyelsz, meghallod belső énekem. Ha figyelsz meghallod belső énekem s a fény…olykor…átvilágít testemen néha rám tapadnak fényes csillagok eretnek lelkű, de ember vagyok.
Bíborvörösen nyugszik le a nap átszínezi a felhőket, a tájat. Mielőtt eltűnik, még “visszanéz”. -egy percre csak-, az este nem várhat. Eltűnik csendben, magára marad az este. Leple betakar mindent, de fény játszik már a falu felett s benne éji pillangók repülnek. Szél is elült. Csendesen nyugodva, hisz dolgozott egész nap kegyetlenül: gyümölcsfákról a termést […]
