Meditálás a szerelemről… Fiatalon te lány voltál vagy fiú, mindegy most már… édes, Ha, egyszer te voltál a tántoríthatatlan hősszerelmes… Elsodort az érzés, kiélvezted minden pillanatát, Ha megláttad, máris érezted a torkod szorítását… Legfontosabb volt, hogy a kebled duzzadt a jó érzéstől, Közben meg nem tudtad, eltávolodtál a józan-észtől… Évek, azonban nem állnak meg, elszaladnak, […]
Szerelem, Te csodás égi tünemény, Nem vagy más, csak kémiai esemény! Meglátod a szerelmed tárgyát? Megérzed irántadi vágyát? Benned is beindult az érzés? Már nincs is benned a kétség, és… Szerelem oly’ mint egy Isteni sugallat, Magához von, elragad, ez egy nagy falat Boldogság… elmerülés a boldogságban, Továbbélés ezen Isteni csodában… Szerelem, Te csodás égi […]
1 A fennsíkon szél fütyül az erdősávon át, Hol a fészke rejtekén, mit őriz kismadár, Szélben hajladozva, mint az érett búzaszár, Borzolt tollakkal, mert riogatja bokorág. A madár sorsa ilyen, lármás és veszélyes, Élelmet kutatnak, míg elhagyva fészküket, Fiókáik versengnek, kiveszik részüket A táplálékból, melynek mértéke szeszélyes. Az ég azúrban fürdik, a nap […]
ismét öregebb lettem egy évvel hetven évem mily gyorsan elszaladt ráncaimmal a kor már nem érvel az idő telik és gyorsan halad megéltem mondom bár biztosan tudom mire vágytam soha nem érem el utamat járom ott túl a dombon szférák zenéje csak nekem énekel picike csodák és aprócska jelek jelzik nyílik itt nekem is virág […]
Emberek, emberek, valahogy szánjatok engem! Életbörtönöm vakolata eltemet engem… Emberek, emberek, valahogy szánjatok engem! Fáj A lét Négy fal közt. Jó emberek Szánjatok engem! Szánjatok engem Jó emberek! Négy fal közt A lét Fáj. * Emberek! Valahogy szánjatok, szánjatok engem! Életbörtönöm dohos szaga, úgy fojtogat engem. Emberek! Valahogy szánjatok, szánjatok engem! Fojt A doh, Nyomasztó. […]
Edit Szabó : Őszi nosztalgia Mosolygós a nosztalgia, az ágak még virágoznak, virág nyílik folyó partján, vidám pár nézi ladikján. Áll a csónak, már nem mozdul, várja, hogy a világ újul, vendégei már nem fognak, idősek ők, álmodoznak. Fiatalság messze repült, ám boldogság vette körül, öreg néne emlékezik, párja csendben elmélkedik. Megéltek oly sok-sok évet, […]
…az élet színpadán… Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt, Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt. Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket, Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet. Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem, Életem maga volt az én keserűvíz tengerem… Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában, […]
…az élet vonatán… Zakatol a vonatom, immár jól megkopott, törött síneken, Valaha elindult élettel… tarolni végzetet, végeken. A mozdony füstje krákogtat, hol fekete, hol meg fehér, Beborít ez mindent, egy álcázó köd-felhővel felér… Sorsom a rám szabott köntöst tartja a vállamon, Nehogy levegyem, lépjek túl a régi álmokon, Pedig nézem, a köntösöm, alul szakadt, körbe […]
…az élet tengerén… Élem az életem az élet tengerén… A kicsi és nagy hullámok habos hegyén… Lehet, hogy a tenger leges-legmélyén létezem? Itt halak rákok, mérges medúzák vannak velem…? Születésemkor, jó nagy, tartós szél belekapott vitorlámba, És maga előtt, behajtott szeszélyes óceán viharába… Lélekvesztőm erősen dülöngél álom-éltem tengerén, Sodródik a Dél és Észak sarkok láthatatlan […]
Európai stílusú haikuban… A lokomotív Éjjel is látja utat. Holdfény kíséri. * Mozdony, szuszogva Tőr utat a sötétbe. Felhőtlen égbolt. * Alagútban a Zaj, fülsiketítő lett. Itt nincs holdvilág. * Sötétben füst szállt, Még szerkocsi is köhög. Látni a végét. * Alagút végén, Újra terül a holdfény. Látóhatár nyílt. * Vonat, majd megáll, Mozdonyt feltöltik […]
