Posted by
Posted in

Andalodás

Egy zászló ring szabadon sok zászló távol, magason zászlók lobognak valahol lelkem útra kél gyarlandón. Egy füstölő izzik csupaszon sok füstölő porlad, hamvadón füstfelhő gőzöl mámorlón lelkem tisztul, szabadul. Egy görbe út vásik talpamon sok kerek út tompít, nyugalom lépések kísérnek nyugtalanul lelkem, lobogóm, szárnyalóm. Megremeg lelkemen egy levél sóhajom dér lepetten mesél elmenőm fenékig […]

Posted by
Posted in

Napnyugtától napkeltéig

Ásítozik a fáradt napnyugta átadja helyét az álomvilágnak, nyugovóra tér, még kikacsint olvadó fényéből utolsót hint. Acélosan érkezik az este, hangolja húrjait az éjvilágnak, élénken trónjára ül a képzelet dúdolja, hogy ez is egy kikelet. Színessé festi a tájat az álom, mellé bújnék, de kicsit fázom. Csönddé érik egy-egy sóhaj, lábam alatt nincs már talaj. […]

Posted by
Posted in

Álomból, szépségből

Álomból fon takarót az este vidáman magára ölti éjjelente Hold világánál illegeti bájait borítja, szaggatja korlátait.   Szépségből von fátyolt az ébredés szívverésben egy-egy rezdülés Nap fényénél melegíti vágyait színezi, becézi, fényezi szárnyait.   Szabadságból ont folyót a születés tűzben izzó olthatatlan remegés aranyló mélyében oldja képeit gyöngyökből fűzött ékszereit.   Gondolatból sző térképet a […]

Posted by
Posted in

Boldogság

Szemben fénylik a belső tűz mosolyban táncol a szív öröme ölelésben édes a létezés nedűje lég fuvallata gyöngyöket fűz.

Posted by
Posted in

Szótlanul

…elmondhatatlanságba burkolt tegnapok szótlanságban pihenő holnapok markának szorításában elégedetten, elnyújtózva egy elszaporázott bókban takarók közé szuszakolva régről ismerem meghatódva… ott a szelíd némaságban a selymes nesztelenségben a lassított pillanat törtrészéből aláomol a lét teljességében szemekben bátran csillogó soha ki nem alvó csiszolt és álmot rejtő ékszere kényeztetni igyekezne… ott a tűz heves lángjaiban égve mint […]

Posted by
Posted in

Ki vagyok én?

Marosi Ágnes Ki vagyok én? Hogy ki vagyok én? Maga a tűz! Mely magányból a boldogságba űz. Én vagyok a dallamod, én vagyok a zenéd, Mely szorosan átölel, s a szívedben ég. Hogy ki vagyok én? Én vagyok a jég! A fájó elmúlás, a szomorú vég. Egy álmos reggel, egy szerelmes éj, A fájó könnycsepp, […]

Posted by
Posted in

Mondd! Miért fél….

Mondd! Miért fél az éjszakától Kinek nappala fénytelen, sötét Lázálmai őrjöngő mámorától Ledönti vágyai zöld erdejét! Miért nem száll a büszke lélek? Dagonyázva a sárban araszol tova Holnaptól rettegnek a lelkükben szegények Agyukat marja a félelem sava. Tébolyult, őrült vágy, táncolva vigad. Ruháját tépve, szórva szerteszét, Rá is az enyészet vicsorít fogat, Tékozló imája, elveszti erejét. Nem […]

Posted by
Posted in

Életemhez….

Kopott gitárom húrjait pengetem, Régi dallamok, édes melódia. Az idő, mint macska játszik velem, Szép, fájó emlékek végtelen sora. Miért a fájó múlt, képét kergetem? Régi álmok, vágyak egész sora. Hagyom, a jelen, elmenjen mellettem? Betemet a múlt, már ködös mocsara. De új zenét játszom, mit e kor kíván, Gitárom hangja is most már vidám. […]

Posted by
Posted in

Esőcseppek

Esőcseppek Csepp, csepp az eső egyre csak csepereg. Magányom ablakán minden cseppje lepereg. Becsukom egy percre könnyben úszó szememet. Tudom, hogy nincs hideg, de mégis fázok s remegek. Sötét van, minden fény örök időkre eltűnt. Kihunyt az utolsó láng, mit szívem még megtűrt. Ezt addig míg égett, úgy hívták, remény. Nem volt senki másé, csak […]

Posted by

Az év trubadúrja 2017. – pályázati eredmény – 60 év felettiek

Február 18-i rendezvényünk következő részében a 60 év feletti alkotók kategóriája került sorra, ahol a helyezettek előtt a további sikeresen szerepelt és az összejövetelen megjelent alkotók jutalmazására került sor. Tuza S. Tibor, Kühne Katalin, Szohner Gabriella, Szolnoki Irma és Császár József A sikeresen szerepelt alkotóktól a következő munkákat olvastuk fel az eredményhirdetésen: Kühne Katalin: Átölelsz […]