Posted by
Posted in

Őszi merengés

Edit Szabó : Őszi merengés . Fúj az őszi szél, hulló falevél barnán,rőtesen talaj díszeleg, folyóparti fák lombjuk hullajtják, vágyódó szemek nézik éltüket. . Őszi táj mesél,lelkünk messze él, emlék visszatér, szépeket mesél, elmúlt már a nyár,újra visszavár, egyedül a lány, asztalnak sarkán. . Támasztja padot, átélt sok napot, csendes hajnalon mereng holnapon, fiatal álma, […]

Posted by
Posted in

Csend mesél

Edit Szabó : Csend mesél Némán szól a csend, halkan megpihen, őszi falevél vajon mit remél. Csendes víztükör sodrán menekül, páros levelek, varázs megy velek. Mozdulatlanság, pihe szállott rá madár tollából, határ magasból. Könnycsepp kicsordul, ugyan honnan hull, vágyak tengerén, fáknak levelén. Együtt utaznak, messzire jutnak, levelek tollal, őszi szél suhan. Bőcs,2019.10.15.

Posted by
Posted in

Igazságod itt van

Edit Szabó : Igazságod itt van néha panaszra nyílik a szád, pedig sorsod nem mostoha, boldog az életed,nincs semmi baj az igazság fedi a valót miért fájna a valóság segítse sorsod két kezed, vedd magadra kabátodat mert lelked ha már megfagyott, keress igaz hű barátot ki megérti bánatod, nem menekül bő beszéddel, hisz érteni lehet […]

Posted by
Posted in

Rettenetes

Rettenetes   Rettenetes viharra ébredek. Hangja félelmetes. Romboló dörrenés, éles villámlás a legbátrabbakban is elülteti a félsz érzését és a természet elemi ereje nem hagy kétséget hatalmasságáról. Zúg a világ! A fák lombja vadul leng, hajlítja a könyörtelen szél orkán ereje, mi felér a végítélet eljövetelével. Egy óra csupán és megváltozik a táj. Kettétört fatörzs […]

Posted by
Posted in

Rád gondolva!

Vallomások limerikben. Óh, jó, hogy vagy… édes Kedvesem, Rád gondolok, dárdám hegyezem. Szerelem oltárán Fektetlek én… most mán… Szeretetből, jó beléd verem! Kedvesem, bírom a szöveged, Dárdád fényezd is, ne csak hegyezd… Legyen kezelhető, Ki-bevezethető… Így kéjemet, égig növeled. * Legyen ilyen kedvesem, vágytam… Rád gondolva, zsebemben… ráztam. Kár, hogy nem voltál itt, Ráztad volna […]

Posted by
Posted in

Városi madarak

Városi madarak! Mit csiripeltek? Nem értem. Sokan vagytok, és sokfélék. Drótokon lógtok, vagy a megmaradt fakó fákon. Hozzászoktatok az épített környezethez. Hozzászoktatok, hogy díszes tereken elétek dobott morzsáktól dagadhat begyetek. Vagy, hogy a szürke esőben tető alá szálltok, s nem áztok – miért van szárnyatok, ha jó itt nektek? Csupán egy tollvonással mindent elintéztek. Mit […]

Posted by

És indulunk az égi házba…

Juhász Anikó: És indulunk az égi házba… Naponta látjuk, emberek halnak, és madarak némulnak ágak tövén, bennük a csönd sem szikrázva fut már, a hajnal sem koppan az utca kövén. Tavakban hínár, kagylókban csönd van, a városban kopottabb lassan a tél, benne a hó sem magaslik immár, a zúzmara fogja, csak hangja beszél. És indulunk […]

Posted by

A városunk, Budapest…

Juhász Anikó: A városunk, Budapest… A városunk, Budapest könnyű, mint a lég, tornyain a múlt idő a felhőkre lép, üvegszálas házakon fémtető a Nap, és a Duna hídjain a Hold iszogat… És minden esernyő egy furcsa keringő, a Duna vizében embersereg, fényhajók izzanak, hullámok inganak, ez a tánc, ez a kép jövőt remél, ez a […]

Posted by
Posted in

A hársfa Madonnája és a bakelitlemez

Juhász Anikó: A hársfa Madonnája és a bakelitlemez A lányom szeméből feltekint rám az anyám is. S mintha kagylókból ömölne ki, felém hullámzik és mégis távol marad az a zöld fóliával védett tenger. Az asztalon evőeszközök; kés, villa s egy dugóhúzó a szellem palackjához, már csak a barlang hiányzik a meséhez nekünk… a palack öblös […]

Posted by
Posted in

Játék és Pompeji

Juhász Anikó: Játék és Pompeji Zöld békaemberek a bunkerek, s úgy úsznak a mozdulatlan tájban, mint levelek a repedt vízsugárban, maguk alá húzva a testesebb levegőt. Ujjunkat nyomkodjuk a mába, e visszafordult vulkáni tufába, s csinálunk magunkból lélegző Pompejit. Fatuskót görget egy medve, jön az erdő is, homályba kötözve, két lécből alákerítve lába. Az időhöz […]