Posted by
Posted in

Szivárványossá vált kövek

A megerősödő áramlatok, gyakorta táncoltatják a partot. Hánykódó kavicsok kicsapódnak, a homokban szerteszét maradnak.   Nincs gyermek, ki ne hajolna érte, beindul tőle a képzelete. Fogja, gondolkodik, szemlélgeti. Milyen formák lennének ezek itt?   Otthon aztán tovább babrálgatja, segíti ecsetje, ceruzája. Sünök, csigák, teknősök alakját, a színek mind jól megtámogatják.   Gyorsan terül a gyermek […]

Posted by
Posted in

A veszélyes óceán

Edit Szabó : A veszélyes óceán . . Kiismerhetetlen világ Földünkön a nagy óceán, élet van a mélységekben, kék vizében veszedelem. . Érvényesül itt a hatás, alulról épül a világ, kicsi apró éltek sora, mindig halad felső fokra. . Lenn a mélyben a kis lények, fentebb élnek a remények, óriási vízi sereg kísérli meg az […]

Posted by
Posted in

Csoda az ember /RENGA /

Edit Szabó : Csoda az ember / RENGA / . arcok mosolya messzi fényre felderül, a lélek vidul, fényözönben a világ hatalmasra tár kaput . tárd ki ajtódat, lépj a szabad világba láss szépségeket, nyíló szemed távolban világít a csodától . akarj szépségeket, ám ne csak az éltedben haladj te elől, keress új világosságot, helyből […]

Posted by
Posted in

Mindig ugyanott fáj

Minden zsengeség, ami tehetetlenül fonnyad el, Minden őszinte szó, ami kimondatlan marad, A száz meg száz csoda, ami senkit sem érdekel, Mindig ugyanott válik semmivé, a letagadott hibáink alatt.   Minden ki nem sírt könny és meg nem élt fájdalom, Minden félreértés mindkettő oldalon, Minden hamisra sikerült, szépnek szánt dalom Fáj. Mindig ugyanott fáj, és […]

Posted by
Posted in

Elpocsékolt ajándék

Névnapja jött a kedvesemnek Bementem az S modell üzletbe Nem volt gond mit vegyek, Hat hónapja már kiszemelte   Abból a piros ruhából lesz egy Tetszik tudni a méretet? Nyolcvan kiló, magassága egyhetven A ruha rögtön elém is termett   Lestem a cédulán az árat Anyám add el a házat! A szívem pluszba vert egy […]

Posted by
Posted in

Sok perc… magányban

Magányról meditálunk… Mindig egyedül lenni, magányba bebújva… Este, egyedül feküdni, várni a reggelt… Éjjel rémálom… átélni, izzadni furcsa, És a sötétben képzelni, társas életet. (apeva) Ágy Rideg, Lepedő Izzadt, gyűrött. Hiú ábránd volt. * Percek múlnak, a szívem dobogása épp lassul, Fárad sóhaj, elhagyja a magány izzadt ajkát, De ő mellettem csak fekszik, elmenni… nem […]

Posted by
Posted in

A folyópartján állva panaszkodik az est

A folyópartján állva panaszkodik az est, Míg égen a csillag, addig ő a földön rest. A hegyek mögött, távolabb, pihen a világ, Simulnak és illatoznak lila orgonák.   Fénytelen tükrök előtt, dísztelen szobákban, Tartózkodó a rend a hűvös félhomályban, A gordonka hangja végleg megcsendesedett, Nincs hangverseny, mitől lenne elégedett?   Az idő, háta mögött hagyja […]

Posted by
Posted in

A bolti tolvaj

A holnapom neszébe hegedűvel jössz, Éjszaka, csendembe lágyan beköszönsz Óhajoddal a nadrágomat vasalod, Sóhajoddal a bajomat takarod Vétkeiddel könnyen megbékülök, Lépteiddel én is érzékülök Nézésedben folyton csak mosdok Törvényeid közt a szabadság vagyok Nincs is törvényem csak örvényem Neked szánt gyönyörű őrleményem, Az én mozdulásom a tiéd is Meggyógyítja még a szomorú halált is A […]

Posted by
Posted in

Ha majd nem leszek

Egyszer itt hagyom én is e földi világot, nem ültetek már fát és nem locsolok virágot. Nem adok szeretetet az embereknek, nem hagyok utánam teret az emlékemnek. Nem alkottam maradandót soha, mégsem érzem, hogy a sors velem mostoha. Meghajlított életem az ívét már lejárta, elkoptatott cipőm az utcákat bejárta. Eljutok oda ahol a szférák zenélnek, […]

Posted by
Posted in

Büntetlenül

A hősi mítoszokba csomagolt senkiháziak mohó önkénye – büntetlenség tudattal – a korlátlan rablás, az elfajult erkölcs útjain részegülve “az ember úgy elaljasult” (Az utolsó sor, részlet Radnóti Miklós Töredék című verséből)