Edit Szabó : Az öreg muzsikus Megjárta az élet hosszú útját, deresedő szakáll van az arcán, bejárta a széles nagyvilágot, öreg teste pihenésre vágyott. Hegedűje göcsörtös kezében, megpihenve tartja az ölében, falu szélén játszotta nótáját, apróságok hallgatták játékát. Mosolyában zene szeretete, öröme a végtelenbe vitte, hegedűnek hangja messze szállott, körül vették világból az álmok. Álmaiban […]
Egy pakli cigaretta a dohányzóasztalon, egy palack bor, és hozzá egy szódásüveg. Sűrű levegőben megbúvó üres tartalom, napsugár színében fürdőző ólomüveg. Színpadi porondon lejátsszuk életünk, epedünk, nevetünk, félünk és esengünk. Belátjuk, hogy oly sokszor tévedünk, kesergünk azon, amiért régen lelkesedtünk. Karmester vagyok egy nagy zenekarban, ahol minden hangszer tetteimért szól, több szólamú hang dalol egy […]
Száll a lepke Esőben és fagyban, Száll a lepke Hűvös pirkadatban. Aprócska vándor, Kit nem vár haza senki, Csak csodálkoznak, Ha látják ellibbenni. Gyönge gyönyörűség, Oly védtelen, oly árva, Vagy csak sok buta ember, Ha ránéz, annak látja. Pedig valójában Kitartó túlélő. Szárnyát szél megtépte, Majd szétáztatta eső. Volt, hogy […]
(vers, apeva, tanka variációk egy témára) felettem a béka oly elérhetetlen néha tör egyre magasabbra s én térden állva hullok alá a pokolba… A béka felettem. Számomra még elérhetetlen. Én térden állva pokolba hullok alá közben a béka tör egyre magasabbra ott fenn a fejem felett.
“Mint páros gót oszlopok összeforrtan Tartjuk a reménység boltíveit” (Garai Gábor: Elátkozottan) “Mint páros gót oszlopok összeforrtan” málló alappal de sziklaszilárdan elrejtve agyunk mosott tekercseit állunk hozsannázva a frusztrált magányban harcolni ha kell a világ ellen itt s vádak halmazát hurcolja a szél ajkunk már csak “kétes” szóra nyílik tudjuk a végén nem terem babér […]
onnan jöttem, hol véget érnek hitvány agyak és szóképletek nem frusztrálnak hamis istenek sem blazírt próféták alkotta szentek nem alkuszom én már a sorssal a csend néha őrült morajjal próbál betörni a zilált agyamba vágyak szűkölnek álmokat tagadva csillagkoszorúból tör át a fény s a horizont csorbult szegletén egy másik világ karol belém keresztem már […]
Nem fontos már az adott szó sem, a világ csalfa és értelmetlen. Itt saját álmot kerget minden része, közöny és lenézés most az egésze, hogy így van, nem frusztrál nem bánom, még fenntart és eltart a belső világom. Tétre, befutóra: ez mind csak látszat, érteni minek, talán majd másnap. Ha tűzzel játszol lehet megéget, a […]
„Örökzöldön a hósapka nem örök.” Szél korbácsolja egyre a fákat, lerázva róluk a hósapkákat, águk jeges szorítástól nyöszörög. Madárfészket rejt ágainak mélyén, védve hidegtől a remegőket, éhségtől és fagytól szenvedőket. Egymáshoz bújva szebb napot remélvén. Hófelhők eltakarják a Napot, szürkébe borítva a világot. A természet is mélabús ruhát ölt. Szomorú sóhajtások […]
“Aki méltó – magában hordja a szépet s az álmélkodást; ” (Garai Gábor: Visszfény) méltó leszek-e egykor arra, hogy hordozzam magamban a szépet ragyogó fénnyel az estéket megtölteni, űzni a sötétet s nem leszek többé rabja sorsomnak és a földi létnek mert visszarángat gravitációja és sárba döngöl a kósza végzet méltó leszek-e egykor arra hogy […]
Szerző: Kozma Barnáné A vadgalamb panasza Keresem a párom Vajon hol találom? Síró hangon hívom Tollait találom Ó te sas madár Elkövetted már Elragadtad őt Fiai mellől Én őrzöm egyedül Nem lesz védtelenül Védem és etetem Vízzel is itatom Bűnös sas madár Repülj már tovább Kínzó fájdalom Ül a […]
