Posted by
Posted in

Új ifjúságom…

“Ifjúságom széthordta más. Most: újraépül, napra nap.” (Petrőczi Éva: Egy Jeszenyin-témára) álmomban “ő” halkan így szólt hozzám fiatal leszel megint ha akarod de a tapasztalat hullámhosszán állítanom kell ezt te is tudod újra kezdhetsz majd minden elölről az idő síkot te választod meg a hosszú és tartalmas szövegből munka család gyermek mi értelmet nyert új […]

Posted by
Posted in

Te és én

– Te és én – Keresem arcodban az arcom, s szavadban a néma igazam. Világi testedben a lelkem: Tebenned millió önmagam. Látom a vöröset a kékben, s a maradandót az anyagban. A közelit a messzeségben, s Tebenned végtelen önmagam. És csendben hallgatom, ahogy nyugtalan szavak riadtan rebbenek csepp ajkadon: „Gyöngy voltam Tebenned – önmagam”. Szekeres […]

Posted by
Posted in

Ember

– Ember – Az ember talán nem más, csak könnyed, múló hangulat. Leng körbe, kis szobákban, s azt megunva: kinn a világban. Fel, égre tör, s le, a mélybe önmaga alá hull, merül. Így játssza el pergő sorsát, halhatatlan rapszódiát hagyva múlandóként hátra nyughatatlan utódjára. Ütemre dobban, ver szíve, s szünetben foszlik semmibe. Honvágytól ég […]

Posted by
Posted in

talán csak a remény…

őt mondd meddig szeretheted kérdezte tőled az élet te csendben lehajtod fejed mint kit a sors megigézett s a válasz bár ott lapul már szájad szegletén csak mormogássá halkul talán csak a remény mi él még benned ott belül úgy szívtájékon jól elrejtve megváltás lesz-e legvégül az életed utolsó perce a válasz kérdéssé szelídül hetyke […]