Posted by
Posted in

Madáretető (gyermekvers)

– Madáretető – Hullik a hó házra, fára, ül a veréb ázva, fázva szélringatta, csupasz ágon két kicsi kis vékony lábon. Nosza, fogjunk deszkát, szeget; szalmaszálat, rengeteget! Építsünk hát csöpp etetőt, szívet, lábat melengetőt. Szórjunk bele sok-sok magot, búzát, kölest, diót, zabot; tegyünk mellé kis tál vizet – hadd telítsék el a begyet. Jön is […]

Posted by
Posted in

Haikuk

Haikuk Határaimat – fáradtságosan – magam tartom s feszítem. . Csak fény vetette árnyékommal nőhetek túl önmagamon. . Harcos a lelkem – de a harc választ engem, vagy én a harcot…? . Megbántottál vagy – játszmáinknak engedve – én bántódtam meg? . Hidakat húzunk egymás szívéhez – csupán átmenni félünk. . Kérdezni nem mersz, mégis […]

Posted by
Posted in

Ború

– Ború – Rám nyomta borongós hangulatát a végtelen ég. Mély árkok, barázdák futnak magas homlokomon, és összes gondom most künn, arcomon hordom, ahogy fenn teszi a messzi, bús szürkeség. S ha a bánat könnyezve utat tör magának, a boltív komor palástja zokogva földre hull. Együtt siratjuk, mi eltűnt, és sose lesz már. Azt, mi […]

Posted by
Posted in

Főbűn

– Főbűn – Enyém volt-e valaha a perc, a pillanat – nem hiszem. Tépelődök, miközben egy árva akác mögöttünk zokogni kezd. Kendőzetlen nyúlok kezed után – még itt vagy velem. Magam mellé húzlak, ne haragudj, hogy olyan buta voltam: gondolataimmal százfelé gurultam. S addig ki volt itt veled – nem tudom. Szekeres Nóra 2017. december

Posted by
Posted in

Mégis

– Mégis – Nem előnyös nekem ez a fejtartás. Túl sok a ránc az áll alatt, a tokán. Mégis engedem, hogy így láss. Nem előnyös nekem ez a megnyilvánulás. Túl közönséges ez a hang Neked, túl lármás. Mégis engedem, hogy így hallj és láss. Nem előnyös sok stációm, válaszom, ruhám. Ahogy szerepeimet húzom, hordom, sután. […]

Posted by
Posted in

Lételem

– Lételem – Állam felszegem, s nézem az eget, az álló, boltíves légtömeget. Lentről a csupasz őszi ágak belenőnek, belekéredzkednek: behálózzák az égszínű kéket, ahogyan kézfejemet az erek – néha engem is látsz ilyen megfoghatatlan, sima végtelennek? Láthatatlan lettem, könnyed, lágy megszokottság: ős, éltető elemed. Hiányom fojt – közelségem evidencia lett: körülölellek. Belélegzel, s én […]

Posted by
Posted in

Két karodban

– Két karodban – Könnyed, fodros fellegekkel táncolt a szél, a nap még izzott, s korongja lágyan, könnyedén simult a meleg, barna domboldalakra, míg az estét csendesen magához húzta, s a gyémántporos égboltot hátrahagyva békésen nyugodni tért. Vállamra tetted két kezed, s gyöngéden elaltattál – ígértél rózsaszín felleget, s míg vártam, hogy az ég megremeg, […]

Posted by
Posted in

Keringő

– Keringő – Csak ámultam, milyen gyönyörű voltál. Fölém emelkedtél, reám borultál, mint a tüzes, tiszta ég – fénylő egem, s én oly’ kicsiny voltam, jelentéktelen, mint nyári éjbe tévedt, gyönge fuvallat, amit magába szív a forró, sötét mozdulatlan lég – s ahogy a szellő: én is megadtam magam. Lágyan simultam két szemedbe, s álltam […]

Posted by
Posted in

Akác

– Akác – Tücsök-lármás, szélfútta éjjel, int az akác lombos ág-kezével: Te előttem, hátad mögött a fák, s az az egy akác pont a szívembe lát. Hangod a nyár-éjben könnyedén kering, fülembe száll, zenél, s néma szívemben barangol – lágy és meleg, mint az első, kacajtól édes otthon. Maréknyi kis rőzseláng lobban ájult szívemben, nagy […]

Posted by
Posted in

Kézen fogva

– Kézen fogva – Egyszer csak kézen fogott a magas Isten, miközben gondjaimat hoztam-vittem; kézen fogott, s akkor, ott kezeimből minden bú és bánat kipotyogott. Hűlt helyükre, két tenyerembe az Isten szépen, gondosan, hatalmas nagy ívben időtlen, szelíd jeleket rajzolt – s én közben újra éreztem az otthont. Egyikbe a békét, másikba a harcot, s […]