Posted by
Posted in

Gondolatok a temetőben

Keresztek, fejfák, sírok, temető, bennük olykor sok-sok emberöltő elhunytjai nyugodnak, néha sivár, gazos, ápolatlan a sír ma már. Másutt gránit és fényűző pompa, mely a külvilágnak megmutatja, milyen gondosan ápolnak emléket, pénzt és virágot nem kímélnek! Néha egy szál gyertya többet ér, csokor virággal fizetsz mindenért. Emléket űzöl, ez a nap oly szürke, köd vagy […]

Posted by
Posted in

Árnyak suhannak…

Pisla fény ami átdereng elűzve rémes árnyat, álmot szobám falán a néma rettenet sötét foltokat tapétázott. Árnyak suhannak át a légen és én, szavakat nem találok ismerősek az ős szellemek előttük büszkén, mosollyal állok. Tűnődöm, vajon hova jutott kicsi népünk, magyarságunk ősök álmait nem követve lesz-e egyszer szabadságunk? Őseink vére hiába omlott s tette termékennyé […]

Posted by
Posted in

Könnyek csordulnak…

(tükörvers) Könnyek csordulnak a temetőkben hol virágba boruló sírok várnak gyertyák fénye vibrál az éjben a lángokkal emlékek szállnak. A lángokkal emlékek szállnak gyertyák fénye vibrál az éjben hol virágba boruló sírok várnak könnyek csordulnak a temetőkben

Posted by
Posted in

No de tényleg?

No de tényleg? Az mind vers ami egymás után írja a sorokat rövid vagy hosszú szavakat olykor látszólag értelmetlenül? Ha néha előkerül egy-egy rím, csodálkozol miközben lázasan olvasol megérteni szeretnéd azt mit leírtak. Hisz együtt születik a mű ki írta és ki olvassa együtt alkotnak élményt s lelkük ha jó a vers, bizony összeér. Néha […]

Posted by
Posted in

Mint pisla fény…

Mint pisla fény, ha átdereng a redőnyöm zárt”rácsain” emlékek során mereng az idő játékos húrjain az elmém. De mit talál? Tenni akaró létet, mit a halál egy reggel majd megszakít. De érzem, hogy addig itt még sok a dolgom. Emlékezem. Ha összekulcsolom két kezem nem imádkozom…minek? Hinnem kell…hát hiszek magamban. Mert ott legbelül csak én […]

Posted by
Posted in

Sírok és be nem gyógyult sebek…

(Rendhagyó emlékezés 1956. okt. 23) Kicsi a nép és abból is kevés aki kimerte mondani: ebből elég. Nyomatékul még fegyvert is fogott, hogy kivívja a szabadság látszatot. Hisz a szabadság csak viszonylagos. Ha szegény vagy neked semmit sem ér, csak mint egy szürke kopott egér, várod a “macska” majd megkímél. De tankok jöttek a lánctalp […]

Posted by
Posted in

A remény…2017.

Hullik csak hullik egyre az elsárgult diófalevél. Címzett, feladó egyiken se, a fa választ nem remél, (hisz nemsokára itt a tél) csak majd a tavasztól ha újra ideér.

Posted by
Posted in

Tétova léptek…

Vergődő létben zörögnek a csontok friss koncra éhes a kegyetlen világ őszül a táj, sárgulnak a lombok nem nyílik, hervad, a színes virág. Tétova léptek visz tovább az élet belső zenéd halkul nem a régi már. A csend ordít benned, megszüli néked ezerarcú magányt, mely most reád vár. Ha feladod véged, elsöpri benned, mindazt mi […]

Posted by
Posted in

Gyere, ülj ide…

Gyere, ülj ide mellém most kedves, “hallgassuk” együtt a kandalló “zaját”, hogy világít lángja, pattog ha nedves a fa, melegít majd egész éjen át. Gyere ülj ide mellém most kedves, tegyünk most úgy, mint ki nagyon szeret. Hazudjuk, hisz tudod ilyen az élet, hazudjuk a lángot, “pusztító” tüzet. Társas magányunk és emlék a múltból minden, […]

Posted by
Posted in

…fázom…

fázom ha a lelkem üres és levegőt markol kezem tétovázom a mozdulatban most senki nincs velem fázom ha üres a gondolat törött szilánkok álmaim nem látom előre sorsomat s az akarat nem segít fázom ha ujjad rám mutat dorgáló hangod száll felém s nem találom a kiutat ringok az álmok tengerén fázom ha elbújik majd […]