Posted by
Posted in

Század-os

Század-os A százados parancsoló. Akarja, hogy vágunk-nyesünk. Kezében kés, papír, olló. A századost parancsolják: hogy adja át nekik, nekünk késmegpapírmegollóját. Igen, győzend az ezredünk, hadvezéri küzdelennünk.

Posted by
Posted in

A fej

A fej A fejben van a haj. A tetű elbújva benne mint az ember rég az őserdőben. A fejben van a koponyka. Gömbölyű,akárcsak földgolyóbisunk, ez égi-földi glóbusz. A fejben van az agy. Fontos testrész. Gondol, érez, ugrabugrál. És ad és el is vesz. A fejben van az ész. És van, aki sok-sok ésszel errrős kézzel […]

Posted by
Posted in

Tavalyi óra

Tavalyi óra Látod? eltűnt már a tavalyi óra. Elgörbült neki a mutatója. És ezen okból kihajították. De tavaly ekkor még amottan állt. Most már ahelyütt másik ásítoz és jobb időkre biztos áhítoz. Jó. Igazodjunk őhozzá mostan. Mert igaz óra, nemde biztosan. Ha mutatója lesz is majd görbe, elvisz akkor is Létező-korba. Ott semmi semmit meg […]

Posted by
Posted in

Újoncozó

Újoncozó Újratölt a puska. Újrahív a század. Szép a harci munka úgy, hogy légyen nálad mindig kendő Rájatenni a sebedre. És a vérző két szemedre. És a sok ellentetemre, mind legyen, hogy eltemetve. és a fegyverekre. és a rossz utakra, és a romházakra. és legyen kimosva mindig. vagy talán ez mégsem fontos. Az első “mindig” […]

Posted by
Posted in

Csendesen szitál…

csendesen szitál a fehér “porcukor” takarót terít a megfagyott tájra csend hajlatán csak a szél fütyül dalol a fák ágait oly bőszen cibálja lekókadt csendben a kerti hóvirág emlékét a fagy már porig alázza természet csapdába került a világ tavaszt várt és most dér hullik nyakába metsző a hideg a szél fújta tájon élesen károg […]

Posted by
Posted in

kópé álmok

a kópé álmok megtörik csend-varázsod más útra visznek te elhagyod magányod választod a világot

Posted by
Posted in

Novemberi ősz

Átdereng a fázós napsugár a felhőtornyok apró résein. Néhány sárga, karcsú fénynyaláb megcsillan a fű harmatcseppjein. Szép az ősz, bár elmúlást ígér, s benne a tél fagya, hidege, de néha még szép mesét mesél, levéltakarót terít a kertre.

Posted by
Posted in

De nem!…

Köszönöm, sors, hogy rávilágítottál, minden, mit szépnek hittem illúzió. Csupán egy rés a mátrix fényoszlopán, hol látni véltem, ott egy új dimenzió. De nem! Tudom, hogy gyarló az ember, nem számít semmi, ha érdeke más. Ideje rövid, szolgálni kell, mert a “vetett konc” érzése olyan “csodás”. Barátság, szerelem, érzelmi szálak, helyük e világban csak képletes […]