Posted by
Posted in

Vízió

Távolodik a láthatár, mélyül az est árka, belehull a fény ezerszín csillogó palástja.   Lábujjhegyen jön az alkony, s a hegytetőn megállva, égő csóvát vet sebtében a tűnő nap nyomába.

Posted by
Posted in

Párhuzam

Nyár pihen a szederbokor ágán, izzik a fényben a zsenge gyümölcs, s mint lánykának, ki szerelmét várja, hamvas orcájára vágy pírja hull.

Posted by
Posted in

Záróest Szigligeten /Egyveleg

Záróest Szigligeten /egyveleg/   Nyári délben izzik az ég, falevél se libben, kurta árnyékban lapul a görbebot henyélve. Mellette gazdája pihen, s hogy legyen könnyű álma, kalapját szemébe húzza, s már-már szundikálna, de mit ad az ég, emberünk pechére, déli álmát megzavarni egy dongó dong fülébe. Görbebotnak se kell ám sok, lendül, és végtére, visszarepül […]

Posted by
Posted in

Búcsú a nyártól

Sarjúrendek között üldögél a nyár, ereje fogytán, megpihenne már.   Dolgát, mint jó gazda, időben tette, búzája arany, édes szőlője.   Ha eljön ideje, hagyjuk elmenni, hiszen jövőre vissza fog jönni.

Posted by
Posted in

Meghiúsult dínomdánom

Morcos felhők gyülekeznek, hadat üzennek a földnek: Lesz itt dínom, lesz itt dánom, port felverő dínomdánom!   Villám, dörgés összekacsint, illő társak, értik a csínyt, beállnának a táncrendbe, ahogy illik, ahogy rendje,   de a felhők toporognak, nincs ideje még a bálnak, homlokukra dermed a gond, mikor a szél közéjük ront,   s csihi-puhi könnyedséggel, […]

Posted by
Posted in

Sötétben a varjak

    Sehonnai szélvihar vágott rendet felkavar, pelyva száll az égre, sápad tengerkékje.   Károg kilenc varjú: Odalesz a sarjú, jégesős a nyár, sokszoros a kár!   Utóhang   Sötétben a varjak viharról kárognak, bár csillagos az ég, s jég nem hullott már rég.  

Posted by
Posted in

Merengés

Edit Szabó : Merengés . Sötét éjjel a kék égen, csillag ragyog fenségében, hullanak az apró cseppek, milliónyi fényes sebek. . Vajon kié hullott éppen, ablakában nyugodt kézzel tartja a régi emlékeket, merengve a messzeségen. . Fiatal lány vajon hol jár, gondolata magas határ, éjszakáknak csillagában édes boldogságra vágyhat. . Nem övé a hulló csillag, […]

Posted by
Posted in

A magasban

Edit Szabó : A magasban . Legmagasabb ház tetején nem hallatszik semmi felé, ház sarkán ül lábbal lógva, bátor ember, nem bugyuta. . Mi lehet az élet célja, gondolatát nem mutatja, szórakozás fenn az égen, onnan láthat szerte-széjjel. . Körülötte a világot, börtönéből szabadságot, utcát, teret, embereket, kik a dolgukra sietnek. . Látja lent a […]

Posted by
Posted in

Szerelmetes Veca

Jaj! Te szép, szerelmetes Veca! Hulló erdőm, betakarna ma. Hasadon nyomnálak, Másoktól óvnálak. Erdődbe járnék, mint harcosa… Jaj! Nap már, hágva-égve, végre, Hulló bánattal, mi is végre… Fennkölt lenne hágás, Nem volna kifogás. Lámpanyél heve, heves végre. Jaj! Napnak lehet… nekem Veca? Hulló erőm… ez felturbózza. Hevítené vérünk, Jó kutadba férünk… Kacér húsod, finoman nyalva! […]

Posted by
Posted in

Apám

  Mikor megszülettem azon a meleg nyári napon, apám erős kezével felemelt és óvatosan szívéhez ölelt. Meleg barna szemeivel rám mosolygott, szerető könnyeivel órákon át csak simogatott. Anyám később mondta, hogy sosem hitte volna, hogy a mindig komor és mogorva apám, olyanná lesz, mint az olvadt vaj, ha első szülöttjét a karjában tartja. Az idő […]