Vajon, meddig hazudsz még, álnok élet? Csalóka hittel mérgezed minden napom. Miért nem hiszed, hogy tőled sem félek, miért gondolod, hogy úgyis feladom? Mézes hajókötél, mit rángatsz csak előttem, hisz a madzag neked már semmire se jó? Szerinted a puskaporom már mind ellőttem, csak a sír marad már, melyben testem a lakó. Nem hiszem el, […]

Egy sárguló, foszlott szélű, régi kép, De mit mond neked, miről mesél? Régi, fejkendős, középkorú menyecske, Arcán nincs mosoly, inkább öregecske, Komoly, sokat tapasztalt, érett asszony, Az élet nem engedte, hogy mosolyt fakasszon, Szája keskeny, látszik, hogy kemény nő, Kezét a térdén összekulcsolva pihentető, A szeme, csak a szeme, mi vágyakozó, Megcsillan benne az életet […]

Farsang az életünk minden napja, álarcot visel apraja és nagyja, mert mást beszél és bizony mást cselekszik, álarca mögé nevetni elbújik. Rózsaszín szemüveg és bohóc sipka, hajlott a gerinc, földet súrolja. Tapsol a jó nép, táncot járnak lábak, farsang is élteti az álarcokat. Csendben botorkálok a nagy zsivajban, kalóz, dáma, bolond itt mindegyik van. Szerepet […]

(tükörvers) már tudom: minden az enyém mikor átölel végre a fény hiába tágulnak rám az íriszek ha hiszek, csak magamban hiszek ha hiszek, csak magamban hiszek hiába tágulnak rám az íriszek, mikor átölel végre a fény már tudom: minden az enyém…

(II. Magyar Hadsereg 1943. január) Fájó a csend, de vádló a gondolat ott túl a síkon, hol annyi ottmaradt élete virága szűnt meg a létnek árnyak küzdik le ma a messzeséget néha még látta a hómezőket érezte az átható rémületet a bajtárs kínját kit golyó talált el a fagyott ló húsát, mi volt az étel […]

“Hogy felnőjjünk ahhoz több kell! Nem nő az ember egymaga” (Kiss Dénes: Mindért!) akarunk-e felnőni egyszer s elűzni a lázas tegnapot emberi szó nem irtó vegyszer lesöpörni a kétes látszatot összefogás e kicsi hazában nem vádol tapos másokat párbeszéd és mosoly a mában letépni “színes” álarcokat akarunk-e felnőni egyszer széppé tenni a kétes holnapot csodát […]

“Könyv hull az asztalomra a levegőből ismeretlen nyelven írták” (Kálnoky László: titkok könyve) Igen. Itt van. Már kezem szorítja, sorsom könyve sárguló lapjait. Ábrák és betűk kusza hosszú sora, vajon felfedi előttem titkait? Dőlt betűk a pergament papíron, némelyik mondatot nem értem én. Emberi ész és csodás vágyálom lehet, hogy a könyv nem is enyém? […]

“A kéklő lég ura esetlen, bús,beteg, Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.” (Charles Baudelaire: Az albatrosz Fordította: Tóth Árpád) mért van, hogy gondolatom déja vu érzés: Baudelaire albatrosza mintha rólam szólna szárny szegetten vonszolni lelkünk a porba* nincs az emberekben szemernyi megértés ha elmegyek egyszer szórjátok hamvaim repüljön […]

ág voltam egykor egy csodálatos fán szépen erősödtem vigyázott reám ágacskáimon zöld levelek sora néha kismadár mi pihenni bújt oda hajladoztam ha kellett ha fújt a szél sok levél zizegett és arról mesélt hogy fél az ősztől mely sárgára festi az ág akkor őket végleg elereszti de vad vihar tört a csodaszép fámra nyögött a […]

eltüntetni a “szolgalelket” nem tudod hisz növekszik egyre a földön a száma mint a dudva nőnek ha nem akarod akkor is itt élnek a mába* “szolga” létben sokszor “apró” aggyal a világot élvezni nem lehet hozsannázni és tapssal vagy haraggal tudják kifejezni a véleményüket hatalmas testben is az ember “törpe” ki nem lát mást csak […]