Rózsa Iván: Felfogások Nincs más világ, csak ez a világ: Boldogulj benne hát, ahogy tudsz! Van más világ, egy igaz világ: Ha hiszel benne, oda el is jutsz! Budakalász, 2017. november 5.

Rózsa Iván: Minden szinten Az Antikrisztus Isten nevében lép fel: Nem mondja magáról, hogy ő az… A hazugság már olyan szintet ér el: Hogy szinte már nem is igaz… Pécs, 2017. november 2., Halottak napján

Egy lépést tegyél és én ott vagyok, díszruhába öltöztetem a holnapot. Csendben meghúzódok és vagyok, ne zavarjanak meg a belső zajok. Porruhába öltözök, hogyha kell, vagy bábuként ringok egy nádon. Festmény leszek és ruhám pasztell, átbukdácsolok a színlelt csodákon. Hol a húrok megfeszülten szakadnak, a hamis hangok egymásra tapadnak. Ott hagyom el én majd a […]

Edit Szabó : Lovastanyán Barna lován a legény pont az udvar közepén bejárásra útra kész, szokott napi sétára, Napfény indul útjára. Lovastanya ékessége paripának a szépsége, csodája az életnek, nincsen ő elfeledve, mily kecses a termete. Éltetője szabad világ, vágtatáskor nincsen határ, tágul tüdő, friss levegő, paták nyoma nem mérhető, szélsebesen rohan idő. Magyar ember […]

Edit Szabó : Gyerekkori barátságok Gyerekkori barátságok hol vagytok, már messze jártok, éve hossza messzeségben néha újra elém téved. Egyfelé vitt mindig utunk, iskolából úgy indultunk, cukrászdába bevonultunk, csoportosan vigadoztunk. Jeles osztály, érettségi, mindenki új útját lépi, ki erre ment, ki meg arra, mind a tágas nagyvilágba. Új világunk már igen nagy, tudjuk, a barátság […]

  Zizzenő, roppanó hulló falevelek, jelzik, hogy hahó! Itt az Ősz! Végre! Megérkeztem! Kirándulni hív, a kalandos rengeteg. Jöjj hát! S tarts velem!   Őszi fák, és fények, Istenem! Oly szépek! Színes falevelek hullnak, az őszi kavargó szélben, s, halvány napsugár ragyog rájuk, az októberi létben.   A táj, mint egy festmény, színesen éled, piros, […]

Edit Szabó : Fürdőző legények Árnyat adnak magas lombok, patak vize alant csorog, napsugára mindent érlel, férfi ember verítékel. Gondolkodnak a legények, mezőről a vízhez érnek, “Ádám kösztüm ” a ruhájuk, zöld bokor vigyáz reájuk. Kíváncsi szem nem terem itt, vígság minden, megfürdetik forró testük, hűs fák alatt élvezhetik a nyugalmat. Patak vizétől frissülnek, mezőn […]

  Biztató.  /B.B.—nek/         Fújom a füstöt, egyre többet, gondolatok csak pörögnek, nem ér el hozzám a világ zaja, lelkem saját gondjának otthona. Meghasadt, reped lélek … ne bánkódj ! Ereszd szélnek, mindent mi fáj, a múlt hol van már. Őrlődő napok fakult fénye, visz talán  – egy új reménybe. Hagyd hát […]

    Kezeket eresztve.         Tátong az űr, valahol belül. Zuhanok, földet érek, valami most ér véget . Mellbe vág a hír, a tény, a valóság kőkemény. Szemem előtt a kép, mi foszlik szét, kezeket eresztve, pereg egy verembe, kinek már  nincs hite, megérkezik a semmibe.           Miskolc. […]

  „ Küzd a sugár a hamvazó sötéttel”, lassan győz felette a bársonyos éj, szél játszik fenyők fagyos levelével, suhanva száll a mámor ittas remény.   Hófelhők fátyolt borítanak a Holdra, fényes csillagokat is körbefonják, éjkék csend simul a fáradt világra, remegő érzékeket andalítják.   Jégvirág nyílik házak ablakába’, sötéten bámulnak az éjszakába, és bennük […]