Rózsa Iván: Milyen lehet? Fenséges fennsík, Tibet: Hozzád még Isten is siet. Csak egy kicsit még késlekedik: Amennyire a Himalája útjai engedik. Nehezen járható hágók, szurdokok; Kifeszített imazászlók, pörgő imamalmok; Potala palota, lámakolostorok: Regélj róluk, tibeti dalnok! Budakalász, 2017. december 11.

Edit Szabó : Születésnap Születésnapi ünnepség, külön élmény, új rendezvény, sok költőtárs megjelent, itt töltődhet érzelem, díjkiosztás, jutalom, minden szem a szinpadon, versenyszámok dallama, megtapsolás jutalma, szállodában vacsora, következik a torta, pihentető beszélgetés, kit nem láttunk, ismerkedés, beígérve tánc és zene, megindulnak lábak, testek, ütemre szólt minden ének, mikrofon került a kézbe, nem volt öreg […]

Edit Szabó : A TE SZERETETED kavarognak fejedben furcsa gondolatok, hallgatom szavaid, megnyíltál és kimondod, mélyre temetett gondok sorjáznak ki belőled, magad is meglepődsz, szavaid oly selymesek, mosolyra csillan szemed, karjaid védőn ölelnek, ebédet főztél nekem elnézem oly kedvesen megkérded és érzékelem, velem vagy örömömben, csókod és simogatás, holnapunk mond, mire vár, emlékek sodrásában te […]

Rózsa Iván: Egy bugris kocsis Idétlenkedett egy kocsis a tévében: Szerinte más, de nekem ez a véleményem. Ha már ilyen a modora, üljön fel a bakra! Csapjon a lovak közé, várja a munka! Budakalász, 2017. december 8.

Rózsa Iván: Csomag Mikuláskor Egy pécsi karácsonyfán lóg… Hoppá! Az eszement! Óvodásokkal tetette föl e remek díszeket… Ott fityeg hát most feje, mint ál Mikulásé: Amit ezért kap majd, csak az övé lesz, senki másé! Budakalász, 2017. december 8.

Rózsa Iván: A harag nem jó Vén majom, megharrachudtam rád: Megalszik a tej a szádban, a nemjóját! Soha nem dolgoztál; csak lapítottál, hadováztál: De még nem késő; fogj lapátot: a munka vár! (Vagy az ágytál…) 2017. december 8.

Köd szállt le az ólmos égből, szürke ködben minden szürkül, az ég a földhöz közelít, borzongás ráz mindenkit, dér száll védtelen ágakra, utcakőre, a válladra, dermed a szél rejtekében dérvirággá gömbölyödve.

Remegett minden ízében, mikor azon a télen a fagy védtelen törzsébe mart, s a váratlan vihar ereje legszebb ágait letépte.   De az ég e szenvedést nem küldte rá hiába. Erejét meghagyta, s ő fájdalmából új tavaszra ébredt, érezte a napfényt, s már tudta, sebeiből új élet fakad.

Nyitott lélekkel álmodom, testem avarba süppedő anyag, fölöttem fehér bojtfelhők között az ég kékkel pásztázott szárnyalak.   Késő őszi álom ez, balladája lassú elmúlásnak, változásaim rapszódiába szőtt zenéje, madárszárnyú bojtos ég alatt.

Fényképezte: Magerusan Adrian Szomjaztad az esőt, jött és megitatott széles tenyeréből, nap perzselt, kósza fuvallat enyhítette homlokod tüzét. De jött a pusztulás. Téboly döntését nyögték vergődő életek. Menekült, ki erővel bírta, s a dombról rémület kínjával tűrte elsüllyedni a templomot s az iskolát. Nőtt a víz, súlya ágaid törte. Míg hatalmas koronád fénytől búcsúzott, gyökereid […]