Posted by

Művészportré Kühne Katalinnal

1947-ben születtem Szegedtől 20 km-re, akkor még Szeged-Alsóközpont volt, ma Mórahalomnak hívják. Ott, nagyszüleimnél töltöttem minden nyarat. Az alföldi táj, az ott élő egyszerű emberek tisztasága meghatározta életemet. Három hónapos koromtól Miskolcon élek. Édesapám gimnáziumi tanár, édesanyám háztartásbeli volt, nővéremszintén könyvtáros. Férjem erdőmérnök, fiam, programozó matematikus. 1977-ben diplomáztam a Debreceni Tanítóképző Intézetben könyvtár-népművelés szakon, később […]

Posted by
Posted in

sed lux licio…

kozmosz végtelenjén száguld az idő fénypercek mutatnak múló éveket vajon mit hoz a kérdéses jövendő mit előre látni bizony nem lehet topogunk lassan a bénító sárban de fény dereng a látóhatár felett rongyolt érzékeink ilyenkor lázban mert apró csodákat rejt a képzelet csodás dallamok úsznak a csendben érzéki álmod sóhajjal feszeng mint Ábel ott akkor […]

Posted by
Posted in

Fáj

Fáj, nem is tudhatod mennyire. A  tehetetlenség a lelkemet marcangolja, tenném, de nem jutok semmire. A  fájdalom reményt is elűzi. Várok, kérdezek, remélek. Nézem üres szemmel, hogy telik az idő. Tudom, ezzel semmire se megyek. Látom mennyire szenved ő. Kik ott belül, magukban élnek, jobb kinti sorsot nem remélhetnek. Szűk világ jutott számukra, nincs kinti […]

Posted by
Posted in

Egyedül, együtt

Egyedül hideg a szoba, Hiába emelem a lángot egyre – egyre magasabbra. Fázom, nem kering a vérem.   Együtt vagyunk meleg van, hogy megölelj, átkarolj csak mindig  azt várom. Nem a hőmérő számít.   Egyedül nagy léptekkel sétálok este a sötétben, csak ilyenkor szembesül igazán a léted bennem.   Együtt a táj csodás mert egyfelé […]

Posted by
Posted in

Tanulunk járni

Lépünk, emeljük tovább, most ballal, most jobbal. Járni tanulunk nem a babával, hanem az anyámmal. Egyiket a másik után határozottan, Úgy, hogy a lelkem majd összeroppan. A valóság fáj, de nem adhatom fel. Ilyen fiatalon még élnie kell. Bízni, hogy van jobb jövő, lesz még bátor séta is. Eljutunk még az utca végére is! Járni […]

Posted by
Posted in

Várni

Mi is van most? Merre jár? A távolság óriási képzeletet próbál. De nem tudja, a féltés vagy a bizonytalanság fáj. Le- fel járkál, leül majd percenként váltogat úgy, hogy a nagy gondtól észre sem veszi. Képek sorjánzanak oda-vissza Hol járhat? Ki tudja? Újabb rémek, újabb képek, a telefon már rég nem megy. Örökké tartó pillanatban […]

Posted by
Posted in

Ha mégis

  A gyökér a fontos, tartson szilárdan, dühöngő szelet  melled kiállja, hátadon döngesse dühét az ég, ha mégis fejedre átkot szór a végzet, s érzed, lelked hamuvá ég, gyökeredben kitart az erő, minden sejtje lüktető élet, sarjai az égig nőnek.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Minden itt dől el, ott…

Rózsa Iván: Minden itt dől el, ott… A magányos hosszútávfutó végre célba ér; Mindegy, hányadik helyen… Várja őt immár az örök fény; Persze, ha így dönt Isten… Életedtől függ, célba érsz-e egyáltalán? Mind győztes, ki otthonra lel itt… Örök élet a jussod vagy örök halál? Netán szenvedés az idők végezetéig… Budakalász, 2018. január 9.

Posted by
Posted in

Farsang paradoxona

látod uram felemás az élet nevetés lárma és foszlott remények farsangi mulatság és pad az otthon táncol a nép és korognak gyomrok vidám zsivaj és télűző mágia csörgős sipkában a tavaszra várva messze van az még, majd eljön egyszer ne fagyj meg addig jobb ha igyekszel vidám bálaktól hangos a környék farsangi fánk illatot hordoz […]

Posted by
Posted in

Igazságot adj…

“Én népemért már nem imádkozom; Sebem halálos – némán hordozom;” (Sajó Sándor: Nem imádkozom…) sokszor kulcsolod imára a kezed mormolt szavak szállnak az ég felé ott belül csupa könny most a lelked remény nincs már minden az ördögé hitted a bűnös nem lesz “égi pályán” mindenkinek jut majd munka és kenyér de csalódva érzed, úr […]