Posted by
Posted in

Álom

Álmok jönnek sűrű sorban, elviszik a lelkem Sötét honba. Hol a Napnak nincsen maradása, Sötétség úrnak otthonában. Gyávák gyűlnek nagy karéjba, féltik testük pedig nincsen, lemaradt a hosszú éjben. Szemben állok, látom álmom. Van reménység, vagy rémet látok? Fiatal korom a kép, melyet elém vetít a sötétség. Hosszú hajam szinte lángol, ahogy repül, én hintázom. […]

Posted by
Posted in

Itt lent van

Mennyi hülyeséget kell, az embernek elviselni egy életen át? Magának kitalált bürokráciát?! Tétova tétlenséget. Bizonytalan várakozást. Ajtók előtti toporgást. Itt nincs egyenes! Utad csak cikk-cakkban vezethet! Kérsz!? Itt lent nem adatik. Jó vagy rossz vagy? Számba nem vétetik. Erőd elszáll, A dühöd megnő. Cselekednél, de gáncsos útvesztők kedvedet szegik. Érzed, tudod, a pokol nem létezik!

Posted by
Posted in

Szent Este

Karácsony éjjelén Krisztus született, és egy anya a mennybe ment. Helyet cseréltek én úgy hiszem, Az arany trónuson, most Ő pihen. Piheni a sok fájdalmat. Csillogó szemmel csodálja, a fénylő csillagokat. Könnyed testén a holdsugár, vakító fénnyel ki-be jár. Ezüstbe öltözteti. Dísz ruhát így készít Neki. Krisztusunk a Földön jár. Gyógyító szíve ránk talál. Szent […]

Posted by
Posted in

Ősz

Ősz van és könnyet csal, szemembe a maró szél. Csendesen táncol a diófa sárguló levelén. Majd buja táncot lejt, a fa tetején. Pironkodó madarak tollán. Figyelem a természet, zavartalan rendjét. Lelkemben végtelen nagy, nyugalom árad szét. Egy vadgalamb pár a morzsára száll. A kutya vadul kap utánuk, majd csalódottan odébb áll. Milyen kár, hogy csak […]

Posted by
Posted in

Képek

Asszonyok körben állnak, nagy szoknyában. Alsószoknyájuk száma végtelen, Hajuk kendő alá szorítva, Mellényüket fújja a szél. Arcuk pirospozsgás, blúzuk ujja patyolat. Ez itt a Székely kapu. Emberek nem értik egymást, Beszélnek el egymás mellett. Önzés az úr, az erőszak is szabad. Nadrágjuk gyűrött, ingük ujja átizzadt. Ez itt a Magánykapuja. Lelkek tucatjai várják a pillanatot, […]

Posted by
Posted in

Esteledik a belvárosban

Esteledik a belvárosban Ódon méltóság könyököl ki az idősödő bérházak lenyugvó homlokára kisimított ránctalanságukon mosolyognak a festett arcú muráliák Faragott párkányok koronázzák magasan a háztetők láthatatlanságát régi mesterek arányérzéke emeli tekintetem az érzékek finom hangulataiban dúskálok sárgán lebegnek a lemenő napsugarak csendes elnyúló harántsávok a falakon párhuzamtalan fénypászmák piszmorognak a mértani pontosságú szerkezeteken levéldíszek erezeteiben […]

Posted by
Posted in

A Rajkóknak

Farkas Gyula emlékére Emlékszel, ahogy Gyula bácsi kinyitotta a kiskaput… Vagy nem is volt kerítés…? Te sem tudod… Bejött… pislogott rám… biztatott, hogy – játsszak – A magam faragta furulyán. Azután azt mondta: várjak… – Ez a gyerek kell nekem! – szólt anyámhoz. Elvinném Pestre, iskolába… Anyám rámnézett és a szememben benne látta… Hogy akarom…Nagyon… […]

Posted by
Posted in

Megharcolt szerelem

Ajándékot jöttem kérni, ritka kincshez hozzáférni. Megkaphatom, elérhetem? Méltóságos Nagy Szerelem! Felkutattál, megtaláltál, sebet kaptál, itt maradtál. Nem engeded el a kezem, küzdés, döntés a szerelem. Egyezkedem szelíd szóval, felszakad sok csendes sóhaj. Szorosabban tartod kezem, ragaszkodás a szerelem. Múltjainkat megtapossa, napjainkat körbefonja, Kinyílik a jövő, jelen, titok-látó a szerelem. Mikor gazdag termés érik, változó […]

Posted by
Posted in

Áldozócsütörtök

Felemeltetett a mennybe Márk 16,19 Bűneinkért vállalt földi pálya ért dicsőséggel Betániába. Közbenjárónk Isten jobbjára ült, gyarlóságainkon megkönyörült. Felemelte kezét, áldást osztott. Messze, egyre feljebb távolodott, Isten égi magasságba vitte. A látomást feszült csend követte. Felhő takarta. Dermedten állva a földön hagyott ember csodálta. Értelmet nyert a szörnyű szenvedés, diadalútja – beteljesedés. Leborultak térdre, földre […]

Posted by
Posted in

Összetartozás

Most valami újat kellene írni! Ez a baj a verssel, megírod, utána az űr újért kiált, s mert bensődből fakad, nyugton sose hagy, lázít, békít, ad és vesz, amint szárnyára engeded, másnak adjon, és kapja, mi neki jár, érzed, az űr marja lényedet.   Ez így megy szüntelen, amíg széthordanak a strófák, s akkor más […]