Posted by
Posted in

Szól egy szaxofon… (Adventi villanások)

Csillagokat rejt a hófelhő az égen, táncolnak szökött pihék a lámpa fényben. Üres a tér, már szinte kihaltnak látszik, valahol egy zugban utcazenész játszik. Szomorkás dallam, valami sanzon-féle… édes-bús hang… s a kalapban néhány érme. xxx Egymásba fonódva állnak a peronon. Mi is ez a dal…? Varázsol a szaxofon. Most még azt sem bánják, hogy […]

Posted by
Posted in

Élethű képsor…

Oly rég volt, de mintha csak tegnap lett volna, hogy kacagva futott, röpült a karomba. – Kapj el! – csilingel, itt kering körülöttem, időnként itt hagy, de mindig visszaröppen az a hang… – Nem ér a nevem! – Élethű képsor… eleven. A múlt szürkeségén átüt – Gyere játssz még! – Miért is nem? Idő… egy […]

Posted by
Posted in

Szívörvény

Egy kicsit valaki… egy kicsit senki. Egy részem valami, egy részem semmi. Túlhajszolt világban árnyak és fények, évekig tanultam, hogyan ne éljek. Be és kilégzés. Mit kell jóvátenni? Hány csepp a könnytenger…? Tudom, hogy mennyi. Sós, de végtelen? Baljós, parttalan? Töredezett énkép sápadtan, szürkén sem hullt darabokra hullámzó tükrén. Ép… egész, lepkesúlyú, leheletnyi, s csak […]

Posted by
Posted in

Hívó szó

Elkopnak a színek, falja szürke, rideg, lecsupasztott fákon itt-ott madár piheg. Nincs már nyoma ágakon dús lombtetőnek, mélyebbre húzódnak vadak és az őzek. Nyíltabb a félelem, kevesebb a rejtek, nem is a hidegtől, életéért reszket. Erősen gyöngék, hiszen sebezhetőek. Tegnap borja veszett elevenszülőnek, ki nem adja föl… reccsen az ág, keresi. A deres avarszőnyeg a […]

Posted by
Posted in

Átmesélt

Kell -e emlékeznem könnyes éjszakákra, a félelemre, a boldogtalanságra? A tegnapra nyíló ajtó félig csukott… néha még átlépek rajta, visszajutok. Múlt… mint fekete doboz, benne áldás, átok, a hiányzó részek, s meg nem fejtett álmok. Az ideán elemzett rész. Miért hasadt ott az a rés? Út. Isten szabta rám? Nem ígért előtte. Tudni kell választani, […]

Posted by
Posted in

Bogácsi november

B. Mester Éva   Bogácsi november     Utamat térdig lebontott házfalak kísérik, ami otthon volt, most távol tart, rideg. A régi remények mind szétgurultak, mint a parkban szétdobált üres üvegek.   A talaj menti fagytól megdermedt virágok szomorú szirmait, az első havas eső könnycseppben fürdeti, hópehelybe zárja. Közel a tél. Krizantém daccal, tán túlélhető. […]

Posted by
Posted in

A te kereszted

Mindenki hordozza a maga keresztjét, Ma könnyebb, holnap nehezebb a lét, A teher néha térdre kényszerít, De mindig van aki felállít, Ha sötét felhők házad elborítják, Szinte várod valahonnan a remény sugarát, Terhedet leteszed megkönnyebbülve, Nem nyomja már válladat nehezítve, S amikor könnyedebbnek érzed, Valaki segít cipelni a kereszted, Kezével tartja annak súlyát, Hogy ne […]

Posted by
Posted in

A remény

                    B. Mester Éva A remény    Ne bántsd a remény istenasszonyát Csokonai Vitéz Mihály! Te engedted el kezét, ő újrateremti önmagát. Őszi virágok, téli szerelmek, gyógyuló lélek csodája várt. Halálvágy? Ugyan! Minden nap ajándék. Hol van már Lilla? Hol van az űr? Krizantém illatú lábnyomaikban […]

Posted by
Posted in

A nagypapa órája

A nagypapának szekrényén, réges-rég ott áll egy óra, mely ma is működik. Az idő vasfoga szegényt megkoptatta. Kevés eltéréssel, bár mutatja az időt. Nagyapjától kapta – becsüli, mert szép emlék. Büszkén mutogatja, ha eljön hozzá egy-két vendég. Órája egy napon lejár, többé nem ketyeg, mert óraműve szegénynek beteg. Nagyapámat ébreszti: Ébredj, ébredj! Nagyapámat felkelti: Ébredj, […]

Posted by
Posted in

A csöves

Hosszú a hajam Kopott a farmerem Csöves vagyok Zsebben a kezem Lyukas a csizmám Pénztárcám üres A szívem bánatos Egy lányt keres Lenéznek sokszor Mert így öltözöm Nem tehetek róla De nincs öltönyöm Csövezek az utcán Parkban alszom el Álmomat a rendőr Zavarja fel