Mesél a poéta… (3 soros-zárttükrös) A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom, Előttem, nekem világít, és én a múlton ábrándozom… A mécsesem lángja az én szalmaláng-ábrándom. * Sokszor, késő éjjelig a kis mécses lángja volt a társam, Milyen szomorú, ha a szívemben ott kísért a fájdalmam. Biz’ tragikus, ha siratni kell az elveszett életünket, És tovább, […]
Arany szálból szőtt az útja, fák közt még a szél se járja. Sárga kékkel összeolvad, azúrzöldben oltja vágyad. Még az árnyak sem sötétek, fénytörések összeérnek. A kék hegyek szólítanak, titokzatos helyre hívnak. Éled a lélek, hív a báj, örömben járat már a táj. A napsugár húron zene, hívogatóan halk szele. Susogó sások […]
Napfényben tündöklő, tiszta levegő, nagy erejű hatással növénynevelő. Olyan káprázatos a rügyek bomlása, mint a bölcsőben ringó gyermek áldása. Bámulatot keltő színharmóniában, ülnek a virágok szárakon szilárdan. Szemet bizsergeti, lelket melengeti, az ébredő gyönyört előre görgeti. Nő, nő, egyre magasabbra emelkedik, sokszínű, bozontos fallá terpeszkedik. Kánikulában is illatfelhőt szítnak, enyhítő árnyékot majd a […]
A habos bárányfelhők alatt, aranyló színben izzik a nap. A tömeg tolong a strandokon, tenyérnyi hely sincs a homokon. Aki egy kicsit furfangosabb, más hely lesz neki a fontosabb. Titkos, tiltott hely után kutat, talán ilyen zugra akadhat. Idilli langyos víz hűsítő, vonz, odahúz szinte szédítő. Apró csobbanástól hullámzó, megmártózni benne vibráló. […]
Hétköznapi pszichológia… A sorstragédiák jó része a felelőtlenség, szűklátókörűség, A hozzá nem értés és emberi butaság következménye. A sorstragédiák jó része, egész életre ható szövődményesség, S Ez a szenvedő, gyógyíthatatlan, torzult lélek szövődménye Megoldás nincs, marad a környezeti, és nem gyógyítható keserűség. Vecsés, 2018. március 10. – Kustra Ferenc
Rózsa Iván: Nagyvilág magyar poétája (Hommage à Ady Endre) A „kúnfajta, nagyszemű legény” Nekivágott hát a Nagyvilágnak… Párizsnak is, nem csak Hortobágynak! Nyomába szegődni – hiú remény: Kevés ilyen művelője van a szakmának. A magyar már olyan teremtmény; Harcol, mint akit igazság áthat: Más a szavába nem vághat… – A legkevésbé sem álszent vagy álszerény: […]
Rózsa Iván: Félni már nem tudok (Ady Endre: Elhagyott a félelem című verse alapján) Most vesztem el: zuhanok… Egykedvű vagyok és unott, Már Isten is elhagyott, Mert félni már nem tudok. Míg rettegtem, tudtam, hogy vagyok; Bár magányos, mint a csillagok; De most már minden elhagyott, Mert félni már nem tudok. Míg lelkem kisegérként cincogott, […]
A csönd kapujából nézek körbe, elképzelem én, hogy mi lesz még jövőre. Mi az mi sorsomból teljesül, és mi az ami csak a gondolataimban legbelül. Játszik az agyam és játszom vele én is, napba öltözött lelkemmel csak azért is. Kínálgat az élet vegyél és egyél, azt kívánom neked, hogy boldog legyél. Nem képzelek én már […]
Meditáció a volt-on… vagy múlton… Visszanézve, van egy csomó üresnek vélt meg tán’ sánta volt, évem, Ahogy ezen elmélázok rájövők, hogy ez az én messzeségem! Futva, loholva üldöz múltam, mint veszett, nem is olyan málén. Járatlan úton van és a kalapja, látom mégsem áll csálén. Futkározása közben a láncait veszti, hátha így célját éri, Hogy […]
Tisztítsd le vígan a szúette asztalt. Ebéd ma nem lesz, de vacsorára, házadba tér, aki sápadt vigaszt ad. Alkony szelidül szendergő fára. Tégy üres tálat a kert közepére, tányér kerüljön minden bokorra. Szokatlan vendéged különös étke, mást kínál néked; írt a nyomorra. Helyére talál a villa, a kés is, ágyásra röppen a plasztik pohár, és […]
