Posted by
Posted in

Répaorr

Szomorú hóember pihen a domb alatt, fekete szemével nézi a friss havat. Nem izzad, nem fázik, bár pirul az orra, ne csodálkozz ezen, jó nagy sárgarépa. Mögötte egy ágon bölcs bagoly üldögél, nem örül, nem bánja, hogy itt a hideg tél. Szürke nyúl bukdácsol hóbuckákon át, sietős a dolga, kapkodja a lábát. A hóember felé […]

Posted by
Posted in

Az egér, a hörcsög és a pocok

Egy cső kukorica hever az út mellett, mit három kis állat egyszerre észrevett. Az egyik az egér, harciasan mondja: kotródjon mindenki, az ő tulajdona, ő volt itt először, itt vita nem lehet le is út, fel is út mindkettő elmehet. A hörcsög a másik, nincs vicces kedvébe’, oda is penderül az egér elébe. Az enyém […]

Posted by

Művészportré Vukovári Pannával

Művészportré sorozatunk ezen epizódjában Vukovári Pannával beszélgetünk, aki 2015-ben megnyerte az Év pedagógus költője díjat az Irodalmi Rádió pályázatán. A szerzőről címszavakban: Tanár, író, műfordító, coach-szupervízor (civilben bárányfelhő-bodorító) 2010 óta a Magyar Írószövetség tagja o Tove Jansson Mumin-meseregény-sorozatának magyarra ültetése fűződik nevéhez (2008 – 11, Napkút Kiadó); o Első esszécsevegés-kötete Szentváry Panna néven Életmentő zsebbarátnő […]

Posted by
Posted in

Nyári anziksz

A dombon túl békés festményként meglapul a zizegő nádas, a henye víztükör, itt oltja a szomját őzsuta, kajla nyúl, naponta itt iszik száz birka, s tíz ökör. Vadkacsák és szárcsák kedves pihenője, kövér lapu alatt öreg varangy hűsöl, a mozduló sásban szúnyogok felhője keringőz, míg a láp langymelegen bűzöl. Párolgó reményben remeg a levegő, katángkórók […]

Posted by
Posted in

Ég a földdel

Porszemcsének pihe súlya, nyári odvas szél, ha fújja, kavarogva nyöszörög, fűben boszorkánykörök. Földben féreg, ha rág vadul, valami lenn elszabadul, fagyökérben fa fájdalma, lombja között sír az alma. Fönn az égen pacsirta száll, lucernásban, aki kaszál szemében a szalmakalap, a vas hegyén villog a Nap. Napot felhő, ha takarja, a Föld összes szürke varja, károgásuk […]

Posted by
Posted in

Pirkadat a fákon

Az éjszakának még földig ér a leple, de lomha lombok közt a mocorgó árnyak, fiókák ébredő pihekönnyű keble, s a hajnali fények verdeső kis szárnyak. Apró kis csillámok, átderengő ívek szaggatják meg az éj füstszürke függönyét, fészek melegében összebúvó szívek ösztönösen várják új nap új sürgönyét. A sápadt fény még küzd a nyúlós homállyal, tündöklő […]

Posted by
Posted in

A világvégén

Elment kis Boldizsár a világ végére, leült a hatalmas korong peremére. Lábát a mélységes semmibe lógatta, ült és gondolkodott nem volt egyéb dolga. Nem üldögélhetek egy korong peremén, nem lógathatom mélybe a lábamat én. Hisz a föld gömbölyű, ezt mindenki tudja, ha mégsem, milyen akkor a korong alja? Kicsi Boldizsárunk gondolt egy merészet, lehajolt, a […]

Posted by
Posted in

Göncölszekér

Pistike ötéves, este eldöntötte, mikor hanyatt fekve az eget kémlelte: „Nagy csillagász leszek, ha törik, ha szakad, mivel így döntöttem, ez már így is marad.” Ragyogott száz csillag, tiszta volt az égbolt, az egyik halványabb, másik fényesebb volt. Hallott már oly sokat a Göncölszekérről, szikrákat dobáló csodakerekéről. Ki lehet kocsisa, hány ló van előtte? De […]

Posted by
Posted in

A szellő és a pillangó

Pillangó bújt ki bábjából, gyűrött szárnyát szárítgatja, egy röpködő szellőlány őt kedvesen simogatja. Búgóhangú szellőlányka, ne menj tovább, maradj velem, suhogásod, suttogásod meghódította szívem. Szárnya simult, szárnya szárad, a szellő lágyan kavargott, nem megyek el, itt maradok – néki halkan suttogott. Táncra kérlek szellőlányka, s táncoltak szenvedélyesen, csillogott a lepke szárnya, övék volt a végtelen. […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Fekete macskák

    Rózsa Iván: Fekete macskák     Bizony, bizony egy tálból cseresznyéznek… Fekete macskaként közösen egerésznek… Levadásznak mindent; zabálnak, nem is esznek… A kicsiny maradékon a tömegek egymásnak esnek…     Budakalász, 2016. augusztus 30.