Posted by
Posted in

Megjelent Boross Teréz Ilona újabb kötete

” Zenét, muzsikát tartogat a kötet. Lélekzenét. A költő lelkének muzsikáját. Ezért is adtam a könyv elejére kért soraimnak a szokványosabbak helyett az Előhang címet. Kortárs zene persze, amelyben nem a habkönnyű, cukorkás dallamok csendülnek fel. Nincsenek szabályos, írásjelekkel lezárt mondatok, de vannak egyidejűleg többféle asszociációt is gerjesztő, gyakran meghökkentő – néha talán nem mindenki […]

Posted by
Posted in

Búcsú

Tegnap megjött a hó. S a hópihék furcsán táncolni kezdtek Az ablakon, a fázós friss hidegben. Pálforduló napja közelgett, S ígértek dacos havat és dacos kedvet, A fagytócsáknak ráncai a kertben. Mindegyre vártunk, reménykedve mind, Hogy visszatérsz, s kérded: – Segítsek, ebben-e vagy abban? Úgy vártunk Rád, mint a hajótörött, Hogy üzenetet hagysz majd a […]

Posted by
Posted in

Anyám

Gyakorta látom őt az álmaimban. A haja kontyban, kreol bőre méz. Harsányan nevet, a foga kivillan. Kartonruháját lengeti a szél. Sohase értettem meg őt egészen, Ha lángolt, láng volt, tűz volt, pusztító, Ha szelíd volt, hát szelíd volt egészen, Ha nyugodt volt, több volt, mint nyugtató. Bizalmat adott, és nem kért cserébe, Sokat szeretett, csalódott, […]

Posted by
Posted in

A vén színész

Régen húsleves volt, ma már kocsonya, talán megrágta az idő vasfoga. Imái zord harangzúgásba bújtak. Kéklő szemei fénytelenek, holtak.   Kívül sudár fa, és tartja a sminkje. Színes ruháiban fel is léphetne. Vastaps fogadná, akár fénykorában, mégis magányt kíván, nincs a színházban.   Belül rágta szét a sok balga rendszer, a másikat taposó magyar kényszer. […]

Posted by
Posted in

Ki tudja…

Ki tudja, miért szélkakas a szép szó, miért nem marad éber a gondolat? Vágyam alkalmi, maradok hű csaló: reményt ragyogó keleti napnyugat. Számban őrlődik szóköz és kérdőjel. Betűlevesbe jön még a sós halál kenyere-vagy a megszokás szemetel? Hat falat a világ, de van hét kanál.

Posted by
Posted in

Járj szerelem!

Elmúlt az éj, ámít a fény. Utca kövén rajzolt remény: lehet kezem még a kezén. Emlékfoszlány, az vagyok én. Bevésett szív fák kérgein, gyűrt feljegyzés könyv szélein. Bús butaság tág terein pattog a szív vérerein. Tán szeret még! Labda gurul. Nem veszi fel. Bealkonyul. A teből ő ordít vadul, majd porba hull hangtalanul. Járj szerelem, […]

Posted by
Posted in

Révbe értem

Gyermekkorom: lecsöppenő harmat. Felszívja az emlékek virága, de szellőztet, pitvara kitárva a dobbanó szívnek. Mert a múltat őrzi és tartja, akár a vérkört. Bennem van, él a tegnapi élmény. Vezetek, de az útról letérvén sem borulok fel, nem vagyok megtört. Segít, amit kaptam: merev célok. Hajszálrepedés, és észrevétlen hiba csak vágyam, hisz révbe értem. Nem […]

Posted by
Posted in

A kecske és a gép

    Nagy Eliza: A kecske és a gép   Egyszer a kecske beszorult a gépbe. Ott sírt szegényke. De hirtelen belépett a mailbe. S elküldte magát a rétre. A virtuális rét majdnem olyan szép, mint az igazi rét. A virtuális ég majdnem olyan kék, mint az igazi ég. Virít száz virág, de egyik se […]

Posted by
Posted in

Szilánkok I-XI.

Osztályom I. Harminckilenc gyöngyszem volt az enyém, Szanaszét gurultak az idén. Újra felfűzném, ha megtehetném. Derűlátásom II. Harmincöt évem még parázslik éjjel, Energiám még tud hatni nappal, Az élet magas órabérrel dolgoztat. Haiku III. Szétázott könnyeim jégvirággá nőttek. Hiába ültetnéd el őket, Csak harmat hullana belőle. Tárlat IV. Üveg mögött a becsület. Kártékonyak hozzá ne […]

Posted by
Posted in

Angyalra várva

Havazik, hull a dermedt fűre, behinti a háztetőt, s végre, ablakom előtt a meztelen fa hófehér hálóinget ölt.   Ilyenkor felébred lelkemben a gyermek angyalváró hangulata, szaloncukrot főz anyánk, mi körülüljük a nagy asztalt, és frissen sült kekszek illatában színes papírok, ollók s két kezünk a fenyőfát karácsonydíszbe öltözteti, ünneppé varázsolva a várakozás perceit.   […]