Posted by
Posted in

Álmodozom

Rázom a kezem a zsebben, Képzeletbeli pénz abban cserren. Mivel a hangját nem hallom, Rájöttem ébresztő! Álmodozom… Budapest, 1997. december 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Kese Cseke gyereke

Megy hegynek fel gyerek Cseke Vén, kese Cseke gyereke. Szekere gyenge kereke, Csetteg, kerreg, leeshet-e? Szekere kereke leeshet, Ekképpen, eh, letenyerelhet. Kerekezne Cseke szekere, De nem fel erre, ferde hegyre. Nyekergett Cseke kereke, de ment Esetleg szeretve, de nem megkent. Ez nem mehet levelekbe, versekbe bele Mert nem lett versekbe, levelekbe kezelve. Hej! Leesett Cseke […]

Posted by
Posted in

Ha eljött már…

Születéskor az ember ajándékot kap, Az élet és a halál közé ráadást, Senyvedős, rövid-hosszú életet, mire pap Azt mondja, ez nem az igazi, éld oldalvást. Ebből az egészből, csak egyetlen igaz; Vissza kell adni, ha eljött már az idő, És kinek rövid lett, annak az, nem vigasz, Hogy mit letöltött, az nem elvetélt idő. Az […]

Posted by
Posted in

Sötétség birodalma

Az ég így estefelé veszít áttetsző Kékségéből, a Nap meg már a lemenő Szinét veszi föl, narancs változatait, Melyek szépek és a sötét ellen rikít. Lehűl a levegő és nőnek az árnyak, Hosszú árnyékuk lesz bokroknak és fáknak. Sötétség birodalma támad, tért elnyel, Leszámol ősi ellenséggel, a fénnyel. Budapest, 2000. július 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Fékem

A magas égen Szikrázva süt, napocska! Alkony közeleg. * Már az álmaim sem az enyémek, A semmiben vésznek, elenyésznek. Ezzel minek rontsam meg életem, Ha jól látom, már ez lett a fékem. * Csend, nyikorogva Beáll saját helyére. Beesteledett. Budapest. 2000. július 17.- Kustra Ferenc – Versben és európai stílusú haikuban…

Posted by
Posted in

Nagy falat

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat, Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat. Nincs levegőm, fuldoklom, tán a torkomon akad. Nincs különbség; élet és halál egy tőről fakad. Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel, Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel. Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem. Itt maradtam gyalog… […]

Posted by
Posted in

Diadal

A gonosz diadala tétlenséged ára, megkötött nyelved néma ajkad vára. Hallgatásod gyümölcse a jó bukása, néma gyötrődésed lelked suttogása.

Posted by
Posted in

Megjött a tavasz

Ma igazán szép nap volt, A nap végre szikrázott. Felhőtlen volt az égbolt, Tavaszi nap szinte lángolt. Velem szemben künn n a parkban, Kutyák hancúroztak vidáman. Nehéz nap volt dolgoztam, Szolit elláttam csicsásan. Kiálltam az ajtó elé, Nap sütött rám, lefelé. Örültek a kutyák; én is, Lám! Megjött a tavasz mégis. Budapest, 1997. március 2. […]

Posted by
Posted in

Már talán…

Vénségemre felismerést tettem, És már talán, kicsit bölcs is lettem. Emberek sem nem szépek, se nem jók, De, ha kell bárkivel jó-pofizok. Minden nappal múlik az idő, életóra ketyeg, Van homokórám is, abban a homok: pereg, pereg… Már csak lassan zakatoló az életvonatom, Az utazó homokóra… pereg monotonon. * Élet kezdődik, Folytatódik, véget ér. Sors? […]

Posted by
Posted in

Lélek harca?

Türelmetlenül battyog a kísérő szellemem, Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem… Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény, Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény. A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd! Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd! Emeld az arcot, Közönyöd, magadról le! Béke, szeretet. […]