Posted by
Posted in

Élni akartam

Hosszú út pora ráült a cipőmre, Sajna, nem vagyok büszke életemre. Nagy utat bejártam, zarándokoltam, Utóbb kiderült, semmit nem csináltam. Ötvenkét év alatt bizony ez történt Senki nem pártolt, sem hosszan, sem tüstént. Így csak vergődtem, szétdobált az élet, Nem is tudom az életem mivé lett. Mire születni? Kínlódás az élet, Küzdünk, birkózunk mindennel. Mi […]

Posted by
Posted in

Nincs kijárat

Nem látszik semmi, vaksötét van, Áll az óra az éjszakában. Nincs, ki indítsa mutatókat, Így aztán nem lesz már virradat. Tapogatódzok, nincs kijárat, Csak fogdosom nedves falakat. Pókháló terül az arcomra, Denevér akad a hajamba. Megyek csak, mint vak ló a falnak, Nem lelem helyét a jászolnak. Megbotlottam, már térdre estem, Falba marok! Így emelkedjem? […]

Posted by
Posted in

Az éj sötétje

Az est, halványuló vérkoszorúja, Gyorsan belevész az éj sötétjébe. Hatalmat kap sötétség birodalma, Rigók sem repülnek éjsötét kékbe. Ember ki nem lát az ily’ mély sötétben, Otthon marad, családi életet él. Kint kóvályogjon macska a sötétben, Neki a sötét természetes, így él. Elcsitul minden, készülünk másnapra, A pirkadat, majd valami újat hoz. Reggelre lehull éj […]

Posted by
Posted in

Eltévedtem

Eltévedtem! Ajkamat bevonta a köd ízetlen nedvessége, A csontjaimat átjárta a tél nyirkos hidege. Engemet most megkapott a tél, borzasztó szépsége, A matrózt is szédíti a nyílt tenger lehelete. Hol a kiút? Eltévedtem! A látóhatárt elborítja az alkonyat csendje, Rózsaszín szalag övezi; az éj, sötétlő ege. Itt biz’ nincsen világító torony vagy egy szál gyertya, […]

Posted by
Posted in

A szívem

A szívem dobog, és hős ritmust ver, De menetelni, vágtázni nem mer. Szívem dobog, minek ez irama? Meggyötörte az élet és a ma. A szívem továbbra is lendülne, Ha nem volna, mi mindig fékezze. Én most súgok neki, csak előre… Hagyja el azt, ami most a féke. Vecsés, 2000. február. 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ébrenlét

Micsoda élet, micsoda lét, Annyira nem jó, az ébrenlét. Álmodni ébren nagy kiváltság Annak, kinek jó ez a világ. Nem jó a világ, megcsalt a lét, Így nem is jó az ébrenlét. Alva álmodni tán’ igazi, Akarom vagy nem, ezt kell élni. Vecsés, 1999. december 16. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Úgy érzem

Levegőzőm és Sóhajtok. Volánhoz ülők és Elhajtok. Nyomom a gázt és Elviharzok. Lassan úgy érzem, hogy Nem vagyok. Vecsés, 1999. október 10. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Tüzes katlan

Elveszni a végtelenbe, Feloldódni a semmibe, Fentről nézni lefelé, Imádkozni felfelé. Mi lehet a Teremtő célja? Kinek, hová vezet útja? Kinek útja járhatatlan, Annak élte tüzes katlan! Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Kiknek?

Kacsázni a tó felszínén, Vadkacsázni nádas szélén, Horgászni a Balatonba, belenézni a Vezúvba, Célba lőni a vurstliba, Beülni a körhintába. Ezek jók és kedvtelések. Kinek ez… lehetségesek? Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

És itt van

Fény cikázik a fák lombjai között. Már ősz van, a sok gólya elköltözött. A medvék téli nyughelyet keresnek, A vaddisznók még makkért verekszenek. A pókok meg kövérek, jól megnőttek, Szakadt a hálójuk, ujjat nem szőnek. Cseresznyefánk levele rozsdásodik, Sőt, mi több már el is kezdte és hullik. Minden elmúlás, új élet kezdete, Mindennek van talán […]