Posted by

Az év diák írója és költője 2016. – végeredmény – 6-9 évesek

Szerkesztőségünk 2017. január 21-én rendezte meg “Az év diák írója és költője 2016.” című pályázatának eredményhirdetését Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban. Összesen hat kategóriában osztottuk ki az első, második és harmadik helyezetteknek járó elismeréseket, valamint oklevelet vehettek át azon sikeresen szerepelt alkotók is, akik regisztráltak a rendezvényre. A korcsoportok eredménye és beszámolók: 6-9 évesek — […]

Posted by
Posted in

Csukott szemmel

Csukott szemmel.. Csukd be a szemed, mit látsz? Fényprizmát, mit íriszed  vetít át szemhéjadon, a rásütő izzó napon. A tűzgömb jólesőn égeti arcod. A szivárványt látod, színek kavalkádját pilláid alól.

Posted by
Posted in

Trükkös természet

Bölcs anyatermészet huncut kis trükkjei, fagyos hajnalok és dermesztő éjszakák, bevetésre indulnak titkos fegyverek, hogy fázós lelked óvatlan behálózzák. Jégcsapot lógatnak házad ereszére, és zúzmarásra festik minden reggeled, mást nem is akarnak talán, csak ölelést, hogy felmelegítsék egymást az emberek.

Posted by
Posted in

A légyről, aki berepült a hűtőbe

Megható történetet mesélek most el, egy élőlényről, ki csúnyán patkolt el. Híres-neves piaci légy ez, ki emberbosszantást  tervez.   Történt még szerdán, hogy szóban forgó legyünk nagy gorombán berepült hozzánk, mikor ettünk.   Édesanyám a hűtőhöz menvén kinyitotta azt, hogy kenyeret kenvén ama vajat, mi nélkül ez lehetetlen kivegye a hűtőből, mire tehetetlen légy uraság […]

Posted by
Posted in

Ébredező

Még szunnyad az acélban az üllők mély pengése, s a rozsdás valóságba eszmél fel a vas.   A feltöretlen tarlón a holnapi kenyérről álmodik éhesen a gyönyörű tavasz.

Posted by
Posted in

Itthoni tél

B. Mester Éva   Itthoni tél   Kaliforniában milyen idő van? Itthon cudar hideg, túl fagyos a tél. A mínuszrekordok naponta megdőlnek, tavalynyári reményt hasogat a szél.   Hiába indulnék álmaim után harmadszor is,  a busz megint elakad. Nem fagy meg mégsem a kék madár, gyöngykagyló házamban velem marad.   Nagy hó, sok ígéret, a […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: A hatalom már nem tiéd!

Rózsa Iván: A hatalom már nem a tiéd! Korántsem hálásak a nyugdíjasok… Egyszer hazajönnek külföldről a fiatalok… És akkor a te hatalmad is meginog: És nem lesz rajtunk már a marha-billog! Ez a nép nem a te jószágod, Ez a haza nem a te országod, Ez a hatalom már most sem a tiéd: Elvette tőled […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Otthonod otthonom

Rózsa Iván: Otthonod otthonom Uram, tedd égi lakod földi otthonommá! Civilizáció, ne változzon vissza ősvadonná! Ember, ne süllyedjen vissza barlanglakóvá! Uram, tedd a tudatlant látóvá, tudóvá! Budakalász, 2017. január 17.

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Hitetlen világ

Rózsa Iván: Hitetlen világ Mindig is születtek kultúrák, népek… És isteneiknek templomokat építettek… Bíztak magukban és isteneikben: De a mai, modern világ tán en bloc hitetlen… Budakalász, 2017. január 12.

Posted by
Posted in

Első próbálkozásom…

Összetörve Összetört lélek darabok Én boldogságot akarok. Nem bánatot, ami kínoz Ami, könnyen visz a sírhoz.   Pár könnycsepp folyik végig az arcon. Nem egyszeri alkalom. Térdre borulva, sírva fakadni A szívnek darabokra szakadni.   Felállni és mosolyogva tovább menni Mindent a fáradságra kenni. Boldog emberek körülöttem Csendben nézem, hogy örülnek.   Igaz szerelmek? Örök […]