Rózsa Iván: Ki lesz a következő? Annyi, annyi gonosz „lélek”: „Éltetek”, mondjátok, mit érhet?! Mennyi, mennyi gonosz ártány: Kire vár megint egy vasúti vágány?! Budakalász, 2019. november 19.
Vagyok… Simogató, kedves szellő, Zöldellő, madaras erdő, Alkonyban vöröslő felhő, Bánatot letörlő kendő, Óda, szerelmesen zengő. Világot megváltó erő, Erekből óceánt nyerő, Reményt adó friss levegő, Oldalborda szerethető, Napsugarat Földre vető, Iránytábla terelhető, Kerek réten virág, termő Alvóknak szép álmot üzenő.
Edit Szabó : Virág nyílás idején . Nyílnak még a virágok a kertekben, virulásuk tavaszt hoz a lelkekbe, novemberben, ősz közepén vagy végén, így lehet, mert a természet oly ledér. . Reggel harmat csillog a tető szélén, gyepen vízcsepp, nem szárítja a napfény, esőpermet néha még besegíti, felhő felett fényes nap megjelenik. . Levetkőzzük magunkról […]
Bátran várhatjuk a telet? (3 soros-zárttükrös) Ültünk kettesben az erdei tisztáson, Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon… Ültünk kettesben az erdei tisztáson. A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt, Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt… A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt. (Anaforás, bokorrímes) Közben éreztem az ősz velünk van, de […]
A Bakony fantasztikus! Színek kavalkádja: karamell, bordó, aranysárga. A lomb-fedél gyérülő sűrűjéből a nap sugara halványan tör elő. A sima törzsű fák fakó árnyékot vetnek a földre, ágaik fázósan tekeregnek, sírva ejtik el virág-leveleiket. Az erdő korhadó aromája gyenge szellőn hajtott ködfátylon úszik. Hajnali dér csillog az ösvényen, madárberkenye gyümölcse roskadva hajlik a földre. Az […]
Rózsa Iván: Eső (Haiku-csokor) Földnek az eső, Májusban aranyat ér: Most november van… Elmúlást áraszt Novemberben az eső: Most épp Velencét… Az órám ketyeg, Kint az eső csepereg: Múlunk, elmúlunk… Nyári záporok És őszi, ónos esők; Víz, de ég és föld… Egy esőcsepp is Hordozza víz-lényegét; Életet adó… Esőcseppnyi víz Is elég a fűszálnak A […]
Rózsa Iván: Közeleg az a nap! Van, akinek örök fényesség jut honul; S van, kinek Napja örökre bealkonyul… Közeleg az a nap, mikor sorsok dőlnek végleg el: Bálványok dőlnek le, míg egy kerub Istenről énekel. A poklokra zuhannak alá mind az álszent, hamis férgek; Az isteni lényeknek viszont kigyúlnak az égi fények; Menny és pokol […]
(anaforás, belső visszatérő rímes, bokorrímes) Életemben, mindig peches voltam, nem volt élettengerem, Életemben, mindig peches voltam, sosem volt elég pénzem… Nekem így aztán nem jutott más; van egy kicsi csermelyem, Nekem így aztán nem jutott más; majdnem volt portengerem. • (Sedoka) Van egy csermelyem… Tengerről álmodoztam, Holdfényes éjszakákon. Álom volt csupán, A langy, sós-vizű tenger. […]
Tán` haragudnom kéne? Már nem tudok, hisz` te is adtál az életből nekem. Minden, mi bennem érzés és akarat, részedből is örökölt lélekelem. Szeretem az élet rezdüléseit, a jót és rosszat viselem tonnaszám. Próbállak emlékekből összerakni, már nem élő, “kettős énségű” apám. Fel kellett nőnöm ahhoz, hogy megértsem: nem voltál te rossz, csupán […]
Agg korba lépett, távozni készül. Díszes ruháját szórja ledéren, színes cicomája egyre gyérül. Pucérkodik. Nincs benne szemérem. Miért is lenne, hisz` csábosan élt három varázslatos hónapon át. Zamatos termést érésre ösztökélt, s ezer kézzel szórta ránk vagyonát. Ködkönnyet ejtve búcsúcsókot hint, aludni tér – mást már úgysem tehet – szélkarjával még egy utolsót […]
