Záróest Szigligeten /egyveleg/ Nyári délben izzik az ég, falevél se libben, kurta árnyékban lapul a görbebot henyélve. Mellette gazdája pihen, s hogy legyen könnyű álma, kalapját szemébe húzza, s már-már szundikálna, de mit ad az ég, emberünk pechére, déli álmát megzavarni egy dongó dong fülébe. Görbebotnak se kell ám sok, lendül, és végtére, visszarepül […]
Sarjúrendek között üldögél a nyár, ereje fogytán, megpihenne már. Dolgát, mint jó gazda, időben tette, búzája arany, édes szőlője. Ha eljön ideje, hagyjuk elmenni, hiszen jövőre vissza fog jönni.
Morcos felhők gyülekeznek, hadat üzennek a földnek: Lesz itt dínom, lesz itt dánom, port felverő dínomdánom! Villám, dörgés összekacsint, illő társak, értik a csínyt, beállnának a táncrendbe, ahogy illik, ahogy rendje, de a felhők toporognak, nincs ideje még a bálnak, homlokukra dermed a gond, mikor a szél közéjük ront, s csihi-puhi könnyedséggel, […]
Sehonnai szélvihar vágott rendet felkavar, pelyva száll az égre, sápad tengerkékje. Károg kilenc varjú: Odalesz a sarjú, jégesős a nyár, sokszoros a kár! Utóhang Sötétben a varjak viharról kárognak, bár csillagos az ég, s jég nem hullott már rég.
Edit Szabó : Merengés . Sötét éjjel a kék égen, csillag ragyog fenségében, hullanak az apró cseppek, milliónyi fényes sebek. . Vajon kié hullott éppen, ablakában nyugodt kézzel tartja a régi emlékeket, merengve a messzeségen. . Fiatal lány vajon hol jár, gondolata magas határ, éjszakáknak csillagában édes boldogságra vágyhat. . Nem övé a hulló csillag, […]
Edit Szabó : A magasban . Legmagasabb ház tetején nem hallatszik semmi felé, ház sarkán ül lábbal lógva, bátor ember, nem bugyuta. . Mi lehet az élet célja, gondolatát nem mutatja, szórakozás fenn az égen, onnan láthat szerte-széjjel. . Körülötte a világot, börtönéből szabadságot, utcát, teret, embereket, kik a dolgukra sietnek. . Látja lent a […]
Jaj! Te szép, szerelmetes Veca! Hulló erdőm, betakarna ma. Hasadon nyomnálak, Másoktól óvnálak. Erdődbe járnék, mint harcosa… Jaj! Nap már, hágva-égve, végre, Hulló bánattal, mi is végre… Fennkölt lenne hágás, Nem volna kifogás. Lámpanyél heve, heves végre. Jaj! Napnak lehet… nekem Veca? Hulló erőm… ez felturbózza. Hevítené vérünk, Jó kutadba férünk… Kacér húsod, finoman nyalva! […]
Mikor megszülettem azon a meleg nyári napon, apám erős kezével felemelt és óvatosan szívéhez ölelt. Meleg barna szemeivel rám mosolygott, szerető könnyeivel órákon át csak simogatott. Anyám később mondta, hogy sosem hitte volna, hogy a mindig komor és mogorva apám, olyanná lesz, mint az olvadt vaj, ha első szülöttjét a karjában tartja. Az idő […]
Edit Szabó : Buddha szobra . Magas szobra égbe nyúlik a hatalmas felleg bújik, parancsoló tekintélye tudatoknak istensége. . Világossága a Tied, tudatodban is felébred, szelídsége gondolatban visszavetül önmagadban. . Óriási két kezével utánad nyúl védelmével, szerencsés és áldott keze megvédi az életedet. . Nemzeteknek istensége, ám senkinek nem Istene, bölcsességét néked adja, az elmédet […]
Avagy valóság-álom… Ölelésed… éhem Bernadett. Vágyam, facsard ki leheletet. Menjünk el moziba, Meg… szénapadlásra. Széna nem szúr… kicsit tégedet… Tán’ elfelejtetted a nevem, Miért szólítasz épp így engem? Inkább mennyünk bálba, Utána az ágyba. (Mi lesz ebből, komolyan vegyem?) * Ez istálló, télen jó meleg, Sarokban szalma-köteg hetyeg. Meleg! Beleülnénk És elbeszélgetnénk! Lelkünkbe nyomódna ez-bélyeg. […]
