Posted by
Posted in

Sokszínű ősz

Edit Szabó : Sokszínű ősz Magas fáról kilóg hinta, messzire lát, ki áll rajta, vígan nézi naplementét, sárgul a táj tenger felé. Felvillan még piros fénye, tündököl az ég kékjébe, őszi fények andalognak, az égboltján is játszanak. Tengeröböl kissé kopár, nem virul már a sok virág, pompáznak még zöldben színek, ám változik a természet. Barna […]

Posted by
Posted in

Nem kérdem magamtól…

Edit Szabó : Nem kérdem magamtól… Nem kérdem magamtól, mi lesz velem ? legyen béke sorsommal, megérdemlem, a mindennapokban ébredjek fel, hiszen az életet megélni kell. Nem kérdem magamtól, boldog vagyok ? hiszen a boldogság bennem ragyog, életem szépsége nem csak enyém, két kedves gyermekem,s unokámé. Nem kérdem magamtól, mi a célom? veletek vagyok én […]

Posted by
Posted in

A Hűvös Kéz Mely Megérinti

A hűvös kéz, mely megérinti Baráti, egyben személytelen, Csak ketten vannak a szobában, Szerelmük mégis reménytelen,   A szokások sokkal erősebbek Minden ósdi tilalomnál, Így nem kell többé szégyellniük Érzéseiket minden találkozásnál,   Szemben állnak, egymáshoz közel, Ők az érinthetetlen kapcsolat, Várnak anélkül, hogy megvallanák   Béklyóba zárt üres sorsukat. A hallgatás szépségében járnak, Féltik […]

Posted by
Posted in

Tenyeremben hordom

Edit Szabó : Tenyeremben hordom Tenyeremben hordom az egész világot, ereimben sorsod, még ha nem is látod, kemény ötvözetben alkotott az ember, reményt körülöttem itt a természetben. Tenyeremben hordom alvó kisgyermeket, szeretetem adom oda az embernek, védelmem kitárom,megnyugtatód leszek, végtelen hatalmam támaszom most neked. Fogadd el békémet,kinyújtott kezemet, hogy ha a kísértés zavarja eszedet, erős […]

Posted by
Posted in

Állatok

Sok tüskéje van a süninek, Nagy pofája a kis hörcsögnek. Az elefántnak oszlop lába, Vízben él, mint a hal, a márna. A kígyó teste surran, siklik, A majom fáról fára ugrik. Cápa a tengerek királya, Aligátor a mocsár ura. Naponta öt állatfaj kivész, Az ember nekik olyan, mint vész. A természet részei vagyunk, És erre […]

Posted by
Posted in

Búcsúzni elegánsan

Búcsúzni csak elegánsan szabad. Az élet rövid, úgyis elszalad. Minek a sírás, minek a zokszó, Itt mindenki csak földi halandó. Élet olyan, mint egy nagy színjáték, Ne legyen könny arcunkon, nem játék. Hiába bár sok öröm vagy a könny, Felvonás után lemegy a függöny. Élet igen sok felvonásból áll, Történjék bármi, soha meg nem áll. […]

Posted by
Posted in

Mindig őszinte (tollforgató)

A mindig őszinte nem igazán hódol A konvencióknak, hanem másként módol. Ha még ráadásul fölényes mestere A szónak, akkor ez lehet a fegyvere. Aki mestere a tollforgatásnak És fölényes mestere is a szónak, Nem igazán kényszerül kész stílustémákat Mankónak alkalmazni… meg üres szavakat. Vecsés, 1998. október 20. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ki igényli?

Finom embereknek ez nem kora, Mit emberek hordanak, az rongya. Útszéli modorban viselkednek, Kedvességre erőszakkal felelnek. Mindenki ezt igényli? Úri viselkedés, modor, barátság, Ugyan hol van, kinek kell manapság? Szépen beszélni, együtt érezni, Sőt igaz szívből segíteni. Hol van, ki igényli? Szépen öltözni, megadni a módját, Ember mutatná finom modorát. Házasságban párját piedesztállá, Világgal szemben […]

Posted by
Posted in

Álmodozok, de…

Álmodozok én, szabadságról, jólétről, De mindez függ valamitől, mitől… mitől? Pénztől függ ez is és minden kapcsolódó, Ki mást állít, bizonygat, az mesemondó! Vecsés, 1999. augusztus 30. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Kinek a hintójába…

Versben és európai stílusú haikuban… Arccal előre, Az élet, nem néz hátra. Múlt-uszályt visszük… * Jelen rabja vagy, Akár akarod… bár nem… Kételyek és vész. * Van, kinek hintójába villám van befogva. Enyém, a szamaras szegény ember kordéja. A szerencsém még ilyen kordén sem közeleg, Nekem minden csak összekuszált egyveleg. * Csorbult remények… Hevük, már […]