Ataraxia* A testem és lelkem kiéheztetve epikuroszi nyugalommal várok a szükségszerű gyönyörre. Vízzel és kenyérrel csapok vad orgiát és az élvezetek csúcsára érve huszonegyedik-századi önkívületben áramtalanítom a routert (a valóságban egykedvű mozdulattal vágom a falhoz), a külvilágot ezzel végleg magára hagyva, szkeptikus magányom ölében ringatom tovább torzulásmentes látens életem. *teljes lelki nyugalom állapota
Az Oroszlán havában mély az égbolt, a talaj szikkadt rögök halmaza, füvön fekszem, aránytalan testtel, szájmozgásom fohász, hangtalan. Bokán rúgott aszteroidákkal ábrát rajzol felém jó barátom, tompa gellert kap a hullócsillag, agyagszagú bogarakkal játszom, indaruhám belsejébe írlak. Gubót sző a lüktető siketség, zajjal dobálóznak életek, hívnak, egyre hívnak – csak sietség, mindhiába, másfelé megyek. Mély […]
Túlérett a föld, a táj, a tenger, asztmás vulkánok is éledeznek, nyárharapó, vadóc lidércekkel, lánglombot pingálunk vén hegyeknek, s aranyfényű, megcsalt vágyainkkal kibékülünk most, bár nem muszáj, tűzhányók homlokát szárnyainkkal legyezzük, a kráter néma száj. Mesél az ősz; gyermekded haraggal vagy vidáman, ha arcán borvirág nyílik, és a számkivetett gazzal játszatja jázminok illatát, csak mímeli, […]
mint virágkehely ha szirma kitárul illatát hordozza a tavaszi szél illatfelhőben sok méhecske kábul s mind mind újra virágport remél nő a férfi élet legszebb virága tavaszt érezve szíve megremeg lehet fiatal vagy feleség anya ezen a napon csak őt ünnepeled nőnap lehetne az év minden perce hisz a szeretet pénzbe nem kerül férfi arcán […]
(március 15. margójára) nemzeti ünnep a nemzet halódik egymásnak feszült itt menny és pokol háborút visel mind ki mocskolódik mindenki mindenért másokat okol pedig csupán egyetlen cél a szent hogy övék legyen a “húsos fazék” ki hatalmát féltve trónol odafent ki lenézett nép lenézett “kisebbség” csak addig vagy fontos amíg szavazol de elveszik ha akarják […]
Borostyánkőbe gubózom, legalább háromezer évre. Bezárkózom, ne bántson senki, s neked adom magam emlékbe, ne tudj feltörni, kinevetni. Boldogabb lennék tudatlanul, ha megvakultam volna korábban, mielőtt először láttalak! Gondtalan, ki együgyűn, homályban teng, azt hívén hogy ragyog a nap. Én láttalak, és mindent tudok. Bárcsak lennék örökre ostoba! Vékony derűvel visszhangos fejemben ne […]
Szív és ész? Ész vagy szív? Melyikre hallgatok? Szív vagy ész Vagyok? Mint ember, Mint alattvaló, Ki magára Valamit adó, De ritkán tudja Honnan jön a szó, A csendes útmutató Tanító, megértő, Parancsoló, Melyik fogja Nyakörvemet, Melyik vezet? Egyik húzta Húszévesen, A másik tán Hetven felett Helyre billenti A mérleget! Szívemre bízom Az eszemet, Hisz […]
Kintről, már ébreszt is a kakas, Hajnalban tudd, vagyok én „farkas”. Fölhajtom takaród, Gyönyörködöm… popód! Egy-kettőre izzad is a has. Konyhába mentél kávét főzni, Mögéd álltam… elkezdtem nőzni. A főzőt föllökted, Élveztem szerelmed. Aztán mondtam, irány már főzni. Így telt szexuálisan napunk, Hú! Ha ezt megtudná a papunk… Jól érezted magad, Élvezeted, magad… Intézzük, lesz […]
Versben és európai stílusú haikukban… Te tudod, az élet ködében nem lehet előre látni? Azt is, hogy állomás jő-e vagy ütköző… azt ki kell várni! Mindenki csak rakja a kazánt és rohan a vakvilágba, Nem is lát, ebben a vacak ködben, de bízik a sínpárba. Van olyan is, amikor valakinek kifogy a mozdonyból a szén, […]
Edit Szabó : Emberárnyék Kora hajnal, nincs még árnyék, boldogságban ott a játék, gondtalan a kis élete, csúszik-mászik felébredve. Lábára áll a kis élet, rátalál a lépésére, napsugár és felhők között hajol meg az erők fölött. Árnyékot még alig érzi, támaszában eget kéri, borús-sötét messze kerül, segítséggel csak sikerül. Felnővén egy új nemzedék árnyékok közt […]
