Posted by
Posted in

Őszi reggel

Korán reggel, ázott, Immár őszi úton sietünk dolgunkra. Őszidő vágtat nyomunkba. Csoszogás is hallatszik… Egy fázós hajléktalan indul, kukázó útra. Enne, keresgél… romlott múltba. A vándormadarak sehol! Itt már nem csivitelnek, nem tojnak, messzire repültek, Tavaszra, új életbe érkeznek… Vecsés, 2018. október 29. – Kustra Ferenc – íródott; farkasfog versformában, amit én alkottam meg. 3 […]

Posted by
Posted in

Elmúltunk

Hideg van. Nagyon fázok. Most úgy odabújnék ölelő karodba! Takarómat magam köré tekerem. S visszatérek a boldognak hitt tegnapokba.   Hogy szerettelek! Úgy szeretlek! Arcod csodálatába gyakran feledkeztem. Ma meg csak siránkozok miattad. Ebben a játszmában én nem nyerhettem.   Elmúltunk. Olyan hirtelen. Pedig ezer tervünk volt a holnapokra. Számolom a meg nem élt pillanatokat. […]

Posted by
Posted in

Élet – őszben

Őszben mállik a lét… (Bokorrímes) Nem vagyok vegetáriánus, én inkább vegetálok És mindig hittem, a sorsom majd javul és nem elmállok. Nos, ebből semmi nem lett, immár valósan vegetálok. (Tükör apeva) Élt Bennem Remény, mi Immár hamvad. Őszben mállik lét. Őszben mállik lét. Immár hamvad Remény, mi Bennem Élt. * (Septolet) Micsoda élet, Nulla lett. […]

Posted by
Posted in

Sóhajok

Sóhajok Felszakadó sebek még fájnak, az emlékek visszatalálnak, szélben lobogó gyertyák fénye a szeretet örök ösvénye. Még sajog, de szelídül a gyász, és ajkunkon örök a fohász, újra átéljük létezésük, tudjuk, majd mi is hazatérünk. Apró pillanatok mesélnek, fellobbannak gyertyák fényében, a szélhárfán nekünk üzennek, lángörvényben újjászületnek. Emlékpillangók ezüstködben, sóhajtások a fehér csöndben, a miértekre […]

Posted by
Posted in

Fáj a hiányod

Fáj a hiányod Félve lépek az avaron, ne zavarjam szelíd csönded, virágcsokor a kezemben, elhullott már minden könnyem. Szél suttog a te hangodon, hárfán a dallam csupa báj, őszi levél egyre pereg, hiányod nagyon-nagyon fáj. Fehér, lila virágtenger borítja be a halmokat, gyertyák füstje száll az égre, távolból szól a harsona. Reszkető fényekben látlak, arcodon […]

Posted by
Posted in

Halhatatlanok

Halhatatlanok Hajlongó hófehér szirmokon eső csordogál, bánat zihál elfelejtett régi sírokon, és borzong a nyugtalan világ, csöndjébe csüggedt fájdalom váj. Lángokban lobogó emlékek kis kincsei a múló létnek, emlékszel? – Bennem, mint végtelen film pereg újra a pillanat, ölelnélek, hol vagy?… Kérdezem. Árnyak osonnak a sírkertben, hozzájuk szólok – Te, Te vagy az? Szél lebbent […]

Posted by
Posted in

Ne sírj!

Ne sírj! Újból emlékezni jöttem, látni az ezernyi apró lángot, ahogy gyémántként szikráznak fel, a ködbe borult tájon. Emlékezünk mindannyian valakire, anyára ,apára,testvérre,barátra, itt vannak mind,- lélekben velünk, ha szellő simogat, ők fogják kezünk. Ne sírj!- szólnak hozzánk ezernyi módon, velünk vannak, mikor a napsugár csókol, midőn a hajnali csend átkarol, hangjuk szól, mikor a […]

Posted by
Posted in

Halottak napja

  Halottak napja van, ma újra temetünk, sírotokat fehér krizantém borítja, lélekben most újra veletek lehetünk, de a fájdalmas gyász szívünket szorítja. Fellebbenő emlék-lángokkal jeleztek mikor mécseseket gyújtunk és gyertyákat, imbolygó fényekből árad a szeretet, tudjuk szeretteink most is ránk vigyáznak. Ma utat engedünk a sírásfolyamnak s drága halottaink sírjára borulunk, míg a ki nem […]

Posted by
Posted in

Szatrapa

Ha én szatrapa lennék, Tán’ falanxot vezetnék. De szatrapa nem vagyok, Falanxozni nem fogok. Hellopolis van, de nem nekem, Erről vágyakozik a lelkem. A vágy kategória minek? Nem tény, nem ad csak a léleknek. Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Seherezádé az álnok kígyó

Versben és európai stílusú haikuban… Ezeregy mese, De mind, lélekámítás. Jó volt hallgatni…?! * De! Én Seherezádét felismertem. Jaj! A nagy mesemondó, az életem… Hah! Saját életem csak kábít. De! Vajon, milyen okból ámít? Még álcázza is magát, mint hurrikán, egy szép női névvel, Én meg immár rájöttem, dolgozik ellenem teljes hévvel. Mindig kitalál nekem, […]