Posted by
Posted in

Szoó Virág – Ketten

Szoó Virág Ketten vagyunk a két tenyér, közöttünk a viasz kanócán táncol sárgán, narancsosan közös életünk, kicsinyke fény, bizonytalan, máskor erős, határozott lángja van. Ha hátat fordítunk neki, elsápad, betegesen pislákol, s tudom, ha otthagyná egyikünk, hosszú füstöt eresztve még izzó fonalából minden meleget elengedne. Kettőnké ez a kis világ, viaszos törzsét három réteg erősíti, […]

Posted by
Posted in

Egy szabad gerle

Izzik a nap, csak parázslik egyre, Perzsel a nyár, s a nyárfán egy gerle. Kurrog a gerle, nem hallja más, Csak egy szomorú, magányos ház.   Lüktet a nap, majd gyűlik a felleg, Süvít a szél, és fölszáll a gerle. Repül a gerle, pont oda száll, Ahol a ház erős fala áll.   Égnek könnye […]

Posted by
Posted in

Búcsú

Keserű némaságra ítéltetett lelkem, A kínok kínját őrzöm, mélyen eltemetve. Néha egy édes emlék eszembe ötlik, De nem méltóságra, halálra buzdít.   Mérgeskígyóként húsomba marva, Gyilkos szerelmeddel szívemig hatolva Tettél cinkosoddá, s majd hagytál önmagamra. Téveszme, nyomor, vérző sebek,   Hiányzó láncszemek. A kör bezárult: idő előtt, S már nem tudom, hogy ki, vagy mi […]

Posted by
Posted in

Sorjás az élet

Biciklis cikázik sok kocsi között. Elütik, mert őrangyala nem őrködött . (Kínai – „Vágyódás délre”- “Shiliuziling” 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa) Ne Hősködj! Félned kellene, Peches vagy… Nincs, ki védene. Jaj! Hol az angyal? Lesz-e baj? Figyelj már! Megesett a baj. * (HIAQ) Szerencsén múlik csak, Élsz-e vagy halsz-e majd holnap, Ha angyalod […]

Posted by
Posted in

30 haiku 1

1. Pincei lények megmásszák a padlást is. Vissza se térnek. 2. Felvillant a fény álmomban s felébredtem, ámde sötét van. 3. Tavasz szakítja. A nyár? Éleszti újra a hóvirágot. 4. Tó 1: Eső A tó kiáradt. Árad úgy akár a vér, tudunk mi úszni. 5. Tó 2: Nyár A tó kiszáradt. Üres, csupasz medréből medencét […]

Posted by
Posted in

Érted kiáltok

Széttépem ezt a rózsaszálat, ne mardossa szívemet bánat.   Rám csorog fájón bíbor alkony, érted kiáltok néma hangon.   Sóhajtásnyi levegő lebben, vágy tombol az árva szívemben.   Lomhán kereng a bús fájdalom, merengek rőtfényű álmokon.   Csóktalan éjszakák kergetnek, odadobva hosszú perceknek.   Csillagok fényében fürdetem könnyáztatta búsuló szemem.   Mállott órák rohannak velem, […]

Posted by
Posted in

ha dőlni látszik…

ha dőlni látszik már minden álmom sorsom felettem tort ülni akart fogam szorítva de odavágom most állj meg “vándor” a buli még tart ha álomcserepek már mindenütt csendem helyén csak zajokat észlelek de a képzelet szárnyán elrepült emlékeimmel csodákat képzelek csendeket ír a tollam a papírra és rajzol hozzá szép virágokat hogy újra ébredve váltsam […]

Posted by
Posted in

mi változott itt…

mi változott itt talán a semmi de átgázolt emberek garmadán jó volt jó lenne magyarnak lenni ma is de most az élet korpuszán csak a megosztás és a gyűlölet mi látható és tapasztalható mely meghatározón foglal helyet szabadság helyett csupán csak lázadó lehetsz s bár öklöt ráznak arcodba talán a sors keze megvédhet még s […]

Posted by
Posted in

Biztató ölelés

Oxigénért kiált lelkem, s a fák fölém hajolnak biztatón. Kívánhatok-e ennél többet, ha gyengeségem lassulni kényszerít, s vágyaim gyáván megtorpannak, mint érezni a változó lomb ölelését, a mély kékségben a végtelen erőt, s a mező enyhült sóhajtásából mélyre szívni egy új tavasz ígéretét