Posted by
Posted in

Felderítők és a tábornok

Hétköznapi pszichológia… Egy szakasz katona parancsot kap és mennek felderítésre! Megjött a tábornok és még látta őket, elmenni… Kérdezi a századost, miért mennek, ott hallik halál lépte S Onnan, visszajönni? Fiatal életek végei… Tábornok Úr! Ön küldte a parancsot, hogy támadjunk már végre… Vecsés, 2017. június 26. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ezüstös éjszaka!

Estére orom Bíborból vált ezüstbe.. Lassan sötét lesz. * Látni, sziluett Ormot, ég… élőtérben. Ezüstöződés. * Csend, szinte fényes… Hold megkezdi körútját. Ezüstöt ken szét. * Erdő és mező, Sötét-ezüst színjátszó… Fekete égbolt. * Kis bárányfelhők, Megszüntetik ezüstöt. Úr; vaksötétség. * Hajnalban villan Ezüst nélküli… sárga. Nincs felhősödés. Vecsés, 2019. április 24. – Kustra Ferenc […]

Posted by
Posted in

A Nap még sütni fog

Edit Szabó : A Nap még sütni fog ” A szabadság nem csak írva ékes,”ha a boldogsággal magadban is élhetsz, elvarázsolt vágyak, kései remények, néma álmodás hoz békét hajnalra. Minden napi párod látomásoddal együtt ébred a reggeli fényekkel, támogató karja, lágy ölelése nem feledhető,így páratlan maradsz. Mosolykeringő, hatalmas a cél, táncoslábaidban él még a remény, […]

Posted by
Posted in

Negyven éves a cseresznyefánk

Versben és haikuban… Megérett a cseresznye, letekint rám, Alulról meg tátog, csücsörít a szám. Öreg a fánk, becsületesen terem, Gyümölcse nekünk oly’, mint egy szerelem. * Japán szereti Cseresznyefa virágot. Ízletes gyümölcs. * Öreg fánk adja a finom cseresznye-lekvárt… Oly’ jó, és úgy esszük, mint Istenek a nektárt. Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Nézek befelé

(Senrjú) Mind igaztalan A sok, mázas hízelgő. Ők nem barátok! * Kik, kiakolbólítottak, be sem vettek… A csapatba, csak ők lehettek. Én meg künn a hidegben nézek befelé. A szívemet is hideg lelé. * Képmutatóak, Kik a hízelgést szülik. Védekezni kell! Vecsés, 2002. május 23. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ez már a csend alkonya

A relaxálás, szféra zenéje a csend, Benne mi a zizzenés: effekt… ezt üzend. Hajnalban, tán’ napsugár… zizzenés? A csendben lehet így elmélkedés? Forró feketekávé csöpög államon, Hangja csak elandalít, én így álmodom… Nem kellenek a szavak, mosollyal kiköpött frázisok, Csak mert hasamon a feketekávé cseppek gurulók… Majd ha egy viharfelhő közeleg, ráborul a tájra, Dörgés […]

Posted by
Posted in

Elillan a fény

Viaszban a gyertyabél csonkig ég, Horizont egybeolvad; Föld és Ég. Gyertya, amíg ég, fényt ad és kormol, Sorsom meg bíz’ csak kormol és karmol. Viaszt megolvasztja tűz melege. Elég lassan, a fényt adó bele. Alig van viasz, mi belet tartsa, Már látszik, hogy lekonyul a lángja. Elillan a fény, már nem vet árnyat, Élet letarolja […]

Posted by
Posted in

Elmosódott tintapacák…

Nehéz nap után, lassan, de biztosan leszáll az éj, Aki álmos, annál bizony csukódik mind a szemhéj. Gyere csak, most megmutatom, mit tegyél, hogyan lépd át, Saját árnyékodat és magadat, igazán add át. Fogj egy lúdtollat és azt frissen hegyezd, Papírra firkálsz, gondolatod keleszd. Hangok tompa zöreje a tollhegysercegés, Ami van olyan szép, mint fában […]

Posted by
Posted in

Meredve nézek…

Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe, Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe. Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek, Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének… Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás, Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás, A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át Én a tétlenségben […]

Posted by
Posted in

Mikor… ha majd!

Konklúzió Tankákban: Mikor a bántó zajt csend szövi át… Mikor sokágú villám elvakít… Mikor menekülünk a folyón át… Mikor az ég, a létből kiszakít… Ha majd úgy érezzük, nincs már tovább… Ha nem jó az, hogy neked tenni kell… Ha majd úgy véljük, hogy így ne tovább… Ha itt az idő és már menned kell… […]