Uram! Köszönöm a kertet Ahol álmodnom lehetett Hol nem üvöltöttek vad szelek Nem tépték meg a lelkemet Míg nem hullnak le a levelek Még átlábalnám a vizet S ott a zuhatag felett Megnézném a köveket Aztán vár az erdő, a meredek Hol az út a hegytetőre vezet S megláthatom az ég szélén még A búcsúzó […]
Edit Szabó : Emlékezés június 4-re Trianoni béke hol vagy ? sújtottad az országunkat, Osztrák-Magyar Monarchia, új határunk kiíratta ! Magyaroké felelősség minden győztesnek káráért, igazságtalanság érte kis hazánkat világ szerte. Szétbontották határait, megsértették az elveit, honvédtisztek menekültek, nem viselték szégyenüket. Új államok jöttek létre, magyar csapat megértette, románoké Erdély-ország, magyarok csak látogatják. Magyar testvér, […]
Néha úgy érzem, olyan vagyok, mint anyám. Megörököltem tőle néhány furi szokását. Mondanám, hogy én tuti, de más vagyok. Ám ahogy telik az idő, egyre csak ráhasonlítok. Régen azt gondoltam, hogy nem jó, amit tesz. Ahogy próbált nevelni, és ahogy bánt velem. De most mégis azt mondom, amit tett egy hőstett. Hogy nehezen, de […]
Az estefelé színe, fél haiku láncban Bíborszínű a Fakorona árnyékkal. Minden árnyék is. * Bíborszínű a Hegyoldali szerpentin. Nap, még világít. * Bíborszínű a Haza-araszoló nyáj. Tudják hol laknak. * Bíborszínű a Bárányfelhő úszó-nyáj. Nyugvás éjszaka. * Bíborszínű a A szép kék-ibolya is. Kertek virága. * Bíborszínű a Még sűrűsödő este. Vaksötét közelg… Vecsés, 2019. […]
Nincsen senkim, csak árva vagyok. Kérdezik miért? Csak makogok. Van válasz, de az igen hosszú, Életem ragyavert, nagy múltú. Értelmes, mit mondok? Hebegek? Közben magamtól öklendezek. Talán ma van holnap tegnapja, És elúszik… élet tutaja. Budapest, 2000. július 13. – Kustra Ferenc
Egy vén huncut lett vagy talán más az élet? Én magam azt hiszem gonosz, mert mivé lett A szép és boldog gyermekkorom, sok-sok év Nyugalma és biztonsága, egy boldog rév. Budapest, 2000. július 15. – Kustra Ferenc
A múló időben Vigaszt is kéne nyújtani, Nem csak posványban tartani. A múló időnek Törölni kéne már rosszat, Nem pedig nyújtani hosszat. A múló időnek Gyógyírként kéne működni És sikert kéne ömlengni. A múló idővel Már meg kellene újulni, A sikert előre tolni. Budapest, 2000. július 9. – Kustra Ferenc – íródott anaforában
A semmibe lebegek, semmi vagyok. Jobb, ha feladom, és már nem akarok. Görcsölök, mint futó lába a távon. Nincs eredmény… sem régen, sem immáron. Budapest, 2000. július 4. – Kustra Ferenc
Mindig piti, senki emberektől Függött sorsom. Nekem bizony ettől Nem sikerült soha szabadulnom Így mindig kísértett a rossz sorsom. Alkoholisták voltak, én meg nem. Így aztán választásom nem volt, sem Jó kitörési lehetőségem, Hogy kamatoztassam tehetségem. Ez van, mert az idő nagy kerekét Visszafordítani, vagy szellemét Megváltoztatni most már nem lehet, Így marad minden… bevégeztetett. […]
Hétköznapi pszichológia… Egy szakasz katona parancsot kap és mennek felderítésre! Megjött a tábornok és még látta őket, elmenni… Kérdezi a századost, miért mennek, ott hallik halál lépte S Onnan, visszajönni? Fiatal életek végei… Tábornok Úr! Ön küldte a parancsot, hogy támadjunk már végre… Vecsés, 2017. június 26. – Kustra Ferenc
