Posted by
Posted in

Lefagyott élet…

Életről vizionálás… Ki törődik velem, az életnek én is csak a nagy játéka vagyok, És egyszerűen nem tudok eltűnni láthatatlannak, ha akarok. Egyedül vagyok, mint totemfa a jéghideg temetőben, Még képlékeny is lehetnék, ki igényli hideg időben? Bennem is volna a jobbítás igénye, De ez biz’, senkinek nincsen az ínyére. * Egyedül vagyok, Meghalok a […]

Posted by
Posted in

Fentről nézve

Edit Szabó : Fentről nézve Hegy oldalban téli hó még nem felejt, erdő fái mégis zölden intenek, fodrozódik aljában a tó vize, olvadozik hegynek téli ereje. A túlparton téli pihenőjében, család lehet szeretett kísérővel, két szemével messzi távolba figyel, hallgatja, a környezete beszél-e. Farkaskutya két lábbal ágaskodik, szeme figyel, hallja-e a neszeit, téli tájból ébredező […]

Posted by
Posted in

miért teszi ezt…

“elnyel bánatot naponta árnyat lehel agg fa lombja” (Radnai István: Nyomorgó) miért teszi ezt az aprócska lét “sárgát” varr oda ahol nemrég még ágak végén gyümölcs hintázott anyácskám kapok-e még kalácsot a tájban túlcsordult néma fájdalom lét nemlét talán még fájlalom szűkülő lét gyógyító fakopácsok anyácskám kapok-e még kalácsot költői kérdés anya nincs már végtelenben […]

Posted by
Posted in

A nyárról

Renga-láncvers, fél haiku-láncban… Délidőben, oly’ Tüzes a búzatábla. Nap, nem kíméli. Lélegzik a táj. Szénabálát cirógat Nyári napsugár. Est érkezése Bíborfátylat tájra hint. Nyáresti mámor. Szárba szökött a Búza, mező lengedez. Nap, nem kíméli. Fűszálon mosoly. Meleg fuvallatot ér Nyári napsugár. Bíborszín fények Bokrokon táncot ropnak. Nyáresti mámor. Kecsesen ring-ring A sárgult búzakalász! Nap, nem […]

Posted by
Posted in

Sikamlós talajon…

Az érzelmek síkján… Kedves Barátném, mutasd a kottád, Mit mutat nekem az ábrád? Kedvesem! Ne keresd kottám. Egy húron pendülünk már. Húrom pengesd, búj hozzám, Szeretlek! -mondám. * Odaadó szeretőm… az egyetlen vagy, Aki bajban el nem hagy. Tudom jól, Egyetlen vagyok. Tűzön, vízen át együtt, Menni veled akarok, S végig… maradok! * Édes szerelmem […]

Posted by
Posted in

mint eldobott álarc…

“amputált fantomfájás ott bent a koponyaűrben elég tágas a terjedéshez eszedbe jut a lepra” (Radnai István: befagyott átjáró) vöröset csen az alkonyat az estre lentről egy percre még visszanéz a nap majd csendben eltűnik asszonyi teste imát celebrál a templomi pap mint eldobott álarc lehull az éj a táj sebeit sötétség takarja vad sikoltásban érkezik […]

Posted by
Posted in

Eső illat…

Nyári viharban… Ég, már messziig Elsötétült, vihar lesz. Felhőzet vastag. * Nap, elmenekült, Sötétség ül a tájon. Árnyak baljósak. * Minden nesztelen, Kutya bebujt házába. Égető villám! * Rettenetes csatt! Kutya fél, felnyüszített! Vihar lecsapott! * Kezdődő eső, Átcsapott özönvízbe. Mennydörgés ijeszt… * Tyúkok, kárálnak Az ólban, most nem tojnak. Villám versenyek… * Eső illata, […]

Posted by
Posted in

Bíborszínű a csend és az alkonyat…

A bíboros alkonyatról haiku csokor, eredeti Baso féle stílusban… Bíbor horizont Festi be a tófelszínt. Lassú sötétség… * Este, bronzszínű Leplet húz magára ég. Sötét láthatár… * Megnyúlt árnyékok, Bíbor színűek lettek. Fent felhőtlenség. * Bíbor csendesség, Hosszan, mélán, felettünk! Rohanó alkony… * Égszínkék világ, Az esti bíbor égbolt…. Csend és alkonyat. * Habkönnyű szellő […]

Posted by
Posted in

A villám

A villám, váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe, Idegingerlő élességgel és dermesztően… fényességbe! Füstdrapériák lógtak, de eső lemosta őket a földbe… Aludtam a csendes eső, halk, motoszkáló neszezésébe, Tette álmot pihentetővé, földöntúli létezésébe. Fránya villám, neveletlen, zajong, a maga nyerseségébe. Rosszul ébredtem, felijedtem, hirtelen éltem… létezésben, Mert az ébredésem gyors volt, álmom elmerült a feledésben. […]

Posted by
Posted in

Mi lesz remény nélkül?

A nagy életkérdésről TANQ -ban meditált a szerzőpáros… A reményünk örök! Embernek, haláláig tart! Vannak bús fellegek? Elmében sötét szendereg, Korlátoltak az emberek. * A felhő-csónakok, Elsiklanak reményünkkel? Vajh’ hová tartanak? Fényes gondolatok nélkül, Az eszményi szív leépül. * Hit kell a reményhez? Remény magától teljesül? Szerető szív is kell? Hinni így már-már képtelen, Csak […]