Így 70 fölött… öregség mindig győz (9 soros) Te, édes Kis-angyal! Megállóban láttalak, Finoman gusztáltalak. Te, édes Kis-angyal! A képzeletem beindult, Ismerkedési vágy lódult… Te, édes Kis-angyal! Sárga villamos, megérkezett Szépséges lényed… tünedezett! * Megállóban várok. Most egyedül nem vagyok, Gyűrött arcán lét ragyog. Várom a villamost. Csendesen néz… talán… az ám! Pedig lehetne nagypapám. […]
Falun voltam disznóvágáson, Részt vettem biz’ a leszúráson. Áldomás, pálinka, Nagy-kés ujjam vágta! Sírva ültem a deszka ágyon! Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc – LIMERIK
Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz, Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz… Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz. Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás, Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás… Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, […]
Gondolod, hogy testvérek a csend és sötét? És amikor ez a kettő terül föléd Már jogosan úgy gondolod, sőt úgy érzed Minden a tied, nyugalmat már nem kéred? Gally kunyhóban a pislákoló lámpa Az ott nyugvónak lelki társa, párja. Bujdokolónak sötét volt élete Nem maradt csak csend és kislámpa fénye… Vecsés, 2014. április 15. – […]
Majd ha egyszer úgy találom, Akkor tollam jól kirántom… Papírra rovom, a magas égbe kiáltom… És tudom, így azzal magam, én jól elásom… Miért kell poétának olyant írni? Mert poétának feladat… ily’ lenni! Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc
Az estéről, apevában… Már Bíbor Alkonyat Simogatja Horizont hátát. * A Múltra Hálót fon A nesztelen, Vakká lett sötét. * A Gond Barázda Semmivé lesz Mély sötétségben. * Az Árnyak Is tűnőben… Vaksötétben Erre nincs szükség. * A Nap Fénye Sápadtan Álomba merül. * Az Idő Tűnődik. Most mi legyen? Inkább, megy tovább. * A […]
Sunyin, orvul lopakodik az este, Sétálót, mindent beterít sejtelme… Menekvés előle nincs… olyan beste. Én próbálom és vigyázom a sötétet, Temetem a nappali keserűséget. Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde… Mintha nem látna elég jól, ember szeme. A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony, Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony. Merengve, tán’ lopva […]
A fény, ami körülvesz, átölel, a te sugárzásod, szikrázó napsütés benned – bennem. A fájdalom, ami belénk hasít, nyavalygásaink, rettentő kínok nálad – nálam. Ne várd a csillaghullást, virágnyílást, de higgy összeérő kezeinkben, egybefolyó ereinkben, erőinkben! Te meg én mi vagyunk. Összetartozunk.
Ránk rontott az új évszak, eressz lángsugarú nyár, hosszú, fájó elmúlás vár. Büszkén érkezve győz, hófehér telet megelőz, fájdalmas a színpompás ősz. Roppant széllel, szitáló esővel kerget, jaj, kezem, lábam reszket, csodás virágot, koronás fát eltemet. Most éppen halvány a szürkesége, ölelő pártfogóm lesz végre, elkápráztat pompás színe, emelkedettsége. A semmiség útvesztőibe vezet – de […]
zöld tánc lámpáslánc kigyullad-e az első adventi gyertya a lélekkoszorún ebben a béke nélküli haldokló világban fényes papír lélekgyógyír felragyog-e a második adventi gyertya a szeretetkoszorún ebben a hit nélküli fájdalmas világban forralt bor pusztuló kor ég-e a harmadik adventi gyertya az örömkoszorún ebben a szeretet nélküli golgota világban csendes éj templomfény csillog-e a negyedik […]
