Posted by
Posted in

Lexémák harca

Katonáim hadrendbe állítom, Csatába küldöm, akit csak lehet Vádat, szitkot, küldök előre Csaléteknek forró könnyeket Ostort kap a kövérre hizlalt gyűlölet Olajjal oltom a lángoló tüzet Megperzselem a szíved Lexémával mérget keverek Ezüst kehelyben nyújtom feléd Lelked próbára teszem: Kiiszod e? Megteszed-e értem? Te büszke hadvezér! Nyugalmad megkötöz Porít szerelmed tüze Hangod, oltó vízként Morajlik […]

Posted by
Posted in

AZ ERDŐ PANASZA

Ahol mások eltévednek, ott lakom. Halott tündérek a méla tölgyek. Ha túl közel jössz; nincsen alakom, szégyenlős vagyok, mint néma völgyek, az ormok között feszülő tisztások vagy bükktermést kutató vadkanok, az őzek, akiket senki sem látott, de hallhatóak: óvatos zajok. Ha szeretnél eljutni néha hozzám, hogy törzsemre testeddel ráfeszülj, szomorúfűz legyél; zöld oroszlán, a fák […]

Posted by
Posted in

Gondolati szerelem

Nincs olyan testi szerelem, mely csak hasonlót adhatna nekem; ha a gondolatit felváltja a testiség, én már senkire sem várhatnék. Vajon az írás hallgatag? Ha hallgatag, vajon miért zavar? Kavarva kerülgeti fény éji szívemet; még nem szóltak, hogy már nem lehet. Rejtjel… vagy kód… vagy kárhozat, ha régi ihlet merítette az áldozat, melybe láthatót fest […]

Posted by
Posted in

Ady örök

Ady örök   „Semmit sem fordíthattok meg!” Mély sóhaj egy bús szívből Táltos lelkéből szakadt darab Intelem az utókornak Négy szó, kegyetlenül zárja a visszautat Száz éven túl, hogy kottáit olvassuk Szellemével bolyongunk az idő Nílusán Végtelent látó,  csörömpölő Hétszilvafás nemessel a Golgotán Árnyas fény Ő, sápadt holdas éjszakán Szomjas szív, melyet gyötört vágyai ostora […]

Posted by
Posted in

“Hogyha két életem volna “

Edit Szabó : ” Hogyha két életem volna ” ” Hogyha két életem volna, ” holnap sohasem zavarna, élném vidáman életem, kérném mindent adjon nekem ! Adja a gondtalan hajnalt, mikor nap ég alján ballag, rózsaszín lenne a vágyam, mosolyra nyílna a szájam. ” Hogyha két életem volna, ” boldog élet kaput nyitna, bejárnám az […]

Posted by
Posted in

Még

MÉG Zuhanok álmomból, kifelé a fénybe. Hajnali lárma: utcazaj tol, taszít az ébrenlétbe. Közben vékony képek, pergők, sietnek a mélybe: mázsa súllyal szivárognak elmém sötétjébe. Itt-ott még látom: körülöttem álltok, leszegett fejjel énrám vigyáztok; míg idegen ágyból kacsintok, nevetek rátok. Nem fér mellém senki, nem ül mellém senki. Mégis olyan jó ott, köztetek lenni. Nyitott, […]

Posted by
Posted in

Éjjel

ÉJJEL Éjjel a világ minden baja az én fejembe fészkel. Belülről mar, hasít a koponyafaltól a kérgestestig idegen borzalom és csavargó szörnyűség; s mind eleven húsomban – élő máglyámon – ég. Vándor bánat int, csendes iszonyat forgat. Ismerős rettegést hint bennem minden mondat; s jövevény kín mint keserű oldat vegyül a szapora vérrel – minden, […]

Posted by
Posted in

Bűnbánók dala

BŰNBÁNÓK DALA Jó volt ez így, jó volt. Minden, ahogy éltem. Rejtőzködve, vágyakozva – nem mindig szerényen. Jó volt ez így, tényleg. Ahogyan kutattam. Feszengve és félig vakon – sokszor csak unottan. Történt, ahogy történt, nem bánhatok semmit. Félszívvel és két marokkal így élhettem, ennyit. Gondolhatták rólam: szürke, kevély, vásott. Nem érdekelt, mit suttognak hátam […]

Posted by
Posted in

Háromság

HÁROMSÁG Álmokból születtem, borús, néma vágyból. Jönnöm kellett – jöttem ezeréves, vad magányból. Anyag lettem, sebes, sűrű, tömött – miben az élő szellem ébredt, munkált, gyönyörködött. Lelket kaptam, könnyűt, izzót, tisztát – az örökből, az egyből. Mely érzéseket csal a testbe pokolból és mennyből. S szellem vagyok, az maradtam. Éji lámpás az anyagban. Mérhetetlen, rendező […]

Posted by
Posted in

Arc

ARC Mindegy a homlokboltozat mélye, az orrnyereg hossza-széle, az arccsontok zabolátlan, egyenetlen éle. Mindegy, hogyan terül, omlik a bőr a vázra, hol kedves és merre mélabús az ábra; mindegy az arc gyűrött geometriája. Rejtett lankái, gyúrt vidéke, zavart, kusza, egybenőtt mindensége. Mindegy, merre apad és hol dús a szövet, porcot a hús hogyan követ; az […]