Posted by
Posted in

Megjött már a tavasz

Megjött a tavasz, kivirultak a fák, Ilyenkor kivirulnak a fapofák. A macskák és a kutyák levedlenek, A meleg miatt sok vizet vedelnek. A tavaszi eső tán’ aranyat ér, Nagyra növünk, egy zuhé ennyit megér. Viruljunk mi is, ez a világ rendje, Élvezzük ki a tavaszt, sorra-rendre. Vecsés, 2001. május 19. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Ha eljött már…

Születéskor az ember ajándékot kap, Az élet és a halál közé ráadást, Senyvedős, rövid-hosszú életet, mire pap Azt mondja, ez nem az igazi, éld oldalvást. Ebből az egészből, csak egyetlen igaz; Vissza kell adni, ha eljött már az idő, És kinek rövid lett, annak az, nem vigasz, Hogy mit letöltött, az nem elvetélt idő. Az […]

Posted by
Posted in

Sötétség birodalma

Az ég így estefelé veszít áttetsző Kékségéből, a Nap meg már a lemenő Szinét veszi föl, narancs változatait, Melyek szépek és a sötét ellen rikít. Lehűl a levegő és nőnek az árnyak, Hosszú árnyékuk lesz bokroknak és fáknak. Sötétség birodalma támad, tért elnyel, Leszámol ősi ellenséggel, a fénnyel. Budapest, 2000. július 6. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Fékem

A magas égen Szikrázva süt, napocska! Alkony közeleg. * Már az álmaim sem az enyémek, A semmiben vésznek, elenyésznek. Ezzel minek rontsam meg életem, Ha jól látom, már ez lett a fékem. * Csend, nyikorogva Beáll saját helyére. Beesteledett. Budapest. 2000. július 17.- Kustra Ferenc – Versben és európai stílusú haikuban…

Posted by
Posted in

Nagy falat

Hebegek-habogok, összehordok hetet-havat, Egy azonban biztos, az élet nekem nagy falat. Nincs levegőm, fuldoklom, tán a torkomon akad. Nincs különbség; élet és halál egy tőről fakad. Én már nem érzek semmit és már nem is érdekel, Életem, mint lyukas kalyiba, mit a szél bélel. Elszaladt a csikó is, de nem velem… előlem. Itt maradtam gyalog… […]

Posted by
Posted in

Diadal

A gonosz diadala tétlenséged ára, megkötött nyelved néma ajkad vára. Hallgatásod gyümölcse a jó bukása, néma gyötrődésed lelked suttogása.

Posted by
Posted in

Tekergő

Tekergő egy óriás tekereg a hegyeken át vezet hajtűkanyarjai végtelen veszélyeket rejtenek tekeredik jobbra kanyarodik balra innen onnan, onnan ide látszik a hegyorom rajta jaj, de furcsa szerzet a hegyeken átível a lélek rajta jarkál ide,-oda mászkál kígyó ez, vagy mifene? szerpentinnek hívják… Lédikó 2019.05.11.

Posted by
Posted in

Élő kövek

Élő kövek Kövek mélyéről induló élet Mondd, mit remélhetsz? Virágod kéksége, selyme Bársonnyá fűzi fel a reggelt Szirmain játszi fények Fütyürésznek Boldogok a kövek, Melyeken sarjad az élet, És áttáncol a halál, mert A virágban ott az örök esszencia Haj, a virulás csak múló napja A létnek, de örök a végzet, S benne örökre megszáll […]

Posted by
Posted in

Hiszékenység

Hiszékenység A hiszékenység, mint áspis kígyó Átszőtte a történelmet Majd jóllakott áldozataival S nagyon megelégedett magával Belefúrta csápjait a lelkekbe S vígan falatozott kedvére Elsőként Évát lépre csalta Majd Ádám lett az áldozatja Mózes népét is megcsalta Mig a bálványokra lesújtott bősz haragja Jöttek,jöttek sorban az izmusok A hiszékenység az embert szinte átformálta Lelkiismeretétől megfosztotta […]

Posted by
Posted in

Megjött a tavasz

Ma igazán szép nap volt, A nap végre szikrázott. Felhőtlen volt az égbolt, Tavaszi nap szinte lángolt. Velem szemben künn n a parkban, Kutyák hancúroztak vidáman. Nehéz nap volt dolgoztam, Szolit elláttam csicsásan. Kiálltam az ajtó elé, Nap sütött rám, lefelé. Örültek a kutyák; én is, Lám! Megjött a tavasz mégis. Budapest, 1997. március 2. […]