Posted by
Posted in

Ősrégi fa

Edit Szabó : Ősrégi fa . Göcsörtös fatörzsed támaszkodik földnek, korodat nem tudom, holnapod koptatod. . Nem óvtak eleget, törzsedben szív remeg, bevésték valaha, öröm momentuma. . Hűs árnyat ad lombod, házfalán szép dolgok díszítik létedet, féltenek emberek. . Nyári nap fénye él, van rajtad falevél, szépíted a parkot, jön már az utódod. . Törzsednél […]

Posted by
Posted in

Darvak a Hortobágyon

Tömlöc- sötétből lassan ébred a hajnal, a kelő nap narancsszínt vetít a lápra. A víz visszaveri e nagy sárgaságot, így kelti itt a terítői látszatot.   Apró mozzanattal indul az ébredés, az eltökéltebbeknél már emelkedés. Mozgásuk apró hullámokat keltenek, míg a fény a határra sugarat ereszt.   Újra beindul szoros rendje a napnak, a darvak […]

Posted by
Posted in

Szélnél sebesebben

A szikes pusztán, mint földre szállt felhő, fekete tömörülésként jelenő. Körötte fenséges délibáb hegyek, erőteljesen mozogva közeleg.   A nevezetes hortobágyi ménes, csodás paripáik szőre oly fényes. Síkon szélnél sebesebben vágtatnak, a csikósok karikással csattognak.   Az összehangolt mozgásuk szépsége, izmok egysége, szemnek tüneménye. Úgyszólván már repülni is tudnának, valódi hódítói a pusztának.   Gyöngyszemei […]

Posted by
Posted in

Pozitívan

Eljött az idő, élni akarok, nincs már semmi, amitől tarthatok! Megoldottam már sok ezer gondot, el kell hagynia régi porondot.   Találni szeretnék új ügyeket, feléleszthessem alvó tüzemet. Egészséget erősen táplálni, régmúltra vissza se tekinteni.   Vezérfonalat végig követni, mint ahogy a gomba tud jól élni. A rothadó, öreg fa törzsében, meglelte a táplálékát bőven. […]

Posted by
Posted in

Emberek egymás közt

“Elmerengek, nézek a nagy semmibe,” egyedül. Fájó gondolatom a múltban és a jelenben átható tényekkel keveredve összevegyül. Újabb jövőt próbálok építeni tervemben.   Hirtelen letelt az idő el kellett már jönni. Hogy lehet kiszállni a megszokott napirendből? Milyen értelmeset lehet ezután majd tenni? Könnyen élvezhető-e a szabadság közelről?   A többiek tovább róják a zsúfolt […]

Posted by
Posted in

Suttogó erdő

A hervadó fák között járok, átjárnak az őszi illatok. Hűvös a szellő, mely cirógat, pirosítja ki az arcomat.   Színek kavalkádját habzsolom, a gyönyör miatt nem távozom. Tarka lett a levelek színe, szállingózva már a dércsípte.   Sárga, narancs barna és vörös, a fák lombja már nem körkörös. Bokáig szántok az avarban, nincsen már ékes […]

Posted by
Posted in

Fény játéka

Egyre hűvösebb szellő simogat az októberi erdőben járva. Tarka lombkorona még bólogat, itt- ott réseket a fénynek tárva.   A szememet gazdagon táplálja, az idő most is eljött, nem felejt. A meleg színek ragyogtatása szinte a talaj felé lebegtet.   Hozza magával a varázslatot, mint az örök bizakodó ember, ki a jövővel tart kapcsolatot, csak […]

Posted by
Posted in

Tóparti naplemente

Száraz levelek hevernek a parton, szellő forgatja meg őket a porban. Őszi este ereszkedik a strandon, a nap szikráit a vízen szétszórja.   Narancsszínben őrzi a szokott rendet, a víz apró hullámai ringanak, melyet az univerzum-lét teremtett, lassan, óvatosan csak, nem csapkodnak.   Ráérős az élet mozgalmassága, magában az idő váltását hordja, összefolyik az alkonyat […]

Posted by
Posted in

Magányos fa

Hanyatlik az erő, eljött a hervadás, még néhány pillantás, és itt az elalvás. A bozótos is erősen megrogyott már, nem kecsegteti fel a fénylő napsugár.   Köztük kikandikál még egy ezüst nyárfa, ágai arany levelekkel pompázva. Napszítta színe hiába világítva, a váltó évszak szokása megszorítja.   Nem élteti már a távozó nyár heve, folyton folyvást […]

Posted by
Posted in

Ősszel a padom ülve

A tóparti padon egyedül ültem. a szellő már hűvösen simogatott, de küzdő nap ereje hívogatott. a tájat ködfátyolon át figyeltem.   Pasztell színek kavalkádja pompázott. Elméláztam a pillanatnyi léten, ismét néptelenek a madárfészkek. Csupán valamennyi varjú károgott.   Az őszi kikerics még próbálkozott fel-felhívni magára a figyelmet, mint a hirtelen ébredő szerelmes, ki a nyári […]