Posted by
Posted in

Átkönyörgött évek 6.

Szohner Gabriella: Átkönyörgött évek 6. Meleg fuvallatokkal érkezett a tavasz, egy félelmetes, rettenetes tavasz. A város szinte mindenhol romokban állt, az emberek alig lézengtek már. Aki még kibírta eddig, kiüresedett szemmel, érdektelenül, a földet bámulva kóválygott az utcákon. Már senkit nem érdekelt a bombák sivalkodása, a lövedékek becsapódása, néhányan már a pincékbe sem mentek le, […]

Posted by
Posted in

Búcsú

Keserű némaságra ítéltetett lelkem, A kínok kínját őrzöm, mélyen eltemetve. Néha egy édes emlék eszembe ötlik, De nem méltóságra, halálra buzdít.   Mérgeskígyóként húsomba marva, Gyilkos szerelmeddel szívemig hatolva Tettél cinkosoddá, s majd hagytál önmagamra. Téveszme, nyomor, vérző sebek,   Hiányzó láncszemek. A kör bezárult: idő előtt, S már nem tudom, hogy ki, vagy mi […]

Posted by
Posted in

Sorjás az élet

Biciklis cikázik sok kocsi között. Elütik, mert őrangyala nem őrködött . (Kínai – „Vágyódás délre”- “Shiliuziling” 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa) Ne Hősködj! Félned kellene, Peches vagy… Nincs, ki védene. Jaj! Hol az angyal? Lesz-e baj? Figyelj már! Megesett a baj. * (HIAQ) Szerencsén múlik csak, Élsz-e vagy halsz-e majd holnap, Ha angyalod […]

Posted by
Posted in

30 haiku 1

1. Pincei lények megmásszák a padlást is. Vissza se térnek. 2. Felvillant a fény álmomban s felébredtem, ámde sötét van. 3. Tavasz szakítja. A nyár? Éleszti újra a hóvirágot. 4. Tó 1: Eső A tó kiáradt. Árad úgy akár a vér, tudunk mi úszni. 5. Tó 2: Nyár A tó kiszáradt. Üres, csupasz medréből medencét […]

Posted by
Posted in

Érted kiáltok

Széttépem ezt a rózsaszálat, ne mardossa szívemet bánat.   Rám csorog fájón bíbor alkony, érted kiáltok néma hangon.   Sóhajtásnyi levegő lebben, vágy tombol az árva szívemben.   Lomhán kereng a bús fájdalom, merengek rőtfényű álmokon.   Csóktalan éjszakák kergetnek, odadobva hosszú perceknek.   Csillagok fényében fürdetem könnyáztatta búsuló szemem.   Mállott órák rohannak velem, […]

Posted by
Posted in

ha dőlni látszik…

ha dőlni látszik már minden álmom sorsom felettem tort ülni akart fogam szorítva de odavágom most állj meg “vándor” a buli még tart ha álomcserepek már mindenütt csendem helyén csak zajokat észlelek de a képzelet szárnyán elrepült emlékeimmel csodákat képzelek csendeket ír a tollam a papírra és rajzol hozzá szép virágokat hogy újra ébredve váltsam […]

Posted by
Posted in

mi változott itt…

mi változott itt talán a semmi de átgázolt emberek garmadán jó volt jó lenne magyarnak lenni ma is de most az élet korpuszán csak a megosztás és a gyűlölet mi látható és tapasztalható mely meghatározón foglal helyet szabadság helyett csupán csak lázadó lehetsz s bár öklöt ráznak arcodba talán a sors keze megvédhet még s […]

Posted by
Posted in

Hazafelé

hazafelé a délutáni nap réseket keres a lombokon átbújik és átkarolja a leveleket egytől egyig mindegyiket már üres az utca egy lélek sem lépdel ősz szagú péntek délután pihenni térek… 2018.09.21. Lédikó

Posted by
Posted in

Biztató ölelés

Oxigénért kiált lelkem, s a fák fölém hajolnak biztatón. Kívánhatok-e ennél többet, ha gyengeségem lassulni kényszerít, s vágyaim gyáván megtorpannak, mint érezni a változó lomb ölelését, a mély kékségben a végtelen erőt, s a mező enyhült sóhajtásából mélyre szívni egy új tavasz ígéretét