Posted by
Posted in

már a hajnalt…

“Ne higgyetek annak a világnak Mely felétek fennen integet: Nemcsak értünk, de azért is árad, Mert tetszeleg, hízeleg önmagának, S fényköréből később kinn feled” (ifj. Kapp János: A könnyenhívőkhöz) tágra zárt szemmel bámulom a hajnalt üvölt a csend itt a szobán belül harsogva éltet egy világot aljast mely lassan lényünkre mint fátyol kerül már a […]

Posted by
Posted in

Álmodjunk együtt

Gyere! Álmodjunk együtt boldogságot! Álmodjunk magunknak csodavilágot! Tanuljunk, míg lehet bölcs valódiságot! Hogy túléljünk minden bajt és tisztátalanságot!   Tudom, néha nem érted, hogy ha szólok. Hogy tőled türelmes szerelmet várok! De érezd meg kérlek, hogy mire is vágyok! Váljanak valóra mézédes álmok!   Mert én mindhalálig annyira szeretlek! Nem éreztem még soha ennyire szépet! […]

Posted by
Posted in

Szeretem még magamat

Edit Szabó : Szeretem még magamat Átéltem már századokat, reméltem oly nagy álmokat, tükör nem mutatott csodát, küldött egy-egy mosolyt hozzám. Mégis enyém ez az élet, visszatükröződik lényem, nem szeretném önmagamat, nem látnám már az arcomat. Öröm-bánat-keserűség, szám szegletén egy-egy mélység, kisimul vagy összerándul, sorsom útja még varázskút. Bele nézzek a tükörbe ? nem kevés, […]

Posted by
Posted in

Egyedül

A világra egyedül érkeztem, S továbbállok egyedül, ha végeztem. Nem a magány üres ágya, Nem káosz szülte zsibongó lárma Az egyedüllét, mely körülölel, Mely mindig itt van, mindig közel. Nem fájdalom marta tátongó űr, Mely a gyávaság zászlaja alatt tűr. Békés, büszke, csodálatos, Mélyen megélve varázslatos. Nem álarc és nem is tükörkép, S mégis a […]

Posted by
Posted in

Besepert emlékek

Szelídséggel lábadozik a tavasz, kisírja szemét még utoljára a tél. Elhagyja ajkát a keserves panasz, nyakába fütyül az északi szél. Még izzik a meleg a kályhában, ropogtatja bordáját a fahasáb. Csend ül a meghittség uszályában, fáradtan kacsint egy fénynyaláb. Rétes illata lengi át a régi házat, a kövön vörösboros kancsó hever. Kutya vakkant jóllakottságában, öreg […]

Posted by
Posted in

Talán boldog lehetek végre Szomorú a lelkem, A boldogságot nem lelem, Csak a fájdalmat ismerem, Remélem egyszer lelkem súlyát levethetem! Le a mélybe épp a helyére, Leszámolok vele örökre, Hisz így rátalálok a reményre, S talán boldo lehetek végre! Szomorú a lelkem, Mivel a múltat nem feledhetem, A kudarcot nehéz elengednem, Remélem egyszer múltam súlyát […]

Posted by
Posted in

Női monológ

Mondod, mondom tengernyi a gondom nincs egy rongyom dühösen sikoltom. Áruház, merész van kecsegtetés pár darab mesés lehangoló befejezés. Retikül ébenfekete pici a felülete ne pakolj az üzenete nem fér bele a fele se. Új cipő szorít az ember vonyít akad aki okít segítségéről biztosít. Az idő szalad harisnya szakad boka dagad fej széthasad. Átmosod […]

Posted by
Posted in

A magyar kultúra napja 2019.

A magyar kultúra napját 2019-ben Nyékládházán ünnepeltük a Furmann Imre Művelődési Ház meghívására a Reményi Ede Zeneiskola és a Kossuth Lajos Általános Iskola diákjaival. A rendezvényre szerzőink blogjából választottunk alkotásokat, így került a műsorba M. Simon Katalin, Virág Barna, Kocsis Erika és Hutás Mihály szerzőink egy-egy verse, valamint Szolnoki Irma rövidprózája. M. Simon Katalin: Hinnünk […]

Posted by
Posted in

Az örök szerelem

Az örök szerelem! Nyílvesszőként hatoltak belém A tél gorombaságai Hol keressem, hol kutassam Hol rejtőznek múltam vágyai Ha fülemre húzom téli sapkámat Megszólal bennem egy ifjonti vágyálom : Kit számomra Isten ajándékoz Örök szerelemben égjen a párom Kézen fogva búban-bánatban Örömben és száz viharban Mindig csak piros almát Szedegettem kosarunkba Ripacsok szennyezték be utunk Nem […]

Posted by
Posted in

Porból lettünk

Porból lettünk   Csak a porból látszik, mily messze az isten, le kell hajolnia, hogy ránk letekintsen.   Porból porrá leszünk, így hangzik az ige, ezért, ha fúj a szél, dobál oda-ide.   Könnyű fajsúlyú lét, gyökértelen világ, leporolt közhelyek között nőtt ideák   miatt, ha fúj a szél, fuldoklunk a portól, létünk előzetes túlvilági […]