Posted by
Posted in

Dr Laczkó András: Szakáli Anna lírai motívumairól

Szakáli Anna lírai motívumairól (Pillantás kötetét olvasva) A csillag a legősibb természeti tárgy-jelenség, amit az ember sajátos tulajdonságokkal kapcsolt össze. Lehetőséget kínált és kínál, az emberi cselekvés megmutatására, érzelmek kifejezésére, gondolatok, filozofikus tartalmak kifejezésére. Történelmünk legrégebbi időszakából maradtak fönn tárgyi emlékek, bizonyítékok erről. Az indiai, perzsa mitológiákban szerepet játszott jóslásokban, a jövendő fürkészésében. A keresztény […]

Posted by
Posted in

Zsirai László az Elfutott életekről

Kedves Anna, most jutottam hozzá, hogy Elfutott életek c. prózai munkáját elolvassam. A bántó tördelési és korrektúrahibák mellett is élvezetes írásai gyakran kalendáriumos hangulatot idéznek. Kétségbevonhatatlan értékük, hogy egyértelműen a jó szolgálatába állított témákat vonultatnak fel, emberséges végkifejlettel ébresztve vagy erősítve a humánumot, a szolidaritást olvasóikban. Például az Utoljára meghatóan szép, nemes. Úgy gondolom, ez […]

Posted by
Posted in

Disznóvágáson

Falun voltam disznóvágáson, Részt vettem biz’ a leszúráson. Áldomás, pálinka, Nagy-kés ujjam vágta! Sírva ültem a deszka ágyon! Vecsés, 2018. augusztus 22. – Kustra Ferenc – LIMERIK

Posted by
Posted in

Már a Hold is…

Már a Hold is csak az udvarban, kertben pásztáz, Szobám ablakán nem jő be, engem nem rámáz… Ez nekem nagy-nagy hiány, a lelkemnek ádáz. Ülök a kis asztalnál a papír lap üres, de a toll tentás, Én már rónám a sok-sok sorokat… teát iszok, az jó mentás… Hold! Éppen rólad akartam írni… Nekem a fényed, […]

Posted by
Posted in

Csend és sötét?

Gondolod, hogy testvérek a csend és sötét? És amikor ez a kettő terül föléd Már jogosan úgy gondolod, sőt úgy érzed Minden a tied, nyugalmat már nem kéred? Gally kunyhóban a pislákoló lámpa Az ott nyugvónak lelki társa, párja. Bujdokolónak sötét volt élete Nem maradt csak csend és kislámpa fénye… Vecsés, 2014. április 15. – […]

Posted by
Posted in

Majd ha, egyszer úgy találom

Majd ha egyszer úgy találom, Akkor tollam jól kirántom… Papírra rovom, a magas égbe kiáltom… És tudom, így azzal magam, én jól elásom… Miért kell poétának olyant írni? Mert poétának feladat… ily’ lenni! Vecsés, 2013. december 30. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Alkonyodik…

Az estéről, apevában… Már Bíbor Alkonyat Simogatja Horizont hátát. * A Múltra Hálót fon A nesztelen, Vakká lett sötét. * A Gond Barázda Semmivé lesz Mély sötétségben. * Az Árnyak Is tűnőben… Vaksötétben Erre nincs szükség. * A Nap Fénye Sápadtan Álomba merül. * Az Idő Tűnődik. Most mi legyen? Inkább, megy tovább. * A […]

Posted by
Posted in

Orvul lopakodik az este…

Sunyin, orvul lopakodik az este, Sétálót, mindent beterít sejtelme… Menekvés előle nincs… olyan beste. Én próbálom és vigyázom a sötétet, Temetem a nappali keserűséget. Ahogy a fény-sötétet nézem, oly’ ferde… Mintha nem látna elég jól, ember szeme. A fények dőlnek, mint a pisai ferde torony, Mint a hajléktalan, akit lenyomott a mákony. Merengve, tán’ lopva […]

Posted by
Posted in

Klotz Mária: Még mindig

A fény, ami körülvesz, átölel, a te sugárzásod, szikrázó napsütés benned – bennem. A fájdalom, ami belénk hasít, nyavalygásaink, rettentő kínok nálad – nálam. Ne várd a csillaghullást, virágnyílást, de higgy összeérő kezeinkben, egybefolyó ereinkben, erőinkben! Te meg én mi vagyunk. Összetartozunk.

Posted by
Posted in

Klotz Mária: Berobbant az ősz

Ránk rontott az új évszak, eressz lángsugarú nyár, hosszú, fájó elmúlás vár. Büszkén érkezve győz, hófehér telet megelőz, fájdalmas a színpompás ősz. Roppant széllel, szitáló esővel kerget, jaj, kezem, lábam reszket, csodás virágot, koronás fát eltemet. Most éppen halvány a szürkesége, ölelő pártfogóm lesz végre, elkápráztat pompás színe, emelkedettsége. A semmiség útvesztőibe vezet – de […]