Posted by
Posted in

Parázs

Lobogó, izzó tűznek szikrája pattan, felfelé törve kialszik, visszazuhan. Parázsló, izzó tűznek lángja halványul, a szél fújta levegőt kapja táplálékul. Tűzfészekben elalvó erőtlen parázs, fekete hamuja közt tűnő tűzvarázs. Porszemei a széllel felrepülnek, szóródva egyszer még földet érnek.

Posted by
Posted in

Emlék- Iskolás lettem

  Iskolás lettem, elsőosztályos büszkén vittem hátitáskámat. Az első nap után már éreztem, az egészet nem így gondoltam. – Mi bánt annyira gyermekem? szólt csendesen nagyapó. – Meggondoltam magam, nem leszek én iskolába járó! – Ugyan-ugyan ilyet nem tehetsz, tudást ott kaptok! – Úgy adtatok iskolába, hogy írni és olvasni sem tudok! – Ott tanítják […]

Posted by
Posted in

Érzések rejteke

Elbújok a lelkem lombja közé, ágai eltakarják érzésem rejtekét. Szívem nyugalmát megtalálom, sötétben a lámpást meggyújtom. Meggyógyul sok emlékem, szépen reagálnak sejtjeim. Memóriámból törlöm a rossz fájlt. a valóságot tisztán látom már. Fehérre mosom a gondolataim. a béke szigetét megtalálom.

Posted by
Posted in

Világháló

Pók Apóka benevezett egy versenyre, a legnagyobb pókhálót  szövő lesz a nyertese. Álmában is hálómintát rajzolgat, amit másnap hálójára ráfonhat. Már éjjel-nappal csak dolgozik, napok óta már nem is alszik. A pókcsalád csak neki szúrkol, Apóka már néha-néha horkol. Végre elkészült a nagy háló, a zsűri pók szemeivel csak bámúl. Olyan nagy lett a rekord […]

Posted by
Posted in

Víznek lámpásai

Víznek lámpásai ülnek hullámkörök fodrain, játszadoznak a nap sugarainak szárnyain. Mintha gyöngysor ülne minden hullámkörön, felékszerezett tónak vizén úszó gyöngyözön. Fénylő kicsi csillagok világítanak a tóban, szél dobálva szórja szét de fénye kiolthatatlan. Partra vetett lámpások soha nem koppannak, halvány csillogásukban maradnak láthatatlannak.

Posted by
Posted in

Hűségem könnyű teher

Mert az én hűségem nem köt engem gúzsba, ő választott engem,  s lett lelkem lakója, rendelt utamon kitartott mellettem, ha megpróbált sorsom, erejét éreztem. Súlytalan a terhe az én hűségemnek, hálás vagyok érte Gondviselőmnek.

Posted by
Posted in

Oximoron tükörben… az öregség

Az öregségről, oximoronban és apevában írt a szerzőpáros… Vajh’ Mit rejt A tükröm Hátoldala? Elmúlt életem. * Bíz’ Voltam Fiatal, Boldog, derűs. Életet faltam. Így öregen nincs már… percnyi a boldogság, Bár mondják, már a kevéske is nagy orvosság. * Száz Kislány Szívével Játszogattam, Elcsábítottam. Öregen, nincs más kincsem, csak a vágyaim és az álmom, […]

Posted by
Posted in

bogár lét margójára

bár érzi a veszélyt de azért megy tovább roppan a talp alatt egy kicsi bogár kitin páncélja és ennyi volt a léte nem figyelsz rá de a helyébe képzelni magad bizony nem mered embernek alkotott a sors bogár helyett de nem tiszteled az életet ha bogár lennél várna egy másik élet egy nagy talp alatt […]

Posted by
Posted in

miért mindig…

miért mindig a jók szenvednek sújtja őket a vad ostoba sors de talán meglelhetnek néha néha egy kiskaput ha olykor talán belerúg az ember egy út menti kőbe érzelmet ír a szív-zug hogy felvegye lehajol érte látsz egy arcot megfog a kép érzelmet sző a kósza álom trubadúr dallamot szór a lét de nem tiéd […]

Posted by
Posted in

Az én vonatom, már elment…

Vízió a hátralévő időről… vagy a végről? Az én vonatom, már elment, láthatod, ülök reménytelenségbe Éppen, hogy fönt vagyok az utolsó kocsi, fékező fülkéjébe, Ahol tekingetek, de nem látok, csak a hátra végtelenébe… Szív Szorong, Gondolat Jövőt kutat. Mennyi van hátra? Életem kereke forog, Hátralévő semmiségbe robog. Szemeimből, reménytelenség könnye csorog. * Itt már nincsen […]