Posted by
Posted in

Tízmillió évek

A természet tízmillió évek alatt alkotta Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja. Az ember meg a fő emlős, nem törődik semmivel, Csak pusztítja környezetét és magát jószerivel. Egy élőlény, tíz-húsz millió év alatt alakult, Ember miatt meg száz év alatt sok el,- és kipusztult. Ha, így halad ember, még száz év és megöli […]

Posted by
Posted in

Alagút

Meditálok… Előttem az út… sötét alagút. Fénynek kéne lenni ott a végén, Legalább kicsi, mi mutatja út Járható és kivezet a végén. Budapest, 1997. december 14. – Kustra Ferenc József

Posted by
Posted in

Eszmélve

TANQ –ban elmélkedés… Két kézzel markolom, Kívülről rácsot… szaggatnám… Sír lelkem… csontvázam! Nem akartam én már láncot, Meg nem, elvi szabadságot… Vecsés, 2015. május l. – Kustra Ferenc József – Széles Kinga, azonos c. verse TANQ átirata. A szerző engedélyével.

Posted by
Posted in

Múltba révedés… 2/2.

Versben és európai stílusú haikuban… Egyre többször érzem, ahogy öregszek, milyen romboló az enyészet, Életemben mindig döntenem kellett, elfogadni szélső végletet… Ilyen tudással és, ha, így haladok, meg fogom én érni a véget? * Rossz úton jár az, Aki álomvárban él. Múlt, realitás. * Ódon falak is Omlanak, nem mesélnek… Már nem regélnek. * Megfoghatatlan… […]

Posted by
Posted in

Múltba révedés… 1/2.

Múltunkba révedés, maga a lélek haladék! Mindenkinek más az átka, de van-e menedék? A távolság sűrű ködétől nem hallatszik messze a csengő, Feledés homálya beborítja, eltűnik sok emberöltő. Nekem, ami jutott, egy lecsupaszított szálfa, És még abba is benne van milliónyi szálka. Válaszra várva nézzünk fel arra… kék égre, Révedjünk el eme végtelen messzeségbe Elmerengek, […]

Posted by
Posted in

Óda a régi kutamhoz

Edit Szabó : Óda a régi kutamhoz Itt vagy előttem, kedvesem szépsége gyermekkoromnak, hűsölő lombok alatt innám jéghideg, tiszta vized, csörögve hullt láncod a mélybe, csillogó víztükröt érintve, megmerítve a cinvödrödet emelkedett a felszínre. Inni adtál a szomjazónak lehűtötted a forróságot, tisztaságodnak mélysége az emberi testet éltette szeretlek téged, nem múlnak emlékek, szeretlek, fényét a […]

Posted by
Posted in

Kollektíve pletykálgatunk?

Az élet és a lélek megrontója… A pletyka sötét! Félelem nélkül Zöm hazugságot Szül eredményül. Pletyka, maga a sötétség, A fényvesztettség, Pokolba levonzó, vak mélység * Méregként terjed, Senkit nem kímél, Miért állna meg Már az elsőnél? Legveszélyesebb a lélekméreg felszívódása, Mert az agyat is teljesen körbejárja. * Gúnyos szavakkal Illet, záporoz. Megtévesztéssel, Fájdalmat okoz. […]

Posted by
Posted in

A múló idő… elröppen.

A múlt-élet része is az idő… A múló idő, folyvást tovaröppen, a pillanatban, És én hiába futkosok utána az útszéli fasorban. Aztán merengek a sorsom fölött, igen bánatosan. Fáj! Idő Múlása… Megfékezni? Létezhetetlen. * A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél, Olyan a hangja, mintha mammogna… beszél? A fasori lombokban bágyadtan kószál a szél. Fa […]

Posted by
Posted in

Mi férfiak

Mi férfiak egy nőért nem könnyezünk! Mi hazafiak, hazánkért könnyezünk… Behunyt szemmel a kezünk zászlót lenget, Nyitott szemmel meg, nem látjuk a rendet? Vecsés, 2009. május 2. – Kustra Ferenc József

Posted by
Posted in

Még rügy az élet…

Születő életről – eredeti Baso stílusú haikuban… Rügyek bomlanak, Alakul az új élet. Remény-fényekben. * Fűzfa dús lombja Pataknál, magány-hírnők. Ága vízbe lóg. * Aranyló mező, Születő virágágyás. Üde sugárzás. * Virágnyílások, Sok, méz ízű titokkal. Remény, újólag… * Orgonabokor Már látható, rügyet bont. Frissülő élet. * Végtelen térben Hallani rügyfakadást… Évente, egyszer. * Napsugár […]