Posted by
Posted in

Nagymamám a boszorkány

Akai Katalin                                Nagymamám, a boszorkány                                     Amikor a fekete szoknyát, és ugyanolyan színű kötött kardigánt viselő öregasszony végig vonszolta magát a szűrkén és porosan tekergő aszfalton, a környék összes gyereke odagyűlt a csodájára. Október közepe volt, igazi vénasszonyok nyara. A fákon a levelek már kezdtek színesedni, és az iskola is elkezdődött. Unalmas vasárnap […]

Posted by
Posted in

Szirmok

Szirmok   Öreg Tóni csak ült a padon, és a kacsáit etette. Kérges ujjaival apró darabokat tépett a kenyér beléből, gyúrt rajtuk egyet, majd erőtlenül a vízbe dobta a galacsinokat. A kacsák habot vertek a partközelben, ahogy megküzdöttek a vízbe hulló falatokért. Aztán amikor elfogyott az öreg kezéből az áldás, még néhány pillanatig ott maradtak […]

Posted by
Posted in

Tiszta szívű csintalanság

Szohner Gabriella: Tiszta szívű csintalanság Nem vagyok rá büszke, de férfiasan be kell vallanom, hogy fiatalon, gyermekeim szülőjeként gyakran megtörtént, hogy tetteik átbillentettek engem azon a korláton, amit béketűrésnek hívnak. Hogy mi történt olyankor, hát azt bizony gyakran teszik még ma is a tányéromra.  Most, hogy már élvezem a nagyiság minden örömét, folytonosan azt bizonygatom […]

Posted by
Posted in

Napszakok

Napszakok I. A csillag felkel, a madár, növény kikel, Te pedig felállsz. II. Madár a légbe, az űr az óceánba, Én a földbe száll. III. Az árnyra lépve: fejünkre ég az űrNap, ne bújj talajba! IV. Madár a földre, le- vízbe Napocska, le, le!- és Mi a völgyre. V. Vár szeret-ágyam. Ősi avarból épül. “Engem […]

Posted by
Posted in

1-5-1-5-3

1-5-1-5-3, az első és az utolsó szótag-lehetőleg-összecseng. Ketten   Nap. Világos és van. Hold. Sötét… ha nincsen. De fényt kap!     Zúgó   Zúg… zuhanó sólyom! Zúg… száguldó hajó! S fülbe súg.   Lámpából   Benn villanya fénnyel, Kinn tombol az éjjel felhőkben.

Posted by
Posted in

Évszakok

Évszakok I. Egy lepke van itt létezem, s látom, igen lebeg a fejbe(n)   II. Az alma pottyan azután piros-kacag a fa biz’ nem dől   III. sárgulni-levél sóhajtja, éli, bontja sárguljon-Napját   IV. szánkó a házban száguld a járda szélén szállsz fel rá te is

Posted by
Posted in

Ezek vagyunk

Ezek vagyunk Az ember ilyen: író. Múzsától érkez puszi, ugyanígy jő az erő. Megtörtént mindez, úgy ni.   Markolja fejben-kézben bizonyos színes pennát. (Kérjed el vajon szépen?) Ha adja, bátran vedd át.   Ujjai közé teszi és ámbár olyan éhes! Meg sosem, mégsem eszi. Megír tán egy jó étket.   (mert éhes bizony, nagyon, -tévében […]

Posted by
Posted in

Gondolatok a múltról

Az idő! Mit takar ez a fogalom? Az idő! Jelentését agyamban boncolgatom! Nem tudom! * Görbülete visszavisz-e, valaha Oda, ahonnan indultam tova? Elhagyva a szülői házat, utamra, Tanulva, hibázva, néha hazudva A sorsnak, magamnak, hisz rövid az élet! Nem mindegy, kivel, hogyan élek. Szeretve, vagy naponta megvívva A harcot a létért! Közben összetiporva Minden szépet, […]

Posted by
Posted in

Nem adhatod fel!

Láttam rajtad, megroggyant a térded, Sok rossz gondolat futott át agyadon, Bár szerintem mást mond a nagybetűs élet, De a szemed azt mondja: én már feladom! Miért? Milyen ok adhat ily tanácsot? Nem kaptál az élettől még elég kalácsot? Ha nem sikerül mindig, minden első szóra, Utolsót ütött számodra az életóra? Nem adhatsz fel mindent […]

Posted by
Posted in

Dilemma

kérdések válaszok nélkül Vajon ki az, ki megért majd engem? Vajon ki lesz, ki szeretni is tud? Vajon mit lát, ha belenéz a szemembe? Ha rosszat, talál-e menekülésre kiskaput? Vajon miért nem elég, mit a sors adott? Miért kevés nekem az összetartozás csupán? Miért kergetek még most is tarka délibábot? S miért futok egy vágtató […]