Posted by
Posted in

Lehettem volna szirtkő?

Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet, Vittem is magammal barátomat, az ebet. Lehettem volna szirtkő, lejtőn, csúcsra menet. Fűszálként mindenütt megterem, tarolón végzetes baj, Ha napra kerültem a fejemen rögvest olvadt a vaj. Mindig tapasztaltam ide-oda, jártamban-keltemben, A csűrés-csavarás a menő, ez alap a sikerben. Az őszöm, úgy vélem, immár szép, szürkés-télikabátos, Talán ezután, már […]

Posted by
Posted in

Gazsi kiszabadítása

Egy kis humor a nyári napokra: Gazsi kiszabadítása A múlt hét végén megkaptuk városunk havilapját, a Piliscsabai Polgárt – melyben az önkormányzati ülések unalmas beszámolóin és a helyi rendezvények fotóin kívül mindig szokott lenni néhány helyi vonatkozású rendőrségi hír is –tekintettel arra, hogy a svábokon, szlovákokon és magyarokon kívül van még egy népes kisebbség a […]

Posted by
Posted in

Lélek-egyensúly

Lélekből jött meditáció a lélekről… Meg kellene tudnom ki is vagyok, bízok, a remény embere, Hozzám, elér a dal, a szeretet, lelkem tárva fogadná be. Célok nélküli vágyak? Itt olyan nincsen, itt… lélek tengere. Lelkem kapuján Térjél be… szeretetet. Így, puszta vágy, tengere. Ó, te szeretet! Töltsd fel esdő lelkemet. Csak reményem ne vesszen. * […]

Posted by
Posted in

Sánta Peti

Szentalmás papja édes álmot látott. Csodálatosan szép reverendában állt egy hatalmas ablak előtt. Kristálytiszta ég kéklett a szeme előtt, amikor pedig lejjebb nézett, már tudta, hogy hol van: Róma! Egy kicsit melege volt a reverendában, de nem bánta, mert tudta, hogy magas rangú hivatalát jelzi. Kopogtak. Tudta, hogy a többméteres szárnyas ajtó mögött tipródik valaki, […]

Posted by
Posted in

A kőangyalnak.. súgok valamit

Edit Szabó : A kőangyalnak… súgok valamit Fehérséged remény színe, ám tested kőbe dermedve, állsz a vártán, messze figyelsz, vársz valakit, aki tied. Tied lehet gondolata, tied lehet a fájdalma, megőrzöd az öröklétnek, nem örülsz a feledésnek. Hozzád fordul a bánatom, hozzád fordul az én titkom, füledbe súgom vágyamat, türelmed tudom, nem apad. Magadba mélyen […]

Posted by
Posted in

A sokágú fénykardok…

A villámlást, Basó féle stílusú Tankában örökítette a meg a szerzőpáros. Villám szabdalja, Földig lógó felhőket. Szinte világít. Vészjóslón fúj dühös szél, Romboló vihar eszmél. * Már, tornyosulnak A vastag esőfelhők. Villámlik, dörög. Sűrű felhők vonulnak, Villám szárnyak villognak. * Vészterhes felhők, Nagyon-nagy esőt hoznak. Villám cikázás. Ég dörög, nagy a robaj, Nagy vészt jósol […]

Posted by
Posted in

Vágyálomban… káprázat

Lázálomban… ábránd Érzés él, szunnyad! Nem fél, a széllel szárnyal. Érintés hiány. * Érzés felébred, Szellő, vad széllé éled! Szív is bizsereg. * Simogatásod Észveszejtő, remegek! Vesztő élvezet… * Térdem már inog, Szél száll, minket nem kímél. Simítom nyakad. * Vágyam, már ébred, Csókod, szinte már érzem. Meleg a nyálad. * Szerelem vihar Képében tépem […]

Posted by
Posted in

sok-sok betű…

sok-sok betű egy vastag könyvben de a végén még üres lapok kántált imák a hajnali csöndben rádöbben a létem magam vagyok szakadt borító szamárfüles lapok csend zaj áramlás hajt csak előre dekadens érzés rezignált napok feljutunk-e egyszer oda a tetőre gyorsul az írás fogy már az üres lap betelik egyszer minden ember könyve gyilkos erővel […]

Posted by
Posted in

Miért kell mindig…

Miért kell mindig a rosszat látni, hiszen így minden sivár, rideg. Talán az élet nem mindig szmájli, de csodákat szór néha elébed. Mért alvad vér a járdaszegélyen, mért csattan el néha egy pofon? Házak faláról lefolyik lassan a közöny, míg az életről álmodom. Tört válaszok a foszladozó csendben, mosolygó arccal hátulról döf beléd, apró újságcikk […]

Posted by
Posted in

talán csak rémítés…

teremtés hibáját szűköli az élet fürdetővízzel elszállt a gyermek is kimondani azt mit gondolok nem félek talán csak rémítés az apokalipszis a gödör mélye nem old meg semmit törött tükörben ott a halál maga mi megóv és fenntart csupán a hit: az isten benned és a pokol jajszava