Posted by
Posted in

Néma hazugság

Emlékszel még? Pillantás volt. Bénítóan Elvarázsolt.   Sokkot kaptam. Ledermedtem. Megégetett, De szerettem.   Mosolyogtál És fegyverem Földre hullott. Már nem lelem.   Megkötöztél, Pedig nem is Szóltál hozzám. Rossz vagy te is.   Rossz boszorkány, Te nem szenvedsz. Bűbájoddal Tűkre fektetsz.   Meg is fojthatsz. Bármit lehet. Amit teszel, Értem teszed.   Pont ezt […]

Posted by
Posted in

Rólad, neked

Mielőtt végleg lehunyom majd a szemem, utolsó harangszókor majd rád emlékezem. Egybekelésünkre került egy igazi pecsét, jegygyűrűnkkel pecsételtük meg már rég. Te vagy létem szilárd összekötő lánca, morcos napokon is keserűségem románca. Életem mezsgyéjén rám boruló védőháló, szilárd jellemed, őszinteséged is időtálló. Erőt adsz nekem ha nagyon szenvedek, amikor az életnek fehér zászlót lengetek. Segítesz […]

Posted by
Posted in

Álljon meg a gyászmenet!

Fáradtan andalogtak a vállukra vetett, alaposan megdolgoztatott kapával, vagy éppen kaszával este az emberek a kellemes árnyat adó, akáccal övezett, poros, faluszéli úton. Napbarnított arcuk, szikkadt testük jelezte, hogy nem kívánkoznak másra, csak egy vacsorára, egy kis pihenésre, s asszonyuktól néhány kedves szóra. Útközben el-elbeszélgettek arról, mit hallottak, mit mondott be a rádió, mennyit nőtt […]

Posted by
Posted in

Falusi lány Pesten

Bizonyára sokan emlékeznek még a 80-as évek tájékán elég gyakran hallható, s a vidéki ember tudatlanságát, tapasztalatlanságát megjelenítő, „Paraszt bácsi felmegy Pestre” kezdetű viccekre. Nos, én ismerek valakit, akiről szintén mesélni lehet azzal a különbséggel, hogy ő nem egy bácsi, hanem egy falusi nagycsaládban élő, ifjúkora elején járó leány volt. Az akkori társadalmi időszakban igen […]

Posted by
Posted in

Tessék harapni!

Örömtáncot lejtve érkezett meg a sorára váró tavasz. Már a lustább hófoltok is világgá mentek, semmi sem mutatta a tél nyomát. Eltette magát jövőre a szerényen fejet hajtó fehér hóvirág, hogy átadja helyét az álmukból magukhoz térő fák dús rügyeinek és a sokféle színes szirmú növénynek. Az itthon telelő madarak víg nótákra keltek, s hosszú, […]

Posted by
Posted in

Márciusi tél

Edit Szabó : Márciusi tél HAIKU CSOKOR Március hava faágakon felcsillan, tél végi szikra. Serceg talp alatt, halad léptek nyomában, vastag takaró. Hópihe repdes, a földre még sem ér le, felkapja a szél. Forgatja körbe, alányúl – megpörgeti, száll a felhőkbe. Buckák magasa messziről növekedik, szeleknek harca. Harc hatalomért, tél végi visszatérés erőt fitogtat. Késik […]

Posted by
Posted in

Túl bonyolult

Túl bonyolult Túl vagyok már annyi könnycseppen, Száz és száz darabban a szívem. Mégis mi értelme a lehullt faleveleknek, Ha egyszer újranőnek? Mi értelme a nyárnak, Ha télen a virágok megfagynak? Mi értelme neked és nekem? Mi értelme újra Rád néznem? Mi értelme volt annak a csóknak? Mi értelme? Most hol vagy? Keresselek? Szeretnéd? Vagy […]

Posted by
Posted in

Tengerparti nők

Edit Szabó : Tengerparti nők Távolból árbócos vitorla feszül a szélben, kibontva simul tengernek közepén, vidul szirének énekén. Tengerpart sárga homokján fürdőző lányok a partján, testükön táncol a napsugár, szellőnek hangja messze száll. Mozdulatukban kacérság, asszonyi létük vidámság, kilátó torony őre néz, vidám mosoly megy ő felé. Hiúság, asszony a neved, távolból adod mindened, mosoly […]

Posted by
Posted in

Csend

Ez egy igazán friss vers. Tegnap írtam. Kell néha egy kis csend, amiben elmélyülünk, ahol keressük a válaszokat, a nyugalmat, a békét.   Csend   Hiányzik. Néha úgy érzem, itt van, de csalódok megint. Félek. Hogy fájni fog neki. Bár tudnám előre. Akarom! Csak jó volna tudni mi a bajom. Hidd el! Nem akartam, hogy […]

Posted by
Posted in

Mozog a föld

Mozog a föld Bizony tudom, hogy nincsen úgy “Szeretlek!”- ahogy senkit meg nem hat és ragad és ahogyan odáig nem vezethet: “gyűlöld a tőrt, a húst, kutyád, magad.” Öröklét sincs, amely mindig melletted. S nincsen kötél, mely el sosem szakad, ha körbefonja vézna, gyönge tested. Ha két kézzel fogod, s erős nyakad… De van múlt, […]