Posted by
Posted in

Őszi fák

  Zizzenő, roppanó hulló falevelek, jelzik, hogy hahó! Itt az Ősz! Végre! Megérkeztem! Kirándulni hív, a kalandos rengeteg. Jöjj hát! S tarts velem!   Őszi fák, és fények, Istenem! Oly szépek! Színes falevelek hullnak, az őszi kavargó szélben, s, halvány napsugár ragyog rájuk, az októberi létben.   A táj, mint egy festmény, színesen éled, piros, […]

Posted by
Posted in

A szőkelelkű nő

  A nő barna volt, de a lelke szőke. A szőke lélektől pedig nincsen nagyobb sorscsapás. Mert a szőke lélek nem evilágra való. Agyonnyomja a világ súlya. Még egy anorexiás világ súlya is. Túlemocionalizált lelkek ezek, gyengébbek a többinél, a sötétebb árnyalatúaknál. A szőkelelkűek élete ezért folyamatos küzdelem. Folyamatos, egyenlőtlen küzdelem béklyóba kötött kezekkel, lábakkal, […]

Posted by
Posted in

Gyermekre várva

A fiatalasszony arca örömtől ragyogott. Úgy gondolta a reggeli rosszullétek, émelygések biztos jelei, hogy végre megfogant. Évek óta vártak már erre. Korainak tartotta az orvosi vizsgálatot, még egy- két hetet akart várni vele. Egy nap aztán rosszul lett az utcán. Összegörnyedve támaszkodott egy ház falának. Végre valaki észrevette és a segítségére sietett. A fájdalomtól alig […]

Posted by
Posted in

Fürdőző legények

Edit Szabó : Fürdőző legények Árnyat adnak magas lombok, patak vize alant csorog, napsugára mindent érlel, férfi ember verítékel. Gondolkodnak a legények, mezőről a vízhez érnek, “Ádám kösztüm ” a ruhájuk, zöld bokor vigyáz reájuk. Kíváncsi szem nem terem itt, vígság minden, megfürdetik forró testük, hűs fák alatt élvezhetik a nyugalmat. Patak vizétől frissülnek, mezőn […]

Posted by
Posted in

Biztató /B.B.- nek /

  Biztató.  /B.B.—nek/         Fújom a füstöt, egyre többet, gondolatok csak pörögnek, nem ér el hozzám a világ zaja, lelkem saját gondjának otthona. Meghasadt, reped lélek … ne bánkódj ! Ereszd szélnek, mindent mi fáj, a múlt hol van már. Őrlődő napok fakult fénye, visz talán  – egy új reménybe. Hagyd hát […]

Posted by
Posted in

Kezeket eresztve.

    Kezeket eresztve.         Tátong az űr, valahol belül. Zuhanok, földet érek, valami most ér véget . Mellbe vág a hír, a tény, a valóság kőkemény. Szemem előtt a kép, mi foszlik szét, kezeket eresztve, pereg egy verembe, kinek már  nincs hite, megérkezik a semmibe.           Miskolc. […]

Posted by
Posted in

Téli éj

  „ Küzd a sugár a hamvazó sötéttel”, lassan győz felette a bársonyos éj, szél játszik fenyők fagyos levelével, suhanva száll a mámor ittas remény.   Hófelhők fátyolt borítanak a Holdra, fényes csillagokat is körbefonják, éjkék csend simul a fáradt világra, remegő érzékeket andalítják.   Jégvirág nyílik házak ablakába’, sötéten bámulnak az éjszakába, és bennük […]

Posted by
Posted in

Egy élet asszonya

Edit Szabó : Egy élet asszonya Kicsi lányként jött meg a világra, gyerekkor volt minden boldogsága, évek jöttek, hirtelenség égett, felnőtt ember, szépsége a létnek. Fiatalság minden bolondsága milyen hamar eltévedt a mában, házas élet, gyerek, építkezés, lassította szívének erejét. Mosolygó arc, gyereksereg körbe, sportolónak nem esik terhére, esés közben nem csak a szív vérzik, […]

Posted by
Posted in

A felpuhitott diktatura

A felpuhitott diktatúra. Eltévedt a gólya hazatérőben. Rövid pihenőre tért egy tölgyfa tövében Az égre tekintett, s ott meglátta társait S felismerte köztük falusi barátait Kerepelt utánuk, rossz irányba repülnek Válaszoltak: mindenütt vér, ezért menekülnek Ahogy párja megérkezett tanakodni kezdtek Vajjon:pajtásainknak higgyek,vagy ne higgyek Hogy visszarepülve elérhessék falujuk határát Kerülővel útba ejtették Budapest látványát Az […]