Posted by
Posted in

Vezeklés…miért?

Oly sok a kérdés, a válasz kevés Megtalálni, rájuk a feleletet meddő gondolat, vagy csak megérzés mindez már itt nem, csak odaát lehet? A mát éljük csupán, a tegnap elmúlt rettegés fájdalom mi vezet a jövőbe? A sors rángat , mint egy szalmabábút tervezni nem szabad semmit előre? Vezeklés az élet, ősök bűneiért? De nem […]

Posted by
Posted in

Megállni nem lehet

Lihegek, pihegek, az elmúlt napoktól kimerülten pihenek. Magamtól kis szünetet kéregetek, de megállni úgy tûnik nem lehet… kerget a képzelet. Ezt ismered?

Posted by
Posted in

Szemben…a világgal

Előre megírt a sorsom? Ezt nem hihetem! Ha belenyugszom, érzem elfog a rettegés. Silány, akaratgyenge lenne az életem, és osztályrészemül jutna a feledés. ’Megváltoztathatatlan az élet rögös útja (kik dogmákban hisznek, szajkózzák ezt), vezeklés az élet, nem jutsz majd pokolra, ha imádkozva várod az égi kegyet!’ Feltámadás, vagy újjászületés ami hív? Ki érti, ki tudja, […]

Posted by
Posted in

Kívánság (8)

Realizáció szikrája mostanában többet Kreál önmagából testemben: hogy Egészen óriási nosztalgia közel Éreztet önmagamat hevesen: most. Most újra rám tört összes, Amely remény körülötted Csorgott, s cseppent mind el; A Ködbe, a Semmibe fölülölelt. Mert az, amely bennem Uralkodott sokkal hatalmasabb Volt, van s lesz veled, Még ha számodra lélegzetem halaszthat. Hisz ki vagy Te, […]

Posted by
Posted in

A pillanat

B. Mester Éva   A pillanat   Feneketlen kutak szélén szédül egy pillanat. Horizont útjai mentén nem rohan, nem szalad.   Nem juthat a holnapig sem, tudja jól. Szomorú. Semmit gyászol az ölében, lelke a koszorú.   március 30.

Posted by
Posted in

Elégedetten

Látja a nyers Földet elbírja, emeli, aki görnyedt, a sárban, mocsokban vergődőt.   Látja még a vizet az örökléttel szenteltet, tisztára mossa a lelket.   Látja a levegőt, forgószéllel takarja be a vacogó vén kerítőt.   Égve a tűzben szívében hamvad el, s szárnyal, fény-lett hamuja.   Megújulás kopogtatja ajtaját szüntelen zörgeti vasalatát, létezés világítja […]

Posted by
Posted in

Felhőkről lekandikálni

Nekem minden szerelem örök és reménytelen. Belehalni szüntelen, istenem, hogy szeretem… Ámor nyillal cimborálni, föld felett lebegve járni, felhőkről lekandikálni, nem számÍt most jöhet bármi’ Látom magam szép szemében, ő is benne van enyémben, kezem kéri, adom, nézi, övé lenni vágyom, érzi. Mindegy meddig tart az álom, soha egy percét se bánom.

Posted by
Posted in

ŐSZTŐL ŐSZIG

Szeretem az őszt. Sohasem az elmúlást, hanem a megújulás lehetőségét érzem benne. Mégis évek óta ilyentájt valami végtelen szomorúság üli meg a lelkem. A kertben végzett munka sem segít. Most is így van ez, amikor az avar összegereblyézése után leülök a kertem végében lévő kedvenc helyemre, a két fenyő alatti padra. A délutáni napfényben csak […]

Posted by
Posted in

Ragyogj…..Csillag!

Idő szövétneke lassan ronggyá foszlik, Minden, mi leszakad, csak emlék csupán, Egy arc, egy szó, egy hang, mi olykor feltűnik, S veszik feledésbe, csak úgy lazán. Egy fénykép, egy arc. Igéző tekintet, Mint egy csillag az égen, úgy ragyog, Ki láttad, már soha nem felejted, Szívedben hagyott mély lenyomatot. Ragyogj, Csillag, oly gyönyörű szépen, Míg […]

Posted by
Posted in

Utolsó tánc

Utolsó tánc itt, az élet színpadán, Folytatódik ott, a másik oldalon, Szeresd hát őt nagyon, és táncolj lazán, Ne hagyd, hogy a sors mindent felborítson. Csodás ez az érzés, tangó az ütem, Lágyan ringva együtt, még szól a zene, Arcod vonásait nézi a szemem, Szemed tüzében hamvadnom jó lenne. A vágy oly erős, csak őt […]