Posted by
Posted in

Fény játéka

Egyre hűvösebb szellő simogat az októberi erdőben járva. Tarka lombkorona még bólogat, itt- ott réseket a fénynek tárva.   A szememet gazdagon táplálja, az idő most is eljött, nem felejt. A meleg színek ragyogtatása szinte a talaj felé lebegtet.   Hozza magával a varázslatot, mint az örök bizakodó ember, ki a jövővel tart kapcsolatot, csak […]

Posted by
Posted in

Tóparti naplemente

Száraz levelek hevernek a parton, szellő forgatja meg őket a porban. Őszi este ereszkedik a strandon, a nap szikráit a vízen szétszórja.   Narancsszínben őrzi a szokott rendet, a víz apró hullámai ringanak, melyet az univerzum-lét teremtett, lassan, óvatosan csak, nem csapkodnak.   Ráérős az élet mozgalmassága, magában az idő váltását hordja, összefolyik az alkonyat […]

Posted by
Posted in

Magányos fa

Hanyatlik az erő, eljött a hervadás, még néhány pillantás, és itt az elalvás. A bozótos is erősen megrogyott már, nem kecsegteti fel a fénylő napsugár.   Köztük kikandikál még egy ezüst nyárfa, ágai arany levelekkel pompázva. Napszítta színe hiába világítva, a váltó évszak szokása megszorítja.   Nem élteti már a távozó nyár heve, folyton folyvást […]

Posted by
Posted in

Ősszel a padom ülve

A tóparti padon egyedül ültem. a szellő már hűvösen simogatott, de küzdő nap ereje hívogatott. a tájat ködfátyolon át figyeltem.   Pasztell színek kavalkádja pompázott. Elméláztam a pillanatnyi léten, ismét néptelenek a madárfészkek. Csupán valamennyi varjú károgott.   Az őszi kikerics még próbálkozott fel-felhívni magára a figyelmet, mint a hirtelen ébredő szerelmes, ki a nyári […]

Posted by
Posted in

Ködtől sikamlós avarban lépkedünk

Ködtől sikamlós avarban lépkedünk a temetőben, Virágot, mécsest viszünk örök, nem múló szeretetben. Milliónyi mécses világítja ódon temető utat, Megyünk előre szemünk a szerettünk sírja után kutat. A sorsunk úgy akarta, hogy ne sűrűn járjunk itt, Pedig tán’ jó lenne többször is jönni egy kicsit. Őseinkkel, úgy spirituálisan tartani kapcsolatot, Ülve kispadon, merengeni, érezni szív […]

Posted by
Posted in

Miértek  a csendben … Miért nem adsz , hogyha várom? Miért nem szólsz, hogyha bánom? Miért nem kérsz, hogyha adnék? Miért nem hívsz, hogyha mennék? Miért csak lopsz, hogyha vehetsz? Miért játszol, hogyha szeretsz? Miért a sok hamis szólam? Miért nem szól minden rólam? Miért félsz hát gyere várlak! Csillapíthatod vágyad. Nem kell más csak […]

Posted by
Posted in

Bolondok bolygója

Bolondok bolygója Bolond a szél, a nap, a föld is alatta, bolond mind ki  házát téglából rakatta, bolond a szó, a száj, a hamis mosoly is bolondok vagyunk, mert hisszük akkor is, ha már csak a bolond nem látja a végét, hogy e balga világ kiszívja a vérét, mint modern Drakula hold-ragyogta táncán, áldozatra szomjas […]

Posted by
Posted in

Őszi szél a temetőben…

A kavics hangja a lábam alatt ropog, Mint egy régi tangóharmonika, vinnyog. A kövek kemények, törik a talpamat, Arcomba belevág az őszi fuvallat. * Arcba vág a szél, Az elmúlásról mesél. Mélyen hallgatok. * Gyertyákat gyújtok, Azt hagyja, biztos érti… Mégis elfújja… * Megyek egyedül, magányosan cammogok, Kapaszkodnék, de nincsen semmi, mit fogok. Kapkodom a […]

Posted by
Posted in

Sírkertben érezni a múltat…

Halottak napja – haikukban, európai stílusban… Halottak napja. Virágeső sírokon. A hűvös, derűs. * Semmivé lett lét… Kopasz gallyra veréb száll. Szomorún gubbaszt. * Harc a tegnapért, Már hűlő levegőben. Összetört álmok. * Lomb elmúlása… Halála más időké… Idősuhanás. * Csendülő gyászdal, Gyertyaláng-surrogásban. Széltől, lengedez. * Mécsesek lángja Fenntartja az elmúlást. Lángban… holt lelkek. * […]

Posted by
Posted in

Feltámadás

Van úgy, hogy temetőnek tetszik a jövő, Onnan lakó, feltámadáskor… ha kijő?! Pap is ezt mondja a celebráláskor, Bár ő hisz, hogy így lesz feltámadáskor. Én bizony, jobb kedvelem tetsző jövőt, Életben élvezni jobb a hűs szellőt. Jobb, ha örülünk, vigadjuk magunkat És odébb toljuk feltámadásunkat. Feltámadás illetné meg szeretett ősöket, Emlékszünk rájuk és szeretjük […]