Posted by

“Hit és Remény” – pályázati eredmény – versírók

“Hit és Remény” pályázati eredményhirdetésünk második részében a versírók következtek. A rendezvényen örömünkre a helyezetteken túl több sikeresen szerepelt alkotás szerzője is megjelent. Mindenkitől felolvastunk egy-egy munkát. Cikkünkben közöljük a fényképeket a helyezettekről és a sikeresen szerepelt alkotókról, valamint a felolvasó-délutánon elhangzott alkotások teljes szövegét. A pályázat vers kategóriájának nyertesei: Első helyezett – Bakné Nerina: […]

Posted by
Posted in

Pécsett jártam

B. Mester Éva   Pécsett jártam   Pár évvel ezelőtt dacból azért is azt írtam volna, hogy Pécsen, de már nem tiltakozom. Legyen! Nem ez a legnagyobb kompromisszum az életemben és édesanyanyelvünknek is megvan az a joga, hogy változzon. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy hívtak és én örömmel mentem. Olyan emberekkel találkozhattam, […]

Posted by
Posted in

Egy boldog emberről

A boldogság és az élő, eleven hit megtapasztalható, átélhető bármelyik pillanatban, sőt megérthető, attól függően, ki – ki melyik oldalról, az érzéseitől vagy a gondolataitól, a képességeitől, talentumaitól vezetve érkezik el a lényeghez. Vagyis a középpontjához, önmagához, így a szívéhez, a másik oldalról idetekintve a felfedezhető Teljességhez, ahol már MindenEgy. Misztikusok, szentek tucatjai, nagy gondolkodók, […]

Posted by
Posted in

Mérlegre teszem

Mérlegre teszem, mennyi kedvességet kapok. Egy grammal se legyen több, mit viszonzásul adok. Mérlegem mérgemben kidobom… Kedvességem többé kilóra nem adom. Ma már számolatlan szórtam, ha eltalált,  én szóltam!

Posted by
Posted in

Én magamért?

S mostanában színes tinták Jobban kifejezik bennem gyűlő Vihar őrült, bivaly sírját; Minthogy szavak bűvöletében hűlő Eredmény szülessen: Tisztán. Még mindig keresem önmagamat: Annyit találok belőle, s mégis! Csupán kapálódzok, karmolászok Hogy vörös, egyre mélyebb égi Sorsom sebhelyeit örvendem alattam. Dicsfény nincs körülöttem, pusztán A Sötétség — nemcsak én De anyám szerint is, hát: Aminek […]

Posted by

“Hit és Remény” – pályázati eredmény (prózaírók)

2017. március 18-án, Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban tartottuk meg azt a felolvasó-délutánunkat, ahol a “Hit és Remény” című pályázatunkra beküldött alkotásokból válogattunk. Ezen a rendezvényen hirdettük ki a pályázat eredményét is és jutalmaztuk a megjelent sikeresen szerepelt és helyezett alkotókat. Jelen cikksorozatunkban közöljük a helyszínen készült fotókat, valamint az ott elhangzott és nyertes alkotásokat. […]

Posted by
Posted in

Hit és Remény

Hit és Remény – Tudod gyermekem, azt hittem, hogy ezt a titkot magammal vihetem a sírba. De most, halálom óráján, úgy érzem, át kell adnom, bármilyen nehéz lesz annak, aki tovább viszi. Nálad jó kezekben lesz, és remélem Te is tovább adod annak, aki utánad jön. Bizonyára észrevetted, hogy a mi családunk más, mint a […]

Posted by
Posted in

A ma jutalma …

A ma jutalma ! , hogy semmi sincs ingyen nekem, pedig semmi a kincsem. Vagy gazdag vagyok?, végtelen?, akkor is ha csak a semmi jutott énnekem és most, most éppen merre tartok én akarnok.   Pokolra jutok tán őszülő fejemmel, mit foglalkozom rég letűnt fényekkel, mert múlik a Világ, hamvadok lassan én is, és megérint […]

Posted by
Posted in

megint sorbaállni

Sorban állok, körbenézek, ideges tekinteteket villanni érzek. Türelmetlenségek egymásnak feszülnek, farkasszemet néznek, ugrásra készek. A várakozó letöltendő idejét büntetésként élve, helyét tigrisként keserűen védve, áll fáradtan, s csak azt látja, mintha nem előre menne, csak hátra. A többi sor bezzeg nézd, milyen gyorsan megy. Lám peches volta most is igazolva. Pedig ő fáradt és tényleg […]