Posted by
Posted in

Orvos pályázat – 2015. – eredmény

Az év orvos írója 2015. és az év orvos költője 2015. pályázat részletes eredménye Ahogy korábban már hírül adtuk, 2016. március 12-én rendeztük meg a pályázat eredményhirdetését Budapesten, a Csokonai Művelődési Központban. A sikeresen szerepelt alkotók és érdeklődők szép számmal tiszteletüket tették rendezvényünkön, minden helyezett személyesen vehette át elismerését. Helyezettek szerzők és alkotások: Az év […]

Posted by
Posted in

Húsvét 2016.

Az Irodalmi Rádió szerkesztősége Áldott Húsvéti Ünnepeket kíván szerzőinek, előadóinak, partnereinek, hallgatóinak, olvasóinak és azok családtagjainak Bodó Csiba Gizella és Boross Teréz alkotónk egy-egy versével, amit az alábbiakban közlünk: Boross Teréz: Nagyböjti hála a mindig bennem élt bölcsőben hordoztalak kenguruban hátizsákban szegényes kopottas felsőben az Erzsébet hídon át néztem rád örvendeztél a megújuló kivilágított szép […]

Posted by
Posted in

Netkötet Program 2016.

Az Irodalmi Rádió 13 éves fennállása alatt több mint 70 elektronikus kötetet adott ki. Ebből 64 kötet megtalálható az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában is. Idén, 2016-ban ezt a programunkat is folytatjuk szerzőink és alkotásaik népszerűsítése, megőrzése, gondozása érdekében. Mit tartalmaz egy netkötet? A netkötet hasonló egy hagyományos könyvhöz. Tartalmaz egy előszót a szerző […]

Posted by
Posted in

Megjelent Utasi Hajnalka második netkötete

Az Irodalmi Rádió kiadásában megjelent Utasi Hajnalka Angyalarcba fordult nyári karc című netkötete. A kötet az alábbi linken érhető el: http://www.irodalmiradio.hu/netkotet/utasihajnalka/ Szerzőnknek már korábban, 2005-ben is megjelentettük egy válogatását, ami a “Szentjános bogár” címet viseli. Ez a netkötet már megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtár rendszerében is: http://www.mek.oszk.hu/03400/03440/html/ Mindkét válogatást sok szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe! A […]

Posted by
Posted in

Cseppnyi romantika

Mint évődő, ifjú kamaszok, úgy tapadtak össze: Eleinte hevesen, s ahogy hűl a víz, langyul a szerelem. Már csak a sietős csókok maradtak.   A lámpafénynél szemérmesen egyre beljebb húzódnak a pohárba, s ki eddig őket csak álmélkodva nézte, Most egyre közelebb merészkedve, beszippantja a szerelmeseket.   Így beteljesületlenül öletnének unos-untalan ezek a nemes, kecses […]

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Korosodás

    Rózsa Iván: Korosodás     Élet-halál-tánc… Halál-élet-lánc… Lánc, lánc, eszterlánc: Hullik a haj, gyűlik a ránc…     Budakalász, 2016. március 18.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Fogyóban

    Rózsa Iván: Fogyóban     Nap voltam, éj lettem: Azt hiszem, elvesztem… Árny lettem, fény voltam: Azt hiszem, elfogytam…     Budakalász, 2016. március 17.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Mindig fényben!

    Rózsa Iván: Mindig fényben!     Ha megesik a dolog nappal vagy éjjel, Történjék mindig minden fényben! De a lutri mindig lutri marad: Még ha Hozzád Istentől is szalad…     Budakalász, 2016. március 16., hajnalban csángókról álmodtam…    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Ki akar téged?

    Rózsa Iván: Ki akar téged?     Engem senki nem vehet meg! Én lefizethetetlen vagyok! Engem még Isten sem vehet meg! Néki ingyen szolgálok…     Budakalász, 2016. március 9.    

Posted by
Posted in

Rózsa Iván: Körforgás

    Rózsa Iván: Körforgás     Lassan felszáll a köd, Egy éj újra elszökött… Ajándék ez a nap, Újjászületsz mindennap.   Szinte síri ez a csönd, Valaki csendben elköszönt… Ne búsulj már a hiányon, Újjászületünk a másvilágon.     Budakalász, 2016. március 8.