Posted by
Posted in

A téli erdő magánya

A téli erdő magánya Sír a csupasz tölgy minden ága, oda az irtáson legtöbb társa- Sejtelmes, távoli hang araszol mélyről, a csikorgó hó alól… Jön az árny, az ezüstös este, rábízza magát a képzeletre, hogy az ormon még sűrű fák adják a vadak hű otthonát, hogy vaddisznók túrják a havat, s csámcsogják a makkot, ha […]

Posted by
Posted in

Azon az éjszakán

Azon az éjszakán nyugtalan volt az álom,nem akart uralni senkin, semmi áron. Süvöltött a széllel,puskák hangjaival, tébolyult, gyűrött párnák sóhajaival. Cibálta az ész csapongó gondolatait, meg-megrázva az épület falait. Összefutottak tanulók, nevelők, egy kollégium állt talpra ,s nevető kínban fetrengtek – valahol mélyen, belül feleseltek – pedig sírtak, jajongtak, mi történhetett azokkal, kik kívül maradtak? […]

Posted by
Posted in

A tavasz dalnoka 2015. – pályázat – eredmény

Itt az ősz közepén szívmelengető visszaemlékezni a tavaszra. Szerkesztőségünk még tavasz elején írt ki egy ezzel kapcsolatos pályázatot “A tavasz dalnoka 2015.” címmel, melynek eredményét jelen bejegyzésem tartalmazza. A szakmai zsűri és a közönség is kiválasztotta saját dalnokait, helyezettjeit, valamint további sikeresen szerepelt alkotásokat is találunk, melyek szerzői ugyanúgy mint a helyezettek, meghívást kapnak állandó […]

Posted by
Posted in

Szimbólum

Kapu fölött míves vas-cégér jelzi, a mestermunkáját miként érzi. Lendül a kalapács, fénylik az üllő, duzzad a kar, a büszke erő. Odabent szikrát hány minden ütés, a vaszaja zene, zengő szívverés. Tűz lobban, serceg-olvad a fém, feszülő ér a kovács kezén. Szeme ragyog, ajkán zárt mosoly, ütése oldás a gondokon…

Posted by
Posted in

Lángoló vörösnyakkendő 1956 októberében Makfalván

Lángoló vörösnyakkendő Makfalván 1956 októberében     Napok óta senki se lelte helyét, nyugtalan gondolatok cikáztak a ráncolt homlokok mögött, kitörni vágyó szavak feszítették az elnémult hangszálakat. Akkoriban csak a szoba falára akasztott dobozt hallgatták a faluban, már akinek volt, de a hírekből nem lehetett kiszűrni az igazságot. Felelet nélküli kérdések csüngtek az emberek feje […]

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Színek, vonalak, pontok

Színek, vonalak, pontok, képzelt, sosem volt világ. Minden ecsetvonás újabb álmokat hív, lelkem így csalogat a fényre. Éjt nappalra, nappalt éjre dobva, néha mérgesen dohogva, s míg életre kel a festék, betemet a magány. A kép akkor kész, és öröme akkor enyém, ha kezem ölembe ejtve megpihen, s lábam lóbálva ülhetek, a csillagos égperemen. 2015. […]

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Tóparti vallomás

ez nem tenger én annak látom Nap bölcső-tükör vízében az ég fénylő égszínkék árkában forrás meder alatt láva csábítón ölel a hűvös vízi világ bámulom tükrét nem múló báj nekem egyetlen örök szerelmem én neki súgom ő nekem aztán hallgatunk soká nézzük egymást a csend a legszebb vallomás 2013. október

Posted by
Posted in

Szakáli Anna: Valahonnan

honnan szólítasz – mélységek homálya dereng fejemben – honnan szólítasz – mélységek homálya dereng fejemben – valahonnan hallom nevemet mondod megdöbbent a hang tisztasága itt vagyok – nézek fel s tudomásul veszem a sors döntését már nem vagy mégis hallom ahogy élni szólítasz s dicsérni Teremtőnket miként a virágok illatát a szellő hűvösét a felkelő […]

Posted by
Posted in

Az ősz dilemmája

  Sok verset írtak már az ősznek, szép szomorút, vidám biztatót, a költészet mezejéről szórendekkel szállt felé a szél tarka szárnyakon. S az ősz, a mustoló kedves öreg, hitt a versek hízelgő szavának, és nem értette,  miért, ha ő eltávozik, versei könyvekben maradnak?