Posted by
Posted in

Élhettél volna

Annyira el voltál, és annyira el vagy tévedve, Óceánt kerestél a sivatagban, S haszontalan papírkésedet élezve Indultál csatába egymagadban.   A magad ellensége vagy, mindig is az voltál, Küzdöttél, s győztél miközben vesztettél, És mégis, mégis hiába harcoltál, Mert már biztosan elvérzel, végleg eltévedtél.   Haldokolsz, de közben a győzelmi zászlót lengeted, És még mindig […]

Sáros életem
Posted by
Posted in

Sáros életem

Rajtam maradt valami átok, ringat az álmatlan éjszaka ébreszt az álmos reggel lucskos életem, sáros életem, hol hagytam el, és hol találom? Elszakadt blúzok, kopott ruhák, fércelem, foltozom felveszem, szeretem, el nem engedem. Valami öltöztet, eltakar de vannak a régi álmok színük még felkavar. Valami átok, az álom elkerül, sáros életem hol hagytam el és […]

Posted by
Posted in

A változatosság gyönyörködtet

(Senrjon) Hetvenegy évesen csak Siratom magamat, múltamat. Öregség… meddig? (10 szavas) Elmúlt az idő felettem, Észre sem vettem. Álmélkodok… mivé lettem? * (Senrjon) Természet is változó, Az évszakok követik egymást. Szép ismétlések. (Septolet) Az évszakok, Egymást követik. Gyönyörködtet e sokrétűség. Boldogok, akik észreveszik. Bánatod elfelejted, Újraéled Szíved-lelked. * (Senrjon) Hetvenegy évvel, miket Megéltem… Fáztam és […]

Posted by
Posted in

Dinnyeárus

Edit Szabó : Dinnyeárus . Múlik a nyár, sárgul határ, búzaföldön nincs már kalász, kazlak állnak szépen sorban, állva várnak behordásra. . Az út mentén rozoga ház, zsúpteteje sincs rajta már, a lécek még meredeznek, az ég felé emelkednek. . Búza beért, ám megjelent kis ház előtt kerekdeden, fényes zöldre érett dinnye, belsejében piros színben. […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Mint egy örök zsoltárt

körkörös világ – tanítómesterem – jóság szépség eszmény harmóniája mindig újjá születő élet-elem isteni természet műalkotása benne tündökölnek a szép virágok mesék játékában értelmes fények költői jeles viszonylagosságok örökbecsű égi-földi emlékek hegyekben völgyekben és tengerekben összehangolt analóg tudatosság patakok-folyók műve lét-erekben felszabaduló zengő szavatosság – sejlik a kiteljesült elemekben az alkotók ösztön-énekeiben * az időmadarak […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Őszidő szimfónia

1. ha megrezdül a tölgyek koronája égalja névtelen sugalma lobban gyűrű kerül az esti holdsugárra ahová benéz az ősz nagy titokban ahol kék volt az ég még vasárnap fények játszottak levélen s a lombban kis vörösbegy dalolt a láthatárnak virágmilliók nyíltak nyugalomban csillagok szelíden égtek az estben ökörnyálak úsztak a levegőben álmok sétáltak a tónál […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Emberhangú völgyeken

búcsúzó napok rózsaszín felhőiben mélységek magaslatok elmúló perceiben az éj leple közel nagy lombos erdők zajgó hangja elcsitul színes hullámzó mezők álmát látni elindul aranyfelhőkön a szél az est nyújtózik hunyja szemét a virág dombokon hallgatózik az éj bogárvilág a megpuhult sötétség üregbe rejtett méz mellett a méh szundít és félálomba lejtett bibét zümmögni tanít […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Lelkünk illatait

egyszerű természetes ajándék csillog szemeden szememen arcomra van írva ami rólad sugárzik mint egy szál friss virág harmatos cseppként a véremből mint a repdeső madárka dala napnál is világosabb jelekből szavaidat ragaszkodásomat a szerelem adományait forrásban lüktető szívedet lelkünk illatait magamhoz ölelem

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Tavasz – Friss csupazöld

kedvesen ragyogó szép kék szemedben öröm sugárzik édesen csevegve a tavasz friss csupazöld színű csendje levegőege szívlángokra bujtó Te Kikelet – hatalmas vágyra gyújtó fényszellő játszik virágos hajadban ujjongva száll feltör hangunk az égnek dalunk csókos szerelmes himnusz-ének fecskék a kék légbe röpnek merészen nevünket írják megtalált sorsunkra legyen szerelmünk életünk védkarja két kis méh […]

Posted by
Posted in

Fazekas Imre Pál: Szép zöldhajú fejét

lángol a fürge levegő susog a búzatenger a fénykifőzte világ hegyiszéllel dicsekszik míg mezei madaraival suhan száll repül az idő arcát a mélybe rejtve türelmes nyugodt a folyó szemei a mosott lapos parton gondolatai mentén egybeolvadnak a habokkal a szél-elfújta homokkal engedelmes medrébe aranykönnyét ejti a nap lelke érzi a virágokat a nappali csillagokat örök […]