Posted by
Posted in

Az árnyékvilág koronája

  Az árnyékvilág koronája     A hazug, téves és öncélú eszmék, a különcöket könyörtelenné tették.   Néztük az idegen változó világot, ahol nem értékelték a nyíló virágot.   Figyeltük a múló életek magányát, az eltorzult birodalmak hatalmát.   Az árnyékvilágnak szürke az országa, fejünkre feszült a sötétség koronája.   Gyorsan jött váratlan volt, nem […]

Posted by
Posted in

Csak a zordság.

Mit süllyed hajónk? Már korlátig ér a víz. Ha én megtudhatnám, ez az út hová visz? Hah! Most látom a tengeren nincsen is út! És ha nincsen, hogyan is volna kiút… Csak a zordság, meg a nagy fenyegetettség! Másnak képe, hogy én vagyok az ellenség? Van ilyen is, elfogadom, ez az élet, De ha lehet […]

Posted by
Posted in

Ő lelke gúzsba kötve

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet. Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet. Csodálják nézését, irigylik szabadságát, De nem kérnek belőle, semmiért, világért. Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki… A többség azt hiszi, látja őt valaki. A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán… Ruhája rongyos, szabadsága nincs; […]

Posted by
Posted in

Régen földi vándorok voltak az őseink

Régen földi vándorok voltak az őseink, Most csillagösvényről hallatszanak lépteik… Ti már biz’ nem vagytok, leperegtek a napok, De a mi szívünkben vagytok, eszünkbe juttok. Ha én már nem leszek, akkor is peregnek a napok, Rátok akkor még emlékeznek utódok… Ősapók! De most még emlékezek én is a régi öregekre, Kiket ezernyolcszázas évek végén szült […]

Posted by
Posted in

A lírikus epilógja

„Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.” A lúdból tollam, nem gyárt maszatot, tintapacát és gondolatom próbálja felvenni ritmusát annak, amit néktek akarok, kívánok írni, hátha szíveteket nagyon megörvendezteti… A mai nap is elmúlik… lesznek a tegnapok, sötétedik, kezdenek hullani […]

Posted by
Posted in

A korhadó lelkeknek

Kedves költő! Minek írsz szomorú verseket hiába? Örömöt nem hozol vele, Ebbe a bágyadt világba. Tegyük jobb hellyé, Kicsit otthonosabbá! Kicsi színesebbé. Annyian sírnak. Szomorú verseket, Túl sokan írnak… Egy tavasz egy vers, édes illatokkal, békével, virágokkal. A szenvedést csak szenvedést szül. Úgy az ember lelke gyorsan kihűl. Gyilkos vagy te, vagy költő? Emeld fel […]

Posted by
Posted in

Egy kupicával

Jó illatú a mosolyod. Ettől van itt ilyen finom levegő. A szeretet egy döntés! Dönts úgy, hogy szereted ezt a felfordult világot. Mert nem rossz hely ez. Az lét nyugalmával. Minden kérdésével, Minden hibájával. A mosolyod illatából, Kérnék még egy kupicával.

Posted by
Posted in

Hashtag ötös

Kézzel lábbal próbálom, bemagyarázni, hogy nem hiányzol. A konyhában fel s alá járkálok, A fehér falaknak magyarázok, És elképzelem, Hogy te nézel vissza rám. Kézzel lábbal próbálom eltüntetni a nyomaidat. Azon tűnődőm megörültem-e? Pedig nem! Csak hiányzol. Túl sokat. Túl sokszor. Még meg kell gyászolnom téged. Elfogadni, hogy a szíved,  Egy meleg otthon. Ahová nincs […]

Posted by
Posted in

Távol, ott a padon

Krisztina a padon ücsörög egy parkban. Évente egyszer mindig kijön ide. Szél fúj, beletúr a hajába, és pimaszul megrántja, majd bebújik a pulóvere alá, hogy aztán végigszaladjon a testén. A nő megborzong, majd összehúzza a kabátját. Megszokhatta volna már, hogy errefelé a tenger közelsége olykor viharossá korbácsolja a szelet. Nagyot szippant a sós levegőből, majd […]

Posted by
Posted in

Újra és újra

A türelmemből, várakozás lett. A várakozásból elengedés. Amiből feledés. A felejtésből elmúlás. És megint ott tartunk, hogy nem tudjuk hol tartunk. Mi megint ott vagyunk, Hogy sehol sem vagyunk. Ugyanazok a körök, Újra és újra. Szóval azt hiszem, Nem is jövök vissza.