Posted by
Posted in

Révedek…

Avagy az öregedés filozófiája… Fázósan ülök, fogam is összekoccan, Révedek. Szemezek a semmivel hosszan. Hallom, mások nem is ismerik a semmit. Értem, de én meg miért? Csak? A mindenit… Ma tettem: telefonáltam, szervezkedtem, De nagy elutasítás lett osztályrészem. Egyre jobban látom, bennem van a hiba, Tán’ korcs vagyok, mint egy törött szárnyú liba. Én is […]

Posted by
Posted in

Sok beszédnek sok az alja…

Hétköznapi pszichológia… A folytonos sok beszédnek alja, semmit el nem mond, Csak az igazságot fedi, rejtőzködést leplez. A hanyag szó meg, felületességről mindent elmond És Félszóból sem derül ki igazság… út jellemhez. Sok beszéd és édes szó, igaztalant igazzá mond. Vecsés, 2016. július 21. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Atya

Ezt is megértük, elmúlt a hatvan éved, Nem öregszel, Te élted, még mindig éled. Persze, már nem vagy olyan fitt, fiatalos, De nyugdíjas… megelégedett, mosolygós. Az élet messze sodort minket egymástól, Így túl sokat nem merítettünk egymásból. Együtt voltunk katonák, mint tervtáblások, Sok élményünk volt, mit nem éltek meg mások. Van két fiad, de sajna […]

Posted by
Posted in

Elment a tanítóm.

Ő volt nekem, Dobay Joci bácsi. Szívesen mondtam volna, hogy; ácsi! Nyolcvanegy volt, eljárt már az idő… Az én szívemben örök emlék ő. Olyan volt, kit mindenki szeretett, Sugárzott belőle a szeretet. Ember volt ő végig nagybetűvel. Vele beszéltem úgy: mint EMBERREL. Megtisztelt az élet, hogy ismertem, Hogy a tanítómnak nevezhetem. Apám mellett a második […]

Posted by
Posted in

Mély tenger

Az élet mély tenger, batiszkáfban ülők, Életem Marianna árkába ülők. Lent sötét van, és nagy, szörny-lények támadnak, Küzdők én, a karjaim meg vagdalkoznak. Ismeretlen óriás polip körülölel, Nem tudom, hogy meddig bírom még ezt tüdővel. Lehet, hogy ez a karmám és lent maradok? Fűben, napsütésben, többé nem szuszogok? Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc

Posted by
Posted in

Az őrület határán…

Egyszerű, hétköznapi, viharos gondolatok… Mint egy szétlőtt makadámút az életutam, És már régen rájöttem, ez csak előfutam… Ó! Csodák Csodája, Minden ragyog A kék ég és Föld. * Életfronton sincs lehetőség, hogy állandóan múlassunk… A nagy és figyelmetlen örömbe, könnyen belehalhatunk! Mily Kellem, Tavasz van. Szívben ébred Bűbájos érzés. * Villámok erősszakosan ölelik az erdőt, […]

Posted by
Posted in

Járom az utam… de honnan jöttem?

Járom az utam, hegyek-völgyek, folyók vannak előttem, Ijesztő a perspektíva… nem tudom, hogy honnan jöttem… Fáradtan járok az utamon, most hegyek állnak előttem, A túloldalán meg, gondolom ott lesz, síkos, lejtős völgyem. Annak a mélysége nem vonz, mert lehet, hogy nadrágon lecsúszok, És mire az aljára érek, ki tudja, lehet, hogy elkopok. Rémisztő a hegy, […]

Posted by
Posted in

Sorvadék

Én mindent megteszek, közben meg sorvadék, Az élet velem szemben egy nagy rohadék. Aranypohárban kínálgat harmatvizet, De látom színén, tett bele jó sok mérget. Fényes a kék ég, még felhők sem borítják, A bőrömet mégis villámok szabdalják. Álljatok meg, ne bántsatok; kiáltanék, De nincs kinek, mikor ki mind az ellenség… Budapest, 2000. augusztus 17. – […]

Posted by
Posted in

Életerdő – életfa…

Mint korhadt fa, a megöregedésről… Sugározza fényt a fakó-ködös fénytelenségem, Ez a büdös élet, nem lett szép… ez képtelenségem. Aki mégis állítja, annak a gondolata téves hallucináció, A nagy-nagy semmiből valami jót, miért csinálni… mi ebben a ráció? Kis fényszem megfakul, régi emlék. Mozdulatlanság. Bennem pihen valami fókusz, mint fa odújában a kicsi mókus. * […]

Posted by
Posted in

Az agresszivitás

Hétköznapi pszichológia… Az agresszivitás az emberbe kódolt, a sajátja, De a jó emberek, hogyan győzik le? Az agresszivitás nem más, mint az uralkodás vágya S Ember nem olyan, hogy oly’ könnyen mond le. Nyílt agresszívnak mindegy, hogy a másik felebarátja… Vecsés, 2017. június 15. – Kustra Ferenc